Új célállomások és járatsűrítések a Malév nyári menetrendjében

Három új város és kilenc útvonalon járatsűrítések szerepelnek a Malév 2009. március 29-én életbe lépő nyári menetrendjében.

Két új célállomással erősít a Malév Kelet-Európában

Szentpétervárra heti két járatot biztosít a Malév, melyek menetrendje egyaránt ideális a számos különleges látványosságot és kulturális programot kínáló városba utakat szervező irodák és egyéni utazók számára. A légitársaság a magyar turisták mellett számít az orosz régióból Budapestre látogatókra is. A járatok április 22. és október 21. közötti időszakban a nyári utazási főszezonban közlekednek. Jászvásár (Iasi) a Malév ötödik romániai célállomása az ország észak-keleti részén fekvő régióközpont, ahová a légitársaság május végéig öt, júniustól hetente hat napközbeni járatot fog üzemeltetni. A Malév az új vonalon elsősorban a romániai régió és Nyugat-Európa közötti átszálló, illetve olyan magyar business utasokra számít, akik üzleti célból látogatnak a gazdaságilag fejlődő térségbe. A Malév már jelenleg is kedvező piaci pozíciókkal rendelkezik a stratégiai fontosságú romániai piacon, ahol öt célállomásával vezető nemzetközi légitársasággént van jelen. Jászvásár a oneworld légitársasági szövetség térképén is új célállomásként fog szerepelni.

Amman a negyedik közel-keleti desztináció

Ammanba heti két járattal repülnek a magyar légicég B737NG repülőgépei. Jordánia fővárosával immáron négyre bővül a Malév közel-kelti célállomásainak száma. A térségbe közlekedő járatok utasainak jelentős része Budapesten keresztüli átszálló utas, ezért az ammani járat menetrendje is, a damaszkuszi, libanoni és tel aviv-i járatokéhoz hasonlóan, jól illeszkedik a légitársaság nyugat- és észak-európai menetrendi hullámához. Ammanba a oneworld-tag Royal Jordanian által üzemeltetett RJ-MA code-share járaton eddig is utazhattak a Malév utasai, június 1-től viszont már csak a magyar légitársaság repülőgépei kötik össze a két fővárost, az új járaton szerepelni fog a jordán királyi légitársaság kódja is.

Járatsűrítések kilenc útvonalon

Kilenc útvonalán sűríti járatait a Malév a nyári menetrendtől kezdődően az előző évihez képest. Hamburgba az eddigi napi egy helyett kétszer fognak repülni a légifuvarozó gépei. Az utasok egy reggeli és egy esti járat közül választhatnak, amely az üzleti, a turista és az átszálló utazóközönségnek egyaránt kitűnő lehetőségeket biztosít a hasznos és praktikus időkihasználásra. A járatsűrítéssel a Malév jelentősen növeli németországi kapacitását, ahová jelenleg is már hetente 45 járatot közlekedtet, a plusz hét járattal ez a szám már 52-re fog emelkedni. Római vonalán is egyről napi kettőre növeli saját üzemeltetésű járatai számát a légitársaság, emellett az Alitalia üzemeltette napi két járaton is szerepel a Malév kódja. Zágrábba heti hattal bővül a frekvencia, ennek köszönhetően már heti húsz járat közlekedik a horvát és magyar főváros között a nyári menetrendtől, a hét négy napján már napi három összekötetést biztosítva. A thesszaloniki és tiranai vonalakon heti hárommal nő a járatszám, így a görög tengerparti nagyvárosba és Albánia fővárosába egyaránt 13-ra nő a járatsűrűség hetente. Tel Avivba is bővít a Malév, heti két plusz járattal 14-re sűrítve azok számát, melyek kitűnő csatlakozást biztosítanak a Nyugat-Európába átszálló utasoknak. Bukaresti és helsinki vonalán is tovább erősít a magyar légitársaság, plusz két járatot állít be a román és plusz egyet a finn főváros felé, tovább növelve ezzel a már eddig is jelentős heti járatszámokat. A kedvelt fekete-tengeri nyaralóhely, Várna a heti plusz két járattal már a hét minden napján, szombaton és vasárnap kétszer is, közvetlenül elérhetővé válik Budapestről.

