Több ponton szigorítaná az utazási irodák szabályozását a kormányhivatal

A vagyoni biztosítéktól a nyilvántartásokon át a befizetett összegek kezeléséig számos konkrét ponton módosítaná az utazási vállalkozók szabályozását a terület ellenőrzését végző kormányhivatal kereskedelmi hatóságként eljáró szervezeti egysége. A MUISZ legutóbbi vacsoráján Békési Tamás osztályvezető mutatta be a javaslatokat, amelyek révén álláspontja szerint elkerülhető lenne a Green Holidays csődjéhez hasonló botrány.

Nagy érdeklődés kísérte a rendezvényen Békési Tamás előadását a Green Holidays-ügy tapasztalatairól. Budapest Főváros Kormányhivatala Kereskedelmi, Haditechnikai, Exportellenőrzési és Nemesfémhitelesítési Főosztályának Idegenforgalmi és Közraktározás-Felügyeleti Osztályának vezetője néhány konkrét javaslatot is megosztott a hallgatósággal a szabályozás módosítására vonatkozóan.

Erdei Bálint bevezetőjében emlékeztetett arra, hogy a Green Holidays csődje „meghatározta a nyarunkat”. A MUISZ már tavaly decemberben kongatta a vészharangot, mert aggályosnak tartotta az indulhatunk.hu értékesítési gyakorlatát. Az akkor még MKEH főosztályaként működő szervezet a bejelentésre azt válaszolta, hogy hatáskör hiányában nem tudnak eljárni és továbbítják az ügyet más ellenőrző szerveknek. Erdei szerint a hasonló esetek elkerülésére az lehet a megoldás, hogy a felügyeleti szerv rendelkezzen olyan jogkörökkel, hogy azonnal tudjon lépni.

Békési Tamás emlékeztetett arra, hogy az új csomagtúra-jogszabály csak jövő év júliustól lép életbe, tehát még egy szezon a jelenlegi szabályozás mellett fog lezajlani.

Felhívta a figyelmet, hogy a Green Holidays esetében csődről nem beszélhetünk jogi értelemben, csak arról, hogy az utazási szerződésben vállalt kötelezettségeit nem tudta teljesíteni. A Green Holidays nem volt jogutódja a Green Travelnek, a kormányhivatal azért adta meg nekik a jogosultságot, mert az iroda megfelelt a szükséges feltételeknek – mondta Békési Tamás.

A fizetésképtelenség bejelentése után gyorsan elkezdődött a kárrendezés, amely jelenleg is tart. Az Uniqa Biztosító átláthatóan próbálja meg felhasználni a vagyoni biztosíték 500 millió forintos összeget. Több médiumban elhangzott, hogy a befizetett összegek kb. 50%-át kaphatják vissza a károsultak. Békési Tamás szerint aki valóban utazási csomagra fizetett be, az várhatóan a teljes összeget vissza fogja kapni a törvény által szabott egy éves határidő végéig. Aki viszont az indulhatunk.hu csoport különértékesítése keretében fizetett be egy útra, az nem számíthat kártérítésre, mivel nem utazási csomagot vásárolt. Két külön cég nyújtott két külön szolgáltatást, az egyik csak repülőjegyet, a másik szállásutalványt adott el. Így ráadásul áfamentes volt az értékesítés. Az utalvány nem szolgáltatás, hanem pénzhelyettesítő eszköz. Ezért ez az értékesített termék nem is minősülhet turisztikai szolgáltatásnak – hangsúlyozta Békési Tamás.

Ugyanakkor az MKEH jelezte a hatáskörrel rendelkező szervek felé (GVH, fogyasztóvédelem), hogy a Black Friday akció megtévesztő jellegű és alkalmas a piaci verseny torzítására! Az utalvány ugyanis csupán egyetlen szállodában, egyetlen időpontban volt beváltható. A nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság megszűnt év végén, ezért másodszor már csak a GVH-t keresték meg. „Nehezen volt követhető, hová került az utasok pénze. Érvényes szerződések hiányában nem is állapítható meg, hogy a Green-csoport bármelyik tagjának lenne köze a konstrukcióhoz” – hangzott el.

Az is kiderült, hogy más esetekben az indulhatunk.hu-n megrendelt utazások ellenértékét az iroda nem adta tovább az utazásszervezőknek. Ezért az utazásközvetítőkre vonatkozó szabályozás szigorítását javasolják. „Kockázatként kezeljük, hogy semmilyen szabályozás nem köti a viszonteladókat! Ha nem utalják el a befizetést, a tour-operátornak akkor is el kell utaztatnia az utast.” Megjegyezte, hogy alapvetően kellemes helyzetben van közvetítő, mivel a jelenlegi jogszabályi keretben nem társul különösebb szankciórendszer a közvetítői tevékenységhez.

