A német Focus magazin legújabb számában egy bizalmas dokumentumra hivatkozva azt írja: a kormány az állami tulajdonban lévő KfW bankon keresztül biztosítana hitelt. Az európai kormányok eurómilliárdokat akarnak fordítani arra, hogy az Airbus finanszírozni tudja az A350-est. Mindezt annak ellenére teszik, hogy a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szerint ezek a segélyhitelek megsértik a szabályokat. Korábbi hírek szerint Nagy-Britannia 340 millió font értékű hitelt nyújtana a fejlesztésére és Franciaország is hasonló lépéseket tervez. Eddig mintegy 500 A350-es repülőgépre érkezett megrendelés csaknem 30 ügyféltől. A világ vezető repülőgépgyártó vállalata június elején jelentette be, hogy esetleg ötmilliárd eurót is elérő hiteltámogatást kér. A vállalat azért fordul a kormányokhoz segítségért, mert a bankok hitelezési lehetőségeit kevesli, márpedig a 350 utas szállítására alkalmas A350-es géptípus kifejlesztése körülbelül 12 milliárd euróba kerülhet. A gép 2013-ban állna forgalomba. Az Airbus vállalkozásban közreműködő négy államnak, Franciaországnak, Németországnak, Spanyolországnak, illetve kisebb részben Nagy-Britanniának ezen költség legalább 30 százalékát kellene finanszíroznia. (MTI)
Titokban támogatja a német kormány az Airbust
A német kormány 1,1 milliárd eurós állami garanciával támogatná az európai repülőgépgyártó Airbus A350-es, széles törzsű repülőgépének kivitelezését.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek
Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat
A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről
Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában
Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.