Pontosítás, helyreigazítás

Tegnapi hírlevelünkben részletesen foglalkoztunk az Idegenforgalom és közigazgatás fórumon elhangzottakkal. Simon András, a MUISZ kommunikációs és marketingbizottságának vezetője több pontatlanságra hívta fel a figyelmünket a megjelent beszámolónkkal kapcsolatban.

Első hírünkben nem pontosan idéztük Simon András szavait, amelyek a következők voltak: „Az itt ülő hatóságok és az utazási irodák viszonya rendkívül feszült, nagyon komoly viták vannak, sok per is folyamatban van.” A moderátor beszámolónkkal ellentétben általánosságban beszélt a hatóságokról, nem nevesítette egyik hivatalt sem. Az MKEH főigazgatójának neve helyesen dr. Kaufmanné Szirmai Katalin. A „Bűvös háromszög...” cikkben szereplő információval szemben Szűcs András a következőt mondta: „A Fogyasztóvédelem határozatait sok esetben bíróságon támadták meg az utazási irodák (pontos szám nem hangzott el - Simon András). A perek közül eddig 3 zárult le jogerős másodfokú döntéssel. A NFH most a Legfelsőbb Bíróságon jogegységi döntést kér.”Kovács Miklós szakállamtitkár nem a vis maior meghatározásának felülvizsgálatát ígérte (hiszen az a PTK-ban szerepel, nem az utazási iroda korményrendeletben - Simon András), hanem a vis maior esetén követendő szabályokat és felelősségi kérdéseket. A „helyzet tragikus” című cikkben írtakkal ellentétben a kérdező nem a hotelekkel szemben, hanem a gazdaság más szereplőivel szemben nehezményezte, hogy az utazási irodáknak miért kell az árrés áfa-alapja feltüntetésével nyilvánossá tenniük az alkalmazott árrést. A hotelekről épp akként volt szó, hogy immár ők is az árrés áfa hatálya alá esnek, ha utazást szerveznek.

A hibákért elnézést kérünk, reméljük, ezek ellenére is hasznos információkat tudtunk nyújtani olvasóinknak.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.