A válság és a nem fizető partnerek okozták az iroda csődjét?

Az első charterjáratok indulása idején bedőlt az 5 Kontinens Utazási Iroda Kft., amely 2008-ban árbevétele alapján a 12. helyen szerepelt a kiutaztatók toplistáján. Június 17-én Breznay Beatrix, a társaság ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy cége fizetésképtelenné vált, tehát nem tudja biztosítani az utasai kiutaztatását és a befizetett részvételi díjak kifizetését. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal ugyanezen a napon hivatalból törölte a kft.-t az utazási vállalkozók közhitelű hatósági nyilvántartásából jogszabálysértés miatt.

Dr. Horváth Péter, a QBE Insurance utasbiztosítási értékesítési igazgatója és a Magyar Biztosítók Szövetségének tagozatvezetője elmondta, az utazásszervező 40 millió forintos vagyoni biztosítékot helyezett letétbe náluk. Az 5Kontinensnek a csődje idején csaknem 200 utasa tartózkodott Görögországban, Törökországban és Cipruson. Az ő hazajutásukat megoldották, repülőjegyeik ki voltak fizetve. Az iroda kauciója várhatóan elegendő lesz az utasok kártalanítására - hangsúlyozta néhány nappal az esemény után Horváth Péter. Lapzártánk idejére azonban kiderült, hogy az 5Kontinens Utazási Iroda 40 millió forintos kauciója mégsem lesz elegendő arra, hogy az utasokat 100 százalékban kártalanítsa a biztosító, hiszen 1800 olyan utas van, akik a csőd bejelentése idején már befizették részvételi díjukat, de még itthon tartózkodtak.

„Váratlanul érte a hír a szakmát – mondta el a Napi Turizmusnak Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke. – A válság senkit sem kímél, a MUISZ-tagokat sem. Az 5Kontinens csődjét azonban sokkal inkább az okozta, hogy nem fizettek neki viszonteladói, ami újfent felveti azt a MUISZ által már többször szorgalmazott lépést, hogy szükség lenne az utazásközvetítőket is kötelezni vagyoni biztosíték lekötésére” – részletezte Molnár Gabriella, aki hozzátette, váratlanul érte a szakmát a hír, bár a közelmúltban történt egy lépés, amely aggodalomra adhatott okot: az 5Kontinens két részre bontotta cégét. Az 5 Kontinens Utazási Iroda Kft. mellett alapított egy csak utazásközvetítési tevékenységet folytató céget, 5 Kontinens 5-let az utazáshoz Utazási Ügynökség néven. Molnár Gabriella ekkor még bízott abban, hogy az utazásszervező vagyoni biztosítéka elég lesz az utasok kártalanítására. Arra a kérdésünkre, hogy számítanak- e további csődökre, az elnök nem tudott egyértelmű választ adni.

Nyilatkozatával ellentétben a fizetésképtelenné vált 5 Kontinens utazási iroda mégsem egyenlítette ki partnereinek az összes számláját – tudtuk meg lapzártánk idején dr. Horváth Pétertől. Az utazási irodának kifizetetlen kötelezettségei vannak görög, török és ciprusi szolgáltatóknak is. Horváthtól megtudtuk, az utazási iroda fizetésképtelensége 1870 főt érint. Az iroda honlapján található közleményében partnerei fizetési fegyelmének fellazulását jelölte meg okként, amiért az utasai által befizetett előlegek nem jutottak el hozzájuk. Tájékoztatásuk szerint az így keletkezett finanszírozási szakadékot személyes áldozatok árán sem voltak képesek áthidalni.

A csőddel kapcsolatban megkérdeztük Ali Hamrounit, a Medina Tours ügyvezető igazgatóját, aki szerint két tanulsága van az ügynek: „Minden esetben kiemeljük, hogy az új irodák vagyoni biztosítéka legyen magasabb. Az 5 000 000 Ft-os deposit mellett igen könnyű irodát nyitni bárki számára. Másrészt tavaly óta mindenki tudja, hogy pénzügyi gondok vannak az 5 Kontinensnél. A hálózat mégis árulta az útjaikat, hiszen semmi felelősség nem terheli őket. Ez is egy visszatérő kérdés, hogy a hálózatnak valamiféle felelőssége kellene vállalnia azzal kapcsolatosan, hogy kivel dolgozik” – emelte ki Ali Hamrouni.


Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.