Szélre ültetné a dagikat az Airbus

Megreformálná egy sorba eső ülései méretét az Airbus. Az utasok már most tiltakoznak az újítás ellen. 

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

Igazságtalannak tartják az utasok az Airbus azon tervét, hogy a sor egyes székeinek méretét csökkentenék, hogy növelhessék a harmadik szék szélességét. Az Airbus javaslata szerint a folyosó melletti ülések szélességét az ablak melletti, és a középső ülések kárára körülbelül 5 cm-rel növelné. Így a két belső szék szélessége egyenként mindössze 43 cm lenne, míg a szélső ülés kicsivel több, mint 50 centiméter szélességűre nőhetne. A repülőgépeket gyártó vállalat a szélesebb üléseket azoknak a nagyobb méretű utasoknak tartaná fenn, akik nem férnek a standard ülésekbe. Jelenleg ezeknek az utasoknak két ülést kell foglalniuk, esetenként nagyobb költségért.

A Skyscanner megkérdezte az újításról az utasok véleményét is, a felmérés szerint a válaszadók háromnegyede rosszul érezné magát, ha kisebb ülésekbe kellene belepréselődniük. Az utasok 84%-a pedig jogosnak tartja, hogy azok, akik nem férnek be a normál ülésbe felárat fizessenek. Az 1000 megkérdezett közül a legtöbben nevetségesnek és igazságtalannak tartják az ötletet. 

Az Airbus egyelőre nem állapodott még meg egyetlen légitársasággal sem az új fedélzeti beosztásról, így arról sincs hír, hogy ha bevezetésre kerülne, hogy befolyásolná az utasok költségeit.


Indul a vasúti fejlesztési program – frissítve!

Indul a vasúti fejlesztési program – frissítve! 

Kormányciklusokon átívelő, tízéves vasúti fejlesztési program indul, melynek teljes kerete megközelíti a 3500 milliárd forintot – jelentette be Magyar Péter, miniszterelnök.
Air France: járatfelfüggesztés a Közel-Keleten

Air France: járatfelfüggesztés a Közel-Keleten 

Az Air France megerősítette, hogy a közel-keleti biztonsági helyzet miatt felfüggesztette járatait Rijádba, Dubajba és Bejrútba.
Veszélyben a folyami hajóutak

Veszélyben a folyami hajóutak 

Az európai folyami hajózást idén nyáron komoly kihívás elé állítja a Rajna és a Duna alacsony vízállása.
 Ryanair: csökkenő profit az első negyedévben

Ryanair: csökkenő profit az első negyedévben 

Az első negyedévben harmadával csökkent a légitársaság profitja.
Új taggal bővül a BARIG: csatlakozott a Maersk Air Cargo

Új taggal bővül a BARIG: csatlakozott a Maersk Air Cargo 

Tovább bővíti légi árufuvarozási szegmensét a németországi légitársaságokat tömörítő szervezet.
Új kerékpáros útvonal a Balti-tenger partján

Új kerékpáros útvonal a Balti-tenger partján 

Coolcation két keréken: mostantól kerékpárral is végig lehet tekerni a Balti-tenger déli partvidékét Koppenhágától Gdańskig. 
Megújul a budapesti buszflotta

Megújul a budapesti buszflotta 

Budapest a főváros történetének legnagyobb elektromosbusz-beszerzésére készül.
Csúszik a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának indulása

Csúszik a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának indulása 

A biztonság továbbra is az elsődleges szempont.
Még több Airbus Kínának

Még több Airbus Kínának 

Kínai légitársaságok 95 Airbus repülőgépet rendeltek 17,8 milliárd dollár értékben.
Az Omio felvásárolta a Rail Europe-ot, Ázsiában is terjeszkedik

Az Omio felvásárolta a Rail Europe-ot, Ázsiában is terjeszkedik 

A felvásárlással a cég évente 22 millió vonatjegyet értékesíthet.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.