Tucatnyi vásár két hónap alatt

A budapesti UTAZÁS kiállítás mellett az elmúlt évtized során kialakult és megerősödött a vidéki turisztikai vásárok sora.

Lassan létrejött egy íratlan sorrend is közöttük, februárban Kaposváron, illetve Siófokon kezdődött a vásári szezon, amely eltartott egészen április végéig. Az idén is megrendezik a szakmai vásárokat a vidéki nagyvárosokban, de nem mindegyiket találják meg az érdeklődők a megszokott időpontban. A siófoki és a nyíregyházi vásárt idén áprilisban, a kaposvárit pedig márciusban tartják. Szabó Attila, a nyíregyházi vásárt szervező társaság vásárigazgatója arról tájékoztatott, hogy a helybeli utazási irodák kérésére tették a budapesti UTAZÁS kiállítás utáni időpontra a rendezvényüket, de az időpont kiválasztásánál figyelembe vették a régióban megrendezésre kerülő többi vásár időpontjait is. Az idei tapasztalatok értékelése után döntik el, melyik legyen a végleges időpont. Véleménye szerint mindenesetre jó lenne, ha valaki – például a Magyar Turizmus Rt. – koordinálná, ki mikorra tegye a rendezvényét.

Ács Viktória, a Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal képviselője szerint nekik, mint potenciális kiállítóknak sok esetben nehéz eldönteniük, melyik vásáron vegyenek részt, ha ugyanakkor zajlik a két rendezvény. Tény viszont, hogy ez máshol is így van: a bécsi és a pozsonyi vásárt ugyanakkor tartják. Akadt olyan szervező is, aki szóvá is tette az ütemezés íratlan szabályának megszegését. Bárdos István, a miskolci „Menjünk világgá” kiállítást szervező cég vezetője levelet küldött a kaposvári vásár szervezőinek és szerkesztőségünknek a dunántúli kiállítás időpontjának megváltoztatása miatt: „Amióta létezik, a kaposvári kiállítás, minden alkalommal februárban került megrendezésre. Úgy gondolom, hogy nem csak az évek óta abban az időpontban bevált más vidéki rendezvényekkel ’szúrnak ki’ (a szervezők) azzal, hogy megváltoztatják az időpontot – hanem elsősorban a kiállítókkal, akik egy időpontban nem tudnak és nem is akarnak több helyszínen megjelenni. A vidéki kiállítások időpontját mindig a budapesti határozza meg. Ez egy kialakult trend. Az UTAZÁS-t követően egy héttel Debrecenben, két héttel pedig Miskolcon, újabban Szegeden is kerül megrendezésre a kiállítás. Ez így működik 12 éve. Példaképpen szolgálhatna a rendezőknek a debreceni–miskolci kapcsolat. Mi minden alkalommal telefonon egyeztetünk, nehogy átfedés legyen. A debreceni kollégával akkor is kötöttük magunkat a kialakult rendszerhez, amikor húsvét miatt rossz volt az időpont.”

A levéllel kapcsolatban megkerestük a másik érintett felet is. Kérdésünkre Kelemen Emese, a kaposvári kiállítást szervező Kapos-Expo Kft. munkatársa a következőt közölte: „A helyi körülmények és technikai okok kényszerítően alakították, hogy a februári időpontot márciusra módosítsuk. Ez a változtatás akaratunkon kívüli, számunkra sem a legkedvezőbb. Nem szándékunk, hogy a megszokott februári időpontot márciusra cseréljük. A kiállítás ez évi időpontjának kiválasztásakor a hasonló időpontokban lévő kiállítások szervezőit megkerestük Debrecenben és Szegeden, velük egyeztettünk. Az ő ajánlásaikat figyelembe véve választottuk ezt az időpontot, ami nem biztos, hogy minden szempontból és mindenkinek kedvező. Sajnálatunkra nincs olyan időpont, ami valamelyik Kaposvártól távol eső rendezvénnyel ne esne egybe. Az idei kiállításnál a hangsúlyt továbbra is a szakmaiságra, ügyfeleink minőségi kiszolgálására tesszük. Bízunk benne, hogy partnereink számára a megjelenés előnyös lesz, és megértéssel fogadják ezt az egyszeri időpontváltoztatást.”

Belföldi vásárok, kiállítások 2006
 Időpont  Hely  Kiállítás, vásár  Szervező További információ 
03. 3–5.  Pécs Turizmus 2006. Utazási Börze Pécsi Rendezvényszervező Kht. 72/242-757
03. 23–25.  Debrecen Debreceni Utazási Vásár Kölcsey Közművelődési Intézet 52/413-977
03. 10–12.  Zalaegerszeg Mobil 2005. Járműipari és Idegenforgalmi Vásár Zalaegerszegi Vásár Kht. 92/510-205
03. 16–19.  Budapest UTAZÁS 2006 Hungexpo Rt. 263-6094
03. 24–26.  Eger Egri Turisztikai Vásár és Konferencia Compexpo Stúdió Kft. 56/421-255
03. 30.–04. 01.  Miskolc „Menjünk világgá…!” Szerviz Iroda 46/414-399
 03. 31.–04. 02.  Kaposvár Kaposvári Turisztikai Kiállítás és Konferencia Kapos Expo Kft., Kelemen László 82/529-500
03. 31.–04. 02.   Szeged Szegedi Utazás Kiállítás Gellért és Fiai Consulting Kft. 62/556-700
03. 31.–04. 02.   Győr Vár a nagyvilág! Utazási és Idegenforgalmi Szakkiállítás Stadex Reklám 96/550-826
04. 7–8.  Kecskemét Tourex Idegenforgalmi Szakkiállítás és Vásár  Extra Piac Kft. 76/417-980
04. 7–9. Nyíregyháza  Vakáció 2006 Tourinform, Új Régió Bt. 42/504-647
04. 7–9.  Veszprém Veszprém megyei utazás kiállítás Veszprém Megyei Turisztikai Hivatal 88/545-045
04. 20–22.  Siófok VIII. Siófoki Turisztikai Napok Hamvas Péter 84/311-855
04. 21–22.  Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Turisztikai Napok és Utazási Kiállítás és Vásár Tiszainform 56/424-803
10. 20–22.  Szombathely Nemzetközi Régiós Turisztikai Kiállítás Szombathelyi Vásárcentrum Kft. 94/522-630
11. 03–05.  Budapest Spa & Wellness Egészségturisztikai Kiállítás Geomédia Kiadói Rt. 461-7480

 Forrás: TT-gyűjtés    

 


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.