Az Aranyhomoktól a Napospartig - idén Bulgária a menő

Történelmi látnivalók, szemet gyönyörködtető épületek, finomhomokos tengerpart, hajókirándulás és izgalmas folklórprogram színesítette a Robinson Tours által szervezett bulgáriai tanulmányutat, mely során Szófiától egészen Szozopolig bejártuk az ország jelentős desztinációit.

„Robinson Tours – Bulgária szakértője!” - ez az utazási iroda egyik szlogenje, és hogy az állítás mennyire helytálló, azt a június 5-13. között megrendezett bolgár tanulmányútjukon bizonyították be a viszonteladó munkatársaknak és a szaksajtónak, több mint negyven résztvevőnek.

Induláskor Jakócs Áron, a Robinson Tours ügyvezetője ismertette a programot - ő tökéletesen beszél bolgárul, mivel hosszú éveken át élt ebben az országban. Szokodi Bélával, az iroda partnerkapcsolati és projektmenedzserével jobbnál jobb programokat szerveztek nekünk, a helyszínen pedig több telepített idegenvezető is bábáskodott a csoport mellett. Már a buszozás sem telt unalmasan: út közben ismeretterjesztő filmet láttunk Bulgáriáról, majd rövid bolgár-magyar nyelvlecke következett. De Szófiáig elég idejük volt a kollégáknak, hogy eszmét cseréljenek többek között arról, hogy a bolgár tengerpart rendkívül kedvelt úti célja a 2016-os szezonnak, a népszerű időpontok már az év első harmadában beteltek.

A sokrétű Szófia

Nyolc órás utazás után érkeztünk meg a fővárosba, ahol a négycsillagos Novotel Szófiában szálltunk meg egy éjszakára. Másnap busszal tettünk egy körutat, majd gyalogosan is megnéztük a történelmi belváros nevezetességeit, köztük az Alekszandr Nyevszkij-székesegyházat. A belvárosban hangulatos kávéházak és éttermek sorakoznak a sétálóutcákon, és kedves színfoltot jelentenek azok az utcák is, amelyeket a 20. század elején Magyarországról vásárolt sárga macskakövek borítanak.

A városban ma közel kétmillió ember él, és sok magyar vállal itt munkát – mondta Jakócs Áron –, mert itt olcsóbb az élet, és bőven akad munka. A bolgárok szeretik a magyarokat, kultusza van a törökverő Hunyadi Jánosnak, de a későbbi időkben is több magyar történelmi személy öregbítette itt hírnevünket, a szófiai egyetemen pedig magyar szak is van. Szófiától már csak egy ugrás Burgasz, ahová négy óra alatt el lehet jutni.

Plovdiv, a történelmi város

A tanulmányút során útba ejtettük Plovdivot is, amely Bulgária második legnagyobb és legrégebbi városa. Plovdiv zegzugos utcáival, történelmi látnivalókkal, hatezer éves trák és római múltjával fogadott. Az ország egyik legjelentősebb antik műemléke a Római színház (amfiteátrum), melynek oszlopai és szobrai között pompás a kilátás a mai Plovdivra. Érdemes a látnivalók közül megtekinteni a 14. század közepén épült mecsetet, a Dzsumajta Dzsámit is.

Plovdiv után két éjszakát töltöttünk a várnai Grand Hotelben, majd az Aranyhomok, valamint Szent Konsztantin és Elena szállodáiból látogattunk meg néhányat, amelyek az iroda ajánlatai közt szerepelnek – a háromcsillagos, all inclusive szolgáltatást is nyújtó szállodáktól az aparthoteleken keresztül a minden igényt kielégítő, ebben az évben is új szolgáltatásokkal bővülő, ötcsillagos Hotel Melia Grand Hermitage-t is bejárhattuk. Délután pedig a Grand Hotel Várnát, a Dolphint és az Estreya Residence-et látogattuk meg.

Nyáron a legkedveltebb déli desztinációk közé tartozik a Napospart és Szozopol, északon pedig az Aranyhomok. Az utóbbi években a bolgár tengerparton is divatos lett az all inclusive ellátás, amit újabban már nem csak a nagyobb, 4-5 csillagos, hanem a kisebb, családias hangulatú szállodák is biztosítanak. Jakócs Áron úgy gondolja, ha nem családosokról van szó, akkor a félpanziós vagy önellátó megoldást érdemes választani, mert a reggeli és vacsora mellett az ebédet könnyű megoldani, annyi kis étterem, kávéház, sütöde van a nyaralóhelyeken, mindez kedvező árakon.

