Japán, kínai és thai ételek a fedélzeten

Mautner Zsófia irányításával készültek olyan japán, kínai és thai fogások, amelyeket az Emirates fedélzetén nap mint nap kínálnak az utasoknak. És bár egyetlen járatra sem szálltunk fel, nemcsak kóstoltuk, hanem mi magunk készítettük el az ételeket.

Nem véletlen a megcélzott ázsiai gasztronómia: egyrészt e desztinációk szerepelnek a légitársaság legújabb kínálatában, másrészt a gourmet felkent hívei pontosan tudják - ezek azok a konyhák, amelyek valóban csúcsgasztronómiát kínálnak. Közülük is a legelső Japán. Ezért főzőprogramunk első szereplője e szigetről érkezett, nigiri sushi képében. Mielőtt bárki ikötényt rántana és a rizs után nyúlna, el kell hogy keserítsük: ugyanis olyan profi módon, ahogy a június 20-i, közös (öröm)főzés alkalmával történt az elkészítése, azt senki emberfia nem produkálhatja kishazánk szülötteként. Ugyanis még a hazai legismertebb gasztroszakértő, Mautner Zsófia is segítséget hívott a sushihoz, aki meg is érkezett körünkbe, a Kitchen Factory lakásétterembe, Hokama Yusei, sushi-oktató mester. Igen, ilyen is van, sőt, a mester matyómintás ingben tüsténkedett, lévén sok éve itt él Magyarországon, a felesége magyar, és ő maga is kíválóan beszéli a nyelvünket. Olyan meleg rizzsel készült sushit rittyentett különben, hogy ihaj! De a feltételeit tiszteletben kellett tartunk: nem nyúlhattunk a konyhai eszközeihez, rizsdézsájához, az alapanyagaihoz sem (annyi baj legyen), és a mennyei sushihoz kínált szójaszósznak sem eshettünk csak úgy neki, mint tót az anyjának, hanem kizárólag friss gyömbért mártogathattunk bele, és azt csepegtethettük az ételre.

A sushi eltüntetése után már valóban kötényt ragadhatott meghívott csapatunk, és vághatott apróra zöldséget, húst, fűszerfélét - kinek mi jutott. Közben az Emirates magyarországi Country Managerétől, Horváth Gábortól hallhattunk néhány olyan információt, ami turisztikai körökben is érdekes lehet. Például azt, hogy a magyar utazók körében az egzotikus úticélok mellett Ázsia országai, mint Thaiföld, Kína vagy Japán is egyre népszerűbb. Ezek a célállomások kisgyermekes családok számára is ideálisak nemcsak az országok adottságai, hanem a légitársaság családdal utazók számára nyújtott szolgáltatásainak köszönhetően. Hiszen a légitársaság a gyermekkel utazók számára elsőbbségi beszállást és fedélzeti szórakozást nyújt a magyar filmeket is tartalmazó díjnyertes ice fedélzeti szórakoztatórendszer gyermekcsatornáival, valamint a kicsik életkorától függő játékokat és meglepetéseket tartalmazó ajándékcsomagokkal. 

Azt is megtudtuk, hogy a családdal utazók mellett az Emirates a kulináris élvezeteket kedvelők számára is különleges élményeket nyújt. Legtöbb járatukon az úticél ihlette ételkülönlegességeket kínálnak utasaiknak, a Magyarországról utazók így többek között Japán, Kína és Thaiföld ételeit kóstolhatják. A célállomásokra jellemző fogások kulcsa az elkészítési módban rejlik, mondta Horváth Gábor, majd hozzátette, így az Emirates szakácsai azízekre és a tálalási módra kiemelt figyelmet fordítanak, hogy a lehető legautentikusabb élményt nyújtsák. 

Thai csípős-édes, gyömbéres kacsasalátát készítettünk, zöldcitrommal, chilivel - és hogy fantasztikus ízvilágú lett, az az igazság, nem a csapatunk, hanem Zsófi tudásának érdeme.

Aztán mindenki az asztalhoz telepedett, mert a kókusztejes thai zöldségcurry következett - ami tényleg mesés lett. Tény, ehhez már annyi közünk volt, hogy a finomságokra érzékenyen eltüntettük mind egy szemig, akárcsak a Kung Pao mogyorós csirkét.

Miközben Zsófi a serpenyőben a csirkét kevergette, mesélt arról, ha idehaza kóstolunk thai, kínai és pláne japán ételeket - az azért nem ugyanaz, ha az ételek hazájában tesszük ugyanezt. Az is kiderült, azért nem kérdezték meg jó előre, ki érzékeny, allergiás erre vagy arra, mert az ázsiai konyhában az is a nagyszerű, hogy mindenfajta érzékenység ellen jó, nincsenek benne olyan anyagok, amelyek az allergiában vagy valamilyen érzékenységben szenvedők számára nem engedett. 

A csirke után következett a végjáték, azaz a desszert - kókusztejes tápiókapuding gyümölcsökkel -, ami társaságunkban nagy derültséget keltett. Ugyanis sokan visszaemlékeztünk a nagyszerű angol sorozatra, nálunk "Csöngetett, Mylord?" címmel ment, ahol a meglehetősen szenilis Lady Levendel folyton tápiókapudinggal dobálta meg a szobájába belépő szerencsétlen cselédet. Nálunk Evy-nak, a cselédnek nem kellett volna félnie: egy falásnyi tápiókapuding  nem sok, de annyi sem maradt a tálakban, nem eldobtuk, hanem bekebeleztük mind, de arra kíváncsiak lennénk, hogy az Emirates járatainak fedélzetén vajon ugyanilyen finom-e?

Forrás: Vendég & Hotel


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.