Ellentmondó információk a görög közúti gazdasztrájkról

A görög gazdák feloldották pénteken, tiltakozó akciójuk hetedik napján a legfontosabb bolgár határátkelő blokádját: az észak-görögországi Promahon-Kulata átkelőnél a teherjárművek ismét mindkét irányban áthaladhatnak - közölte pénteken az MTI.

Korábban a bolgár kormányfő tárgyalt a sztrájkbizottsággal. A legsúlyosabb következményeket a Promahon-Kulata átkelőnél okozta a blokád, itt több száz teherjármű vesztegelt hétfő óta, a határ minkét oldalán több kilométeres járműsorok alakultak ki. A görög gazdák a Macedóniával és Törökországgal közös határátkelőket is eltorlaszolták. Bulgária kedden felszólította az Európai Bizottságot: lépjen fel annak érdekében, hogy a gazdálkodók beszüntessék akciójukat. A bolgár kormányfő azt is közölte, hogy országa 10 millió eurós kártérítést követel majd az elszenvedett veszteségekért. A január 15-e óta tiltakozó görög gazdák Görögországban a főbb autópályákat és a határátkelőket torlaszolják el, hogy ezzel adjanak nyomatékot az állami segélyek kifizetésére irányuló követelésüknek, miközben a súlyos adósságproblémákkal küzdő görög állam nem akarja kifizetni az agrárszubvenciókat.

Mindezeknek némileg ellentmond a külügyminisztérium közleménye, mely január 25-én hétfőn került fel a tárca honlapjára: "A Külügyminisztérium felhívja a Görögországba utazók figyelmét, hogy az ottani mezőgazdasági termelők szakaszos és ismétlődő sztrájkja miatt akadozik a gépjárműforgalom a bolgár-görög határon lévő Promahon közúti határátkelő helyen, valamint az ország forgalmasabb közúti csomópontjain. Az érdekvédelmi szervek tájékoztatása szerint a sztrájkot határozatlan időre hirdették meg, így befejezéséről nincs információ. Kérjük, hogy a Görögországba Promahonnál belépni szándékozók a sztrájk figyelembevételével tervezzék meg utazásukat." (MTI/Napi Turizmus)

 


IATA: Tovább nőtt a globális utasforgalom márciusban

IATA: Tovább nőtt a globális utasforgalom márciusban 

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren 

A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.
Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói

Ismét a magyar utakat járják a Google furcsa autói 

Újra megjelennek Magyarországon a Google járgányai.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.