Közös járatokkal Moszkvába

A Malév és az Aeroflot a nyári menetrendi időszaktól ismét közösen üzemeltetik a Budapest és Moszkva közötti járataikat. A „code-share” megállapodás érvénybe lépésével egy időben a Malév gépei újra az Aeroflot bázisának számító Seremetyevó repülőtérre fognak közlekedni. Az együttműködésének köszönhetően a két főváros között ismét napi két járat közül választhatnak a két légifuvatozó utasai. A közös üzemelésű járatokat a Malév új generációs Boeing B737-sekkel, míg az Aeroflot Airbus A319 típusú repülőgépekkel teljesíti.

Nyaraló célpontok: Malaga és Split

Idén nyáron is bekerülnek a menetrendbe a népszerű tengerparti nyaralóhelyek, az andalúziai Malaga és az adriai Split. A spanyol városba a Malév gépei hetente kétszer, míg a horvát tengerpartra hetente ötször közlekednek a nyáron. A Malév 34 ország 50 célállomására közlekedtet járatokat a 2009-as nyári menetrendi időszakban. A légitársaság repülőgépei naponta átlagosan 140 felszállást hajtanak végre.


Közvetlen légihíd Debrecenből a török és az albán tengerparthoz

Közvetlen légihíd Debrecenből a török és az albán tengerparthoz 

Nyáron már indulnak a közvetlen járatok.
Most akkor van vagy nincs otthoni munkavégzés a MÁV-nál?

Most akkor van vagy nincs otthoni munkavégzés a MÁV-nál? 

Kisebb vita robbant ki ez ügyben a z érdekelt felek közt.
Évértékelő jelentés a lett légitársaság tavalyi eredményeiről

Évértékelő jelentés a lett légitársaság tavalyi eredményeiről 

Az airBaltic tavalyi évét jelentős növekedés, rekorderedmények, innovatív fejlesztések és megerősített globális jelenlét jellemezte.
Rekordévet zárt a dubaji nemzetközi repülőtér

Rekordévet zárt a dubaji nemzetközi repülőtér 

A nemzetközi utazások legforgalmasabb repülőtere, a dubaji nemzetközi repülőtér (DXB) 2024-ben rekordot döntött: 92,3 millió utas haladt át a termináljain – jelentették be a hatóságok csütörtökön.
Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál – FRISSÍTVE

Utasszállító repülőgép ütközött helikopterrel Washingtonnál – FRISSÍTVE 

Egy utasszállító repülőgép és egy katonai helikopter ütközött össze az amerikai főváros légterében. Nincs túlélője a tragédiának.
Hasított tavaly a BAHART

Hasított tavaly a BAHART 

Több mint 2,3 millióan utaztak 2024-ben a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járatain, 178 ezerrel többen, mint a megelőző évben.
Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing

Megaveszteséggel zárta a tavalyi évet a Boeing  

Nem valószínű, hogy ennek ismeretében rekordösszegű prémiumokat osztanak szét a cég vezetői között. És az már most bizonyos, hogy idén jelentős átalakításokra is sor kerül.
Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között

Félretették a rossz viszonyt – újraindul a légiközlekedés India és Kína között 

Öt évnyi mosolyszünetet követően most kedvező fordulatot vett a két ország közti kapcsolat.
Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen

Fenntartható repülőgép-üzemanyag Ferihegyen 

Januártól már elérhető a fenntartható repülőgép-üzemanyag a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés

Szegedre szerdáig busszal mehet – szünetel a vonatközlekedés 

A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a szegedi forgalomra, írták közleményükben.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.