Utazásszervezőket érint az Európa Utazási Irodák megszűnése

Érdekesség, hogy Kőteleky László, az Európa ügyvezetője a Magyar Utazásszervezők MUISZ Etikai Bizottságának tagja volt, aki korábban határozottan ellenezte a viszonteladók részére a kaució bevezetését.

Tény azonban, hogy miután szeptember 10-én fizetésképtelenség jelentett, azonnal le is mondott tisztségéről. Füri Mihályné Boglárka, a MUISZ Etikai Bizottságának tagja és a Kartago Tours cégvezetője úgy véli, az, hogy egy utazásközvetítő újra kifizetetlen tartozásokat halmozott fel utazásszervezőknél – többek között a Kartago Toursnál – ismét egy nyomós érv az utazásközvetítői kaució bevezetése mellett. „Nagyon nem tartom helyesnek, hogy a viszonteladók nagy része (tisztelet a kivételnek) a túraszervezők pénzét használja, hogy betömjék a lyukakat, ugyanakkor meg is értem, hiszen a jelen gazdasági helyzet mind a tour operátorokat, mind az utazásközvetítőket nehéz helyzetbe hozta. Nem normális azonban, hogy egy ilyen helyzetben csak a túraszervező viselje az anyagi következményeket, kötelessége legyen elvinni az utasokat, és futhat a pénze után. A gazdasági válságban egyre több ilyen eset előfordulása várható. A kaució bevezetése többlet terhet jelent az amúgy is nehéz helyzetben lévő viszonteladók számára, most már azonban végképp elkerülhetetlen az intézkedés bevezetése. Jelenleg még a kaució mértéke a kérdéses, és az, hogy már januártól érvénybe lép, vagy csak jövő októbertől. 

Hogy mi lesz az Európa Utazási Irodák sorsa, arról bővebben itt olvashat.


Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.