A Fekete-tenger gyöngyszeme: Várna

Várnába érkezve megnéztük a városközpontban a Cirill és Method téren magasló Mária Mennybemenetele-katedrálist, de a város magyar emlékekben is gazdag. A centrum és a tengerpart között fekszik az a 80 hektáros park, melyben az akvárium, a Természeti Múzeum, a Haditengerészeti Múzeum, valamint a felnőttek körében is közkedvelt Delfinárium található. Várna nem annyira nyaraló-, mint inkább kirándulóváros, ahol kiterjedt sétálóutcás övezetben barangolhatnak a turisták.

Várna után Obzor felé vettük az irány – itt alig kétezren laknak, egykor a római császárok nyári rezidenciája volt. Ez a gyorsan fejlődő, nyugodt üdülőterület egyre több turistát vonz Várna és a Napospart között félúton, a Balkán-hegység tövében egy öbölbe ékelődve. Itt is tiszta a levegő, a hosszan elnyúló tengerpart finomhomokos, és ma már egyre több bár, étterem és üzlet található itt, rendkívül alacsony áron kínálva szolgáltatásaikat.

Az obzori hotelek közül kiemelkedő volt a Sol Luna Bay, a 2009-ben épült szállodakomplexum közvetlenül a finomhomokos tengerparton fekszik, és négy szobájukat mozgáskorlátozottak is használhatják.

A Naposparton eltöltött két nap alatt 25 szállodát jártunk végig. Köztük több olyan hotel is
volt, amely a Robinson Tours utasainak szavazatai alapján a top 10-ben található. A szállodák nagy részében magyar nyelvű animátorok és idegenvezetők gondoskodik a nyaralókról, a repülőtéren profi idegenvezető-csapat várja és segíti az utasokat, és több családbarát szállodában is elérhető a Robinson Kölyök Klub szolgáltatás. A nyugalmat garantálja, hogy a bolgár nyaralóhelyeken tilos az építkezés a főszezonban épp amiatt, hogy ne zavarják a turistákat.

Neszebár, a világörökségi helyszín

Neszebár talán a legnépszerűbb bolgár nyaralóhely, amely elsősorban kulturális és történelmi emlékműveiről híres, felkerült az UNESCO világörökségi listájára is. A régi és az új városrészt egy földnyelv köti össze, ahol az itt lakók és a turisták is szívesen sétálnak. Az óváros egy kis félszigeten fekszik. Híres a középkori, görög-keleti ortodox templom, a Mihály- és Gábriel arkangyal-templom, amely a 13-14. században épült, és szintén a világörökség részét képezi. Érdemes megnézni a Szent Szófia- vagy a régi püspöki templomot és a Pantokrátor-templomot is. A program során több órás sétát tettünk az óvárosban, majd a Magellán nevű hajóval egy kis hajókiránduláson vettünk részt. Igazán különlegessé tette a vízen ringatózást, hogy hajónkat többször is érdeklődő delfincsapat kísérte. Az út során a sült hal mellé jól csúsztak a helyi italok. A neszebári óvárosban gyönyörködve, a hajóról a vízbe ereszkedve fürödni is lehetett. Neszebárban sok árus kínálja portékáját – az árakat összehasonlítva az országon belül itt lehetett a legszebb és a legolcsóbb vásárfiákat beszerezni. Az eladók udvariasak, nem tolakodnak, nem húzzák be a boltba a turistákat.

Szozopol két arca

Vasárnap a Napospart és Szozopol szállodáiból kerestünk fel néhányat. Szozopol Burgasztól 35 km-re délre fekszik egy öbölben, a Fekete-tenger partján. Mindössze ötezren lakják ezt a rendkívül népszerű üdülővárost. Óvárosa a fekete-tengeri építészeti iskola stílusában, kőből és fából épült házaknak ad otthont. Szozopol két részre osztható; az óvárosra és a modern városrészre. Az óváros romantikus hangulatáról, girbegurba, macskaköves utcáiról és ódon épületeiről híres, a modern városrészen pedig számos hotel, étterem és szórakozóhely található. A Napospart Burgasztól 40 km-re északra, egy patkó formájú öbölben nyolc kilométer hosszan terül el. Ez Bulgária legnagyobb üdülőközpontja. Nagy előnye, hogy a szállodák zömmel a part hosszában épültek fel, így a strand a hotelektől könnyen megközelíthető. Az üdülőközpont déli része gyakorlatilag egybeépült Neszebár műemlékváros északi területeivel. Az üdülőközpont északi, központi részén, valamint Neszebárban egy-egy aquapark is található. Ide ingyenes transzferbuszok viszik az utasokat az üdülőhely több részéről. Rengeteg étterem és szórakozási lehetőség van, valamint Neszebár is könnyedén megközelíthető egy nagyobb sétával vagy a helyi buszjáratokkal vagy kisvasúttal. A Napospart területén belül nincsenek utcanevek, így a tájékozódás szállodákhoz viszonyítva történik.

Bolgár est és színes lampionok

A szervezők szinte minden este gondoskodtak a jobbnál jobb programokról. Részt vettünk például az egyik legnépszerűbb fakultatív programon, a bolgár esten, ahol a Gyöngyhajú lány című Omega-számmal fogadtak minket. Az este folyamán a bolgár gasztronómiával ismerkedtünk, és a gazdag folklórprogram keretében elleshettünk néhány néptánclépést is a profiktól. Az estét az egyedülálló parázstánc bemutatása tetőzte. Voltunk olasz esten, karaoke bárban, a túra utolsó estéjét pedig feledhetetlenné tette a tengerparton közösen felengedett színes lampionok sokasága, amelyek egy titkos kívánság után még sokáig fénylettek a tenger felett.

A repülőtéren emlékül mindenki kapott az irodától egy oklevelet, amely azt bizonyítja: „Bulgária-szakértők” lettünk. Miért érdemes Bulgáriát választani a nyaralásra? Mert a tengernek ott sokkal alacsonyabb a sótartalma, mint máshol, családbarátok a szállodák, és a bolgárok szeretik a magyarokat, ezért nekünk különösen igyekeznek mindenben segíteni. Az úton Jakócs Áron arról tájékoztatott, hogy Bulgária minőségi alternatívája lehet azoknak a magyar turisták által kedvelt tengerparti nyaralóhelyeknek, amelyekre idén kisebb a kereslet.

A Robinson Tours 2004 nyarán indította el első charterjáratát a bolgár tengerpartra, a rendszerváltozás után elsőként Magyarországról. Előtte már 12 éve egyáltalán nem közlekedett charter a két ország között. 2016 nyarán pedig már négy charterjárat is közlekedik a bolgár tengerpartra a Robinson Tours szervezésében. Budapest és Burgasz között szombaton egy, hétfőn pedig két gép is repül. A Debrecen-Burgasz vonalon szintén hétfőnként közlekedik egy járat, idén már tizedik éve. A bolgár üdülőhelyek busszal is elérhetők, országszerte 32 felszállási pont közül választhatnak az utasok.

Köszönjük a Robinson Tours meghívását!


Uniós fellépést sürget a holland királyi légitársaság

Uniós fellépést sürget a holland királyi légitársaság 

A kínai légitársaságok versenyelőnye miatt.
A Kúria megsemmisítette a turistabuszok felhajtását korlátozó budavári rendeletet

A Kúria megsemmisítette a turistabuszok felhajtását korlátozó budavári rendeletet 

A Kúria Önkormányzati tanácsa – több indokra hivatkozva – 2024. október 1-jén megsemmisítette a vonatkozó rendelet buszos behajtásra vonatkozó szakaszait.
Új szolgáltatás az online utazási platform kínálatában

Új szolgáltatás az online utazási platform kínálatában 

Nemzetközi vasúti menetjegy foglalási szolgáltatást indít turisztikai vállalkozások számára az online platform.
Hét civil szervezet: töröljék el az ingyenes parkolást Budapesten!

Hét civil szervezet: töröljék el az ingyenes parkolást Budapesten! 

A fővárosi képviselőknek kiosztott javaslatban civilek sürgetik az ingyenes parkolás megszüntetését a főváros teljes területén, ennek körében például megszüntetnék a parkolási zónákba beékelődött díjmentes területeket.
A Ryanair megszüntetné a papír alapú reptéri utasfelvételt

A Ryanair megszüntetné a papír alapú reptéri utasfelvételt 

Az utasok nagy része már most is a weboldalon vagy az applikáción keresztül jelentkezik be.
Járatritkítás várható a ráckevei, a csepeli és a gödöllői HÉV-vonalán

Járatritkítás várható a ráckevei, a csepeli és a gödöllői HÉV-vonalán 

A magyarázat egyszerű: nincs elég hadra fogható szerelvény.
Szintet lép a KLM

Szintet lép a KLM 

Az új intézkedéscsomag több fontos területet érintene.
Itt az új elektromos midibusz

Itt az új elektromos midibusz 

Európai uniós támogatással fejlesztették az új elektromos midibuszt.
MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért

MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért 

Az ígéret szép szó, ha betartják - úgy jó.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.