Horváth Endre nyilatkozott lapunknak

Az új kormány megalakulásával létrejött a Nemzetgazdasági Minisztérium, amely a korábbi Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, az Önkormányzati Minisztérium, valamint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium egyes feladatait, illetve a Pénzügyminisztérium feladatait látja el. Matolcsy György miniszter felügyelete alatt Becsey Zsolt, Bencsik János, Cséfalvay Zoltán, Czomba Sándor, Kármán András, Naszvadi György államtitkárok, valamint Nagy Róza közigazgatási államtitkár felügyeli a hatalmas szakterület ügyeit. Cséfalvay Zoltán államtitkár helyettese, dr. Horváth Endre a turizmus mellett további négy területért - egészségipar, innováció, a területfejlesztés tervezése és a versenyképesség javítása - felel. A stratégiai tervezéssel 15 éve foglalkozó helyettes államtitkár lett így a magyar turizmus legmagasabb szintű szakmai vezetője. A szakember a minap szűk körű megbeszélésen ismertette terveit.

 

TT: Marad-e az apparátus?

   - Az átadás-átvétel rendben megtörtént. Természetesen folytatódnak a folyamatban levő munkák, például a szabályozás kérdésében. Számítok az eddigi szakállamtitkárság munkatársaira, akik hamarosan átköltöznek a volt Pénzügyminisztérium József nádor tér 2-4. szám alatti irodaházába. Az államigazgatásra érvényes a miniszterelnök által bejelentett 15%-os bértömeg-elvonás, ugyanakkor én nem tervezek leépítést, viszont az már biztos, hogy az itteni apparátusnak kétszer annyi feladata lesz, és a létszám előreláthatólag nem fog nőni.

TT: Hogyan értékeli a turizmus helyzetét Magyarországon?

- A Magyar Nemzeti Bank jelentése szerint a turizmus egyedülálló ágazat abban a tekintetben, hogy a folyó fizetési mérleget 2009-ben növekvő mértékben képes volt javítani! A legfrissebb statisztikák szerint biztató, hogy idén a vendégéjszakák száma elkezdett nőni , de sajnálatos módon az árbevétel még csökken. Ezen változtatni kell! A tárcánál július elején elindul egy szakmai műhelymunka, amelynek folytatásaként a nyár folyamán Matolcsy miniszter úr kérésére a turisztikai szakma 300 képviselőjével kívánunk egyeztetni az ágazat jövőjét illetően. A szakmai szervezetek véleményét folyamatosan kikérjük majd, szorosan együtt kívánok velük működni. Az új pályázatokat már a szakma bevonásával írjuk ki. Ez is része a miniszterelnök úr által meghirdetett nemzeti konzultációnak. Az is biztos, hogy az államháztartási hiány nagysága behatárolja a mozgásteret. A féléves konzultációs időszak, az egyeztetések célja a gazdaság beindítása.

TT: A turizmus mellett több más szakterületet is felügyel, hogyan tudja mindezt áttekinteni?

- Igyekszem kihasználni az ágazatok közötti szinergiákat. A fejlesztések alapelve a területi kiegyenlítés kell legyen. Ezért is szerencsés, hogy ehhez az államtitkársághoz tartozik a területfejlesztés tervezése is. Nem tartható, hogy három turisztikai régió adja az ország vendégforgalmának 68%-át. Erősíteni kell továbbá a desztináció menedzsmentet regionális szinten. Át kell alakítani a regionális idegenforgalmi bizottságok rendszerét is.

TT: Hogy látja a Magyar Turizmus Zrt. jövőjét?

- A Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) szakmai felügyelete is az NGM-hez tartozik. Az MT Zrt. legutóbbi igazgatósági ülésén magam is részt vettem. A minisztérium képviselőjeként a stratégiai kérdésekben javaslatot tehetek, de nem lehet szó „kézi vezérlésről”. Az IT létszáma vélhetően lecsökken a törvényben meghatározott minimális szintre. Az MT Zrt. összevonása más állami intézményekkel a közeljövőben nem várható, de előbb-utóbb összehangoljuk a tárcához tartozó háttérintézmények: ITD Hungary, AMC, MT Zrt. tevékenységét. Abban biztos vagyok, hogy a marketingben a 4P közül nem csak a negyediket, a marketingkommunikációt, hanem az első három P-t is erősítenünk kell. Érdemes újszerű taktikákat, például a gerillamarketinget intenzívebben alkalmazni. Stratégia partnerséget kell kialakítani a tárca különböző intézményei között. Mivel a belföldi keresletélénkítés lehetőségei korlátozottak, külföldön kell bővítenünk.