A Green Holidays-ügy tanulságait figyelembe véve több konkrét javaslatot is felvázolt az osztályvezető. Hangsúlyozta, hogy ezek csupán javaslatok, mivel a jogalkotásban nem vesz részt a kormányhivatal. A vagyoni biztosíték rendszer újragondolását javasolják. A jelenlegi rendszer szerint forgalma növekedésével párhuzamosan kell vagyoni biztosítékot emelnie a tour-operátornak, ami a szezon végén esedékes általában. Ekkorra azonban az utasok többségét már elutaztatták. A hivatal szerint ezért akkor kellene kauciót növelni, ha az előlegek összege 10%-kal meghaladja a folyó évi biztosíték alapjául szolgáló összeget, hiszen ilyenkor nő az iroda kockázata is.

Azt is szeretnék elérni, hogy az utazásszervezőknek legyen azonnal elérhető, kereshető nyilvántartás-vezetési kötelezettsége, hogy ellenőrzés vagy nem várt esemény esetén azonnal tudjon információt adni a tour-operátor, hány utasa van és éppen hol. Ez plusz adminisztratív terhet jelent, de segíti a kárrendezést és ellenőrzést. Azt is felvetik, hogy egységes tájékoztatást kellene az irodáknak átadniuk az utasnak, amelyben szerepel az utazási csomag kritériumainak leírása. A cél annak tudatosítása, hogy a megvásárolt utazásnak ki a szervezője, vonatkozik rá a vagyoni biztosíték nyújtotta fedezet, mire nyújt pontosan fedezetet. Mindezt egységes alaki és formai megjelenéssel, egységes, konkrét és lényegi tartalommal képzelik el megvalósítani.

Az utazásközvetítők számára is szigorítanának a szabályokon. Azt javasolják, hogy vagy az utazásszervezőnek fizessen be direktben az utas, vagy a közvetítő 24 órán belül legyen köteles továbbutalni a befolyt összegeket. A tour-operátor jelezze a kormányhivatalnak, ha ez nem történik meg, és a hivatal azonnal intézkedhet. Így nem halmozódhat fel nagyobb összeg, és elkerülhető a botrány, emelte ki Békési Tamás. Egy másik megoldás lehet a problémára a közvetítői biztosíték. Bárhogy is változik a szabályozás, megfelelő kontroll és eszközrendszer kell – emelte ki Békési Tamás.

Szigorítást javasolnak a vagyoni biztosítékkal kapcsolatos jogsértésnél: mindenképp eltiltás legyen a büntetés, bármi legyen a jogsértés. Ugyanakkor enyhítenék a szabályozást a vagyoni biztosítékkal kapcsolatos adatszolgáltatás (május és október) késedelmes teljesítése esetén: azt javasolják, hogy ez felhívásra teljesíthető legyen, az eltiltást mellőznék. Bírságot szabnának ki, ha 2 éven belül ismételten előfordulna.

A szakember végezetül elmondta, hogy álláspontja szerint a viszonteladóknak jár a jutalék a Green Holidays csődje által érintett utasok esetében is, azonban ha egy út például a létszámhiány miatt hiúsul meg, akkor nem jár a jutalék.


MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért

MÁV-vezér: A vállalatnak felelősséget kell vállalnia az eddigi mulasztásokért 

Az ígéret szép szó, ha betartják - úgy jó.
Napelemeket telepít ez a légitársaság

Napelemeket telepít ez a légitársaság 

Az Emirates 39 960 napelempanel telepítésére kötött megállapodást az Etihad Clean Energy Developmenttel.
Ingyenes európai uniós vonatbérlet fiataloknak

Ingyenes európai uniós vonatbérlet fiataloknak 

Az EU jövőre 35 500 ingyenes DiscoverEU utazási igazolványt biztosít fiataloknak.
Fedélzeten a világ legősibb kenyere

Fedélzeten a világ legősibb kenyere 

A világ legősibb kenyerét kínálja business class utasainak a török légitársaság.
Búcsúzik a világ egyik legrégebbi légitársasága

Búcsúzik a világ egyik legrégebbi légitársasága 

A világ egyik legrégebbi légitársasága csaknem egy évszázados szolgálat után leáll.
Új színben pompázik ez a repülőgép

Új színben pompázik ez a repülőgép 

Nem véletlenül.
Négy Emirates-járat Budapesten landolt a közel-keleti helyzet miatt

Négy Emirates-járat Budapesten landolt a közel-keleti helyzet miatt 

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre négy Emirates-gép érkezett, köztük két A380-as.
Lezárták, majd ismét megnyitották Tel Aviv repterét

Lezárták, majd ismét megnyitották Tel Aviv repterét 

Izrael újra megnyitotta légterét az iráni rakétatámadás után.
Együttműködési megállapodás két légügyi cég között

Együttműködési megállapodás két légügyi cég között 

Együttműködési megállapodást írt alá a HungaroControl és a Budapest Airport.
A Boeing repülőgépeit még az ág is húzza

A Boeing repülőgépeit még az ág is húzza 

A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület levelében figyelmeztetést adott ki.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.