Egyre sikeresebb a Baltikum, de tesznek is érte

A lettek ismét kitettek magukért, ezúttal magyarországi nagykövetségük adott otthont informatív rendezvényüknek.

Lettország magyarországi nagykövetsége - Vilmárs Henins nagykövet vezetésével - nem először ad szinte családias hangulatú otthont a Rigát és Budapestet közvetlenül összekötő airBaltic és a Budapest Airport közös rendezvényének, amelyre ezúttal egy napsütéses őszi késődélután, szeptember 19-én került sor.

A meghívott vendégek a nagykövet úr és Kovács Kriszta, az airBaltic magyarországi képviselete nevében köszöntötte a vendégeket, majd Martins Engelisttől, a Baltikumot összefogó turisztikai iroda képviselőjétől hallották, hogy ne bánkódjanak, ha idén lemaradtak city break látogatásról Rigában, ugyanis elég csapnivaló volt az idő, az egész nyár meglehetősen hűvös és csapadékos volt. Majd látogatási adatokat, vendégszámokat is megismerhettek a hazai partner utazási irodák képviselői: 2,8 millióan látogattak a három tagországba, ez 5,3 millió vendégéjszakaszát jelentett, ami 12 százalékos növekedés az előző év adatai képest. Ebből honfitársaink közül eddig 7750-en látogattak el a három tagország valamelyikébe (vagy leginkább mindháromba a nagyon kedvelt körutazások során), átlagosan 2 éjszakát alszunk lett, litván vagy észt szálláshelyen, és immár nagyon közkedvelté vált az un. glamping szálláshely is, amely nevéhez méltóan (glamour+camping) egyfajta luxuskempinget jelent.

A Live Riga képviseletében Anna Blaua a lett főváros új turisztikai látnivalóiról, szálláshelyeiről számolt be: Elmondta például, hogy épp előző nap volt egy új Marriott hotel átadása, de emellett számos új szálláshellyel gazdagodik Riga térképe a nagyon is feltörekvő idegenforgalom okán. Igen kedveltek az un. többfunkciós szállás- és találkozóhelyek, amelyeket elsősorban a MICE-szegmens fiatal generációs tagjai vesznek igénybe: itt egyszerre megszállni, meetingelni, vagyis pihenni és dolgozni is lehet.

A Latvia Tours képviseletében Jánis Vilcins-től megtudtuk, ez egy 1992 óta sikeresen működő lett beutaztató utazási iroda, amely eddig 20,5 millió utast ért el, touroperátori jogkörrel is rendelkeznek, és mind incentive, mind leusure utaskörrel is dolgoznak.

Sanda Teihmane, az airBaltic képviseletében a Rigát és Budapestet is összekötő, közvetlen légijárattal rendelkező, a Baltikum vezető légitársaságát mutatta be. Több mint 70 desztinációt érnek el a lett fővárosból, 13-at Tallinból és 6-ot Vilniusból. csak idén 9 új desztinációra indítottak oda-vissza járatokat, és már most elmondható, hogy az idei év lesz a legerősebb Riga és Tallin vonatkozásában a légitársaság életében. Valamint a meghívottak megtudhatták, hogy az airBaltic teljes légiflottájának lecserélést indította el, ennek befejeztét 2024-2025-re irányozták elő. Új Airbusokat vásárolnak folyamatosan, ebből idén már huszat állítottak be útvonalaikra.Az új Airbus 220-300-as repülőgép különben jelenleg a "legzöldebb" gépek közé tartozik, hiszen károsanyag kibocsájtása a legalacsonyabb a világon.

Végezetül pedig Kam Jandu, a Budapest Airport (BA) képviseletében tartott rövid, de annál látványosabb prezentációt a Rigát és Budapestet összekötő közvetlen járat kapcsán, amelyről például elmondta, hogy a BA büszke arra, hogy 2011 óta van közvetlen összeköttetés a két főváros között, és az útvonalon jelenleg Airbus 220-as géptípusok járnak heti három alkalommal.

Majd a program záróakkordjaként egy rigai topétterem, a Kolonnade csapata kapott gasztronómiai bemutatkozási lehetőséget, amelyet ők egy többfogásos, különleges, a lett konyha elemeit és a modern gasztronómiai technológiáját elegyítő fantasztikus fogadással tettek emlékezetessé.

 

 

Forrás: turizmusonline.hu


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.