Így járhatod be olcsóbban Európát

15 százalékos árengedménnyel juthat nemzetközi utazási lehetőséghez, aki március 31-ig InterRail Globál vasúti bérletet vált. A 30 országban érvényes kedvezmény mellett a másik megszokott bérlettípus, az InterRail Egyországos bérlet is elérhető a MÁV-START Zrt. kijelölt pénztáraiban – közölte a vasúttársaság.

A nemzetközi vasúti utazások közül egyre népszerűbbek azok a konstrukciók, amelyek egy út keretében több külföldi ország meglátogatását teszik lehetővé. Ezt az utazási formát az egész Európában, így Magyarországon is megvásárolható InterRail bérletcsalád biztosítja. A MÁV-START 2014-ben csaknem 800 darab Interrail bérletet értékesített hazánkban – a legkeresettebb úti cél a Benelux államok mellett Svájc, Franciaország és Németország volt.

 Magyarországot tavaly több mint ötezer külföldi vendég kereste fel Interrail bérlettel. A vasútvállalatok, így a MÁV-START éjszakai járatait, hálókocsis vagy fekvőhelyes elhelyezését választók a szállás-költségeiket is csökkenthetik, és a komfortos utazásnak köszönhetően pihenten érkezhetnek a célállomásra.

A MÁV-START által 2014-ben értékesített Interrail bérletet váltók 60 százaléka 26 éven aluli fiatal, de családok és nyugdíjasok is növekvő számban élnek a kiváló ár-érték arányú, bármely korosztály által igénybe vehető utazási lehetőséggel.

Az Interrail bérletek forintért és euróért is megvásárolhatók a MÁV-START erre kijelölt nemzetközi pénztáraiban. Az értékesítő helyek listája és bővebb információ a MÁV-START honlapján – www.mav-start.hu –, a nemzetközi ajánlatok között olvasható.


Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.
Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera

Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera 

2024 után júniustól ezúttal Róma és Marseille között közlekedik majd.
Az Airbus legújabb típusa a Wizz flottájában

Az Airbus legújabb típusa a Wizz flottájában 

A Wizz Air a világon az első diszkont légitársaság, amely forgalomba állítja az Airbus legújabb típusát.
Változások a Budapest Airport 2. Terminál parkolójánál

Változások a Budapest Airport 2. Terminál parkolójánál 

Terminál Parkolóban, a terminálhoz legközelebbi 30 kijelölt parkolóhelyen új utasfelvételi- és kiszállítási zóna került kialakításra.
MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében

MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében  

Az Air Belgium csődje ismét rávilágított az utazási irodák, utazásszervezők és utasok kitettségére.
airBaltic: jelentés az idei első negyedévről

airBaltic: jelentés az idei első negyedévről 

Stabil bevétel, csökkenő veszteség, 1,3 millió utas.
SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről

SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről 

A Csoport bevétele 527 millió dollárral (+2,8%) nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és így 19 540 millió dolláros rekordot ért el.
Új kompjárat Málta és Szicília között

Új kompjárat Málta és Szicília között  

Az út körülbelül két órát vesz igénybe.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.