A Continental, illetve két leányvállalata, a Continental Express és a Continental Connection a világ 6. legnagyobb légitársasága, napi több mint 3000 járatot üzemeltet, évente 60 millió utast szállít Amerika, Európa és Ázsia területére. Legjelentősebb gyűjtő-elosztó pontja New York, Houston, Cleveland és Guam. New Yorkból az észak-amerikai, Guamból a mikronéziai, Houstonból pedig a közép- és dél-amerikai térségbe szállítja az utasokat. Az amerikai légitársaságok közül a Continental indítja a legtöbb járatot Mexikó területére és kedvező díjtételeket kínál Dél-Amerikába is.
Continental Airlines: Dél-Amerikától Mikronéziáig
A Continental Airlines magyarországi GSA képviselete november 8-án tartott prezentációján mutatta be a légitársaság által kínált lehetőségeket a magyar utazási irodák számára.

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál
A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.

Repülési élmény autista gyerekeknek
Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt
2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!
Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság
A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító
Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.

Kutyafogadó a római reptéren
A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában
Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.

Privát lakosztályok a felhők felett
Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül
Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.