Szalad a Proko Travel szekere

Ez derült ki azokból az impozáns számokból, amelyeket idei nyár/őszi katalógusbemutatójukon hallottunk.

Igazi családi vállalkozás immár 27 éve az övék, és ez így van jól. Hiszen kiben is bízhatna meg legjobban az üzleti élet területén egy vállalkozó, ha nem a feleségében és a saját fiában? Prónay Gyulát, nejét, Ildikót és fiúkat, Bencét nem kell bemutatni a hazai turisztikai szakmának - mindenki ismeri és elismeri a szegedi központi irodával, budapesti és makói egységgel is rendelkező utazási irodások munkáját. Február 12-én, a budai Trófeában mutatták be viszontértékesítő partnereiknek izgalmas ajánlatokkal teli, 120 oldalas 2020. évi nyári/őszi katalógusukat.

A Proko Travel növekedését mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy míg 2018-ban 1,6 milliárdos bevételt produkáltak, tavalyra ezt az összeget már feltornázták 2,15 milliárdra. Partneri forgalom növekedésük is imponáló: 32 százalék. Háromszor emeltek kauciót a tavalyi évben, az idei elvárásokkal kapcsolatban pedig elhangzott: 2,6 milliárdos bevételt irányoztak elő. Idei katalógusukban 130 különböző programot kínálnak 76 célországba (ebbe például Európa összes desztinációja bele értendő), és már a katalógus bemuató napján büszkén elmondhatják: a 356 időpontra meghirdetett útjaik közül 168 garantáltan indul, annyi a jelentkező. Végül még egy impozáns adat álljon itt a számhalmaz végén: az idei győztes útjuk egy svájci program volt - Vonaton, vízen, levegőben címmel hirdették meg -, amely 322 perc alatt telt meg a világhálón való meghirdetéstől kezdve.

És most lássuk az idei újdonságokat, érdekességeket:

 Prónay Bence kihangsúlyozta, útjaik mindegyikét teljes árazással közlik katalógusukban, azaz nincs mutyi, mellébeszélés és ködösítés - amilyen ár az adott út mellett szerepel, azt kifizetve az utas azt a programot és szállást, utazási feltételeket kapja, amit az adott programbanmeghirdettek. 

Máris a garantált programok közt szerepel az Azori szigetekre induló útjuk, és ugyanilyen sikeres a Madeira szigetét Lisszabonnal összekötött vakáció. Portugáliai körútjuk is minden évben sikertörténet. Az idei év újdonságai közt szerepel a spanyol királyi városokat bemutató körútjuk, valamint egy mallorcai program, amelynél kihangsúlyozták Prónay-ék, hogy itt egy szigettúra is beleértendő a teljes árazással közölt árban, azaz nem fakultatív és külön fizetendő, ahogy másutt szokás. Szintén új úticél idei kínálatukban a "Vulkánok nyomában" című útjuk, amelynek során a Lipari-szigeteket és Szicíliát fedezhetik fel a velük utazók. Hallhattuk még az újdonságok közt azt az "Elzászi romantika" címmel meghirdetett programot, amely Svájc, Franciaország és Németország hangulatos, nosztalgikus helyeire viszi el az utazót.

Olyan utak is szerepelnek kínálatukban, amelyek indulásuk óta sikeresek, ilyen például nyugat-európai körútjuk spanyolországi nyaralással megspékelve, illetve olasz körútjuk. Nagy kedvenc még utasaik körében prágai programjuk, valamint a Hanza városokat bemutató dán program is sok érdeklődőt vonz. Egy angol desztinációra vezető útjuk - Shakespeare és Robin Hood szülöföldjén ill. skóciai körútazásukra pedig már most akkora az érdeklődés, hogy új időpontokat is kitűztek, ezek is szerepelnek ajánlataik között.

Érdekesség még, hogy idén - partnerváltás okán - olcsóbban hirdették meg izlandi útjukat, mint a tavalyi évben, és immár önrészmentes útlemondást tudnak ajánlani ügyfeleiknek, mert váltottak biztosítót.

Végül arról hallhattunk, hogy ismét kínálnak egy olyan programot, amit egy ideig "jegeltek" - ez a mexikói ajánlat, mert úgy látják, az azték és maya kincsek nyomában történő felfedezés sokaknak vonzó.

 

 

Forrás: turizmusonline.hu


Love is in the Air – Szerelem a levegőben

Love is in the Air – Szerelem a levegőben 

Hét Valentin-napi utast különleges ajándékkal leptek meg a Wizz Air fedélzetén.
Filmforgatás miatt ezen a hétvégén is lezárják a Lánchidat

Filmforgatás miatt ezen a hétvégén is lezárják a Lánchidat 

Ahogy ez a múlt hétvégén is történt.
Magyar munkatársakat keres kabinszemélyzeti csapatába a dubaji légitársaság

Magyar munkatársakat keres kabinszemélyzeti csapatába a dubaji légitársaság 

A légitársaság február 15-én 9 órától Budapesten, Courtyard by Marriott Budapest City Center hotelben tart Nyílt Napot
Drágulnak a kompjegyek Görögországban

Drágulnak a kompjegyek Görögországban 

Akár 15 százalékos áremelkedés is várható májustól.
2024 legnépszerűbb buszos úti céljai

2024 legnépszerűbb buszos úti céljai  

Néhány meglepetés is bekerült a legjobb 20 közé.
Átvette első Airspace kabinnal készült repülőgépét a Wizz Air

Átvette első Airspace kabinnal készült repülőgépét a Wizz Air 

Az utasélmény új generációját képviseli az Airbus most átadott repülőjének kabinja.
Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt:  világ körüli útra indul a „Strauss-gép”

Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt: világ körüli útra indul a „Strauss-gép” 

A „Strauss-gép” Bécs zenei nagykövete lesz.
Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája

Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája 

Izgalmas és fenntartható lehetőség az Atlanti-óceán átszelésére: egy vitorlás teherszállító hajó.
Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban

Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban 

Nem csak a légügyi dolgozók elégedetlenek, hanem három belga szakszervezet is ötnapos vasúti sztrájkot tervez február utolsó hetében.
Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt

Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt 

Brüsszelben országos szakszervezeti demonstráció lesz csütörtökön, amelyhez szinte teljes körű munkabeszüntetés is társul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.