TT: Hová tartozik a turisztikai fejlesztések felügyelete?

- Jövőre indul a második Széchenyi terv. Két tárca, az NGM és a Fellegi Tamás által irányított Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közösen felügyeli majd a pályázatokat. A munkamegosztás a következő: az NGM-ben történik majd az előzetes egyeztetés és a stratégiai tervezés, míg a programok lebonyolításáért, monitoringjáért a társtárca lesz felelős. A „tervhivatali” funkció erősödni fog itt a minisztériumban, nekünk itt 5-10 éves távlatban kell gondolkodni. Meglátásom szerint egyébként az utóbbi években „betonba ment” a fejlesztési pénzek jelentős része, miközben azzal kevesebbet foglalkoztunk, hogy a drága pénzért felújított fürdőkbe jöjjön is külföldi vendég. Rengeteg lehetőséget látok az allergológia, az elhízás elleni programok, a gyógynövénytermesztés és feldolgozás, a biokertészet és az orvosi műszergyártás terén. A bor- és ásványvízexport fejlesztése szintén kiemelt cél. Cél, hogy a pályázatokon elnyerhető fejlesztési támogatásokból 70%-ban magyar kis- és középvállalkozások részesüljenek.

TT: Megpróbálnak-e segíteni az utazási irodáknak az áfa-probléma megoldásában?

- Tudunk az utazási irodák áfa gondjáról. Ez a MUISZ szerint az irodák jelenlegi legnagyobb problémája. Arra készülünk, hogy rendbe tesszük ezt a kérdést. A gond az, hogy Európán belül nem egységes a szabályozás, arra teszünk majd javaslatot, hogy a kérdés rendezése egységesen, uniós szinten történjen.

TT: Mit gondol a Malév jövőjéről?

- Tágabb összefüggésben kell néznünk ezt a kérdést. A Malév esetében azt kell eldöntenünk, hogy milyen légi szállítási képességet kell fenntartson az ország. Ez a kérdés nem csak a Malévről szól, hanem a vidéki és a fővárosi repülőterekről egyaránt.

TT: Az utóbbi évek során sok esetben a fiskális szempontok sokszor felülírták a szakmai érveket az állami döntéshozatalban. Változhat-e ez a helyzet a jövőben?

- A szakmai érdekérvényesítés szempontjából mindenképpen előnyös lehet, hogy most végre egy kézben van az eddigi pénzügyi és gazdasági tárca. Ez segíthet a szakmai és a pénzügyi szempontok egyeztetésében.

TT: Mi a távlati cél?

- A globális versenyképesség terén az 58. helyen áll Magyarország, 1/3-dal előrébb kell kerülnünk ezen a listán.

 

Váltás a RIB-eknél

Június közepén leváltotta a Regionális Idegenforgalmi Bizottságok elnökeit és tagjait a Nemzetgazdasági Minisztérium. Új lendületet kíván adni a turizmusnak a kormány. Ennek jegyében első lépésként a kilenc Regionális Idegenforgalmi Bizottság (RIB) elnökeit és tagjait leváltotta a nemzetgazdasági miniszter – adta hírül hivatalos közleményében a tárca. Lendületbe hozni a turizmust, így is segítve az egyes régiók felzárkózását – ezzel a céllal kezdett bele a turisztika újragondolásába és átalakításába a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca tervei szerint hangsúlyosabb szerepet kapnának a régiók, és a regionális irányítás. A tervek megvalósításához a most működő rendszer újragondolása az első lépés. Ezért is váltotta le június 21-ei hatállyal a kilenc Regionális Idegenforgalmi Bizottság (RIB) tagjait és elnökeit - 116 főt - a nemzetgazdasági miniszter. A nemzetgazdasági tárca elvárásai szerint a bizottságok leendő új elnökei és tagjai képesek lesznek arra, hogy kiaknázzák a turizmus multiplikátor hatását, amelynek köszönhetően a gazdaság több, jövőt jelentő területe is lendületet kaphat.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.