Vizsgálat több légitársaság ellen

Több mint egy tucat légitársaságot vizsgálnak az Európai Unió és az Egyesült Államok trösztellenes szervei.

A hatóságok azt gyanítják, hogy az érintett cégek a 2001. szeptemberi terrortámadások után egymással összejátszva alakították az áruszállítási tarifákat, s felárat kértek a drágább üzemanyag, a fokozott biztonsági intézkedések és a háborús helyzet miatt. Mint a Reuters jelentette, Los Angelesben, San Franