Kedvező fordulat az utazási irodák áfa szabályaiban

Az Önkormányzati Minisztérium turisztikai szakállamtitkára és a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke által vezetett népes delegáció járt a Pénzügyminisztérumban. Végre meghallgatták a MUISZ több éve hangoztatott kérését, és a jövő évi áfatörvény módosításáról, már a kormány elé való benyújtás előtt kikérték a szövetség véleményét.

A tárgyalás egyik eredménye, hogy a jövő évi áfa törvény módosításánál szövegszerűen is elfogadták (az ÖM Szakállamtitkársága által az államigazgatási egyeztetés során is képviselt) MUISZ-javaslatot. Ennek várhatóan jelentős hatása is lehet, mivel a PM enyhíteni fog az utas fogalmára vonatkozó leszűkítő értelmezésén - értesült a Napi Turizmus a MUISZ-tól. Tehát, ha a Parlament elfogadja az áfa törvény változtatásait, akkor jövőre a magánszemélyekhez hasonlóan, árrés alapján lehet áfát fizetni akkor is, ha egy jogi személy saját magának rendeli meg az utazást egy utazási irodától. Ez a külföldi kiutaztatásra és az üzleti célú beutaztatásra is kedvező lehet.

A tárgyalás másik eredménye, hogy a PM ígéretet tett egy szeptember végére, október elejére tervezhető PM- APEH közös, egységes álláspontot tükröző tájékoztató megtartására. E kapcsán elhangzott, hogy, közös jogértelmezést is kiadnak a MUISZ által igényelt kérdésekben. Pl. arra az esetre vonatkozóan, hogy, ha egy külföldi jogi személy (megrendelő) szándéka önálló szolgáltatások igénybevételére irányul, akkor, az áfa szempontjából, több szolgáltatás nyújtása történik, és az erről szóló, több tételes, számlában külön szerepeltethető (18%-os áfával) a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás.


Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.