Egyre nagyobb teret nyer a járműmegosztás Európában

A ShopAlike felmérést készített az EU 28 országának közösségi közlekedési lehetőségeiről. Magyarország az összesített listában a 19. helyen végzett. 

Az ezredforduló óta az addig teljesen hagyományos szolgáltatások folyamatos, gyökeres változáson mennek keresztül.

Ki gondolta volna akár egy évtizeddel ezelőtt, hogy a legkönnyebben egy internetes platformon lehet majd kapcsolatokat építeni, üres szobánkat egy weboldalnak köszönhetően kiadhatjuk és mások fuvarozásával naponta pénzt kereshetünk a telefonunk segítségével?

A Facebook, Airbnb és Uber sikerein túl számos más olyan újító megoldás létezik, ami könnyebbé teszi a városlakók életét, csökkentve a károsanyag kibocsátást, a forgalmi dugókat és új megvilágításba helyezi az A-ból B-be való eljutást. 

A európai fővárosok közösségi közlekedés megosztási lehetőségeinek témáját a ShopAlike részletesen körüljárta az elemzésében, melyből megtudhatjuk, melyik országban hol járnak ezzel az újító környezetbarát megoldással.

A lista az Európai Unió 28 fővárosának kerékpár, autó és robogó megosztó rendszereiről, a 10 ezer főre jutó eszközök számát és azok óránkénti árát figyelembe véve mutatja a sorrendet. 

Elég nagy a szórás az egyes városok között, jellemzően Nyugat-Európában előrébb járnak ezekkel a szolgáltatásokkal, azonban az autó megosztásban Budapest a legjobb 10 között, a nyolcadik helyen végzett.

A robogókat tekintve hamarosan egy Berlinhez, vagy Párizshoz hasonló rendszer kerül bevezetésre Magyarországon is. 

Mind a három közlekedési eszközt összesítve figyelembe véve Brüsszel, Berlin, Varsó és Amszterdam vezet, hazánk ebben a listában a 19. helyen végzett. 

További részletes információkat itt olvashat. 


Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.
A 111 éves hajómatuzsálem visszatér a BAHART flottájába

A 111 éves hajómatuzsálem visszatér a BAHART flottájába 

A Jókaival a nagyközönség május elsejétől Balatonfüreden találkozhat, ahol sétahajóként üzemel  a teljes hajózási szezonban.
Lazulós döntés a holland légitársaságnál

Lazulós döntés a holland légitársaságnál 

Tornacipőt hordhat májustól a KLM teljes hajózó személyzete.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.