A Lufthansa-csoport vezérigazgatója erről a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szöuli konferenciájának panelbeszélgetésén osztotta meg gondolatait. Mint mondta, részben a túlkapacitás okozta árcsökkenés átmeneti állapot, és nem fog sokáig megmaradni. Ennek negatív hatásait a nagy légitársaságok túl fogják élni, de lesznek olyanok, akik az ezzel párosuló költségnövekedés miatt csődbe fognak menni.
A vezérigazgató aláhúzta: a jelenség tovább növeli az amúgy is kritikus zsúfoltságot, ráadásul gazdaságilag és környezetvédelmileg is “felelőtlen”. Megjegyezte, hogy ha ennek folyományaként tovább gyűrűzik majd a konszolidáció, akkor az elérheti az amerikai szintet, amelynek hatásai között szerepel a verseny részleges megszűnése. Spohr szerint ugyanis az Egyesült Államokban csak ott van verseny, ahol vannak fapadosok, a három nagy légicég (Delta, American és United) között már régen nincs semmilyen árverseny.
A záró sajtótájékoztatón Carsten Spohr beszélt a légiközlekedés környezeti lábnyomáról is. Mint mondta, nagyon örülne annak, ha minden szektor annyit tenne a károsanyag-kibocsátásért, mint a légiközlekedés, amely a szén-dioxid-kibocsátás 2,5 százalékáért felelős. Az egyre inkább eszkalálódó kereskedelmi háborúról Carsten Spohr azt mondta, a folyamat csak az áruszállítási üzletágat érinti, de azt súlyosan. A szektornak egyébként is nagyon nagy a volatilitása, ezért megfelelő kapacitást soha nem tudnak majd nyújtani. Azt remélik, hogy az igények rövidesen beérik majd a kínált kapacitást.
A légiközlekedés 2 százalékos részaránya a globális szén-dioxid kibocsátásban egyelőre nem tűnik annyira vészesnek, az előrejelzések szerint azonban az évszázad közepére ez az arány meghaladja majd a 10 százalékot. És az is elgondolkodtató tény, hogy a tavalyi év volt az első alkalom, hogy a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátók tízes listáján már nemcsak szénerőművek szerepeltek, hanem egy légitársaság is: az Írországban bejegyzett Ryanair.
Forrás: AIRportal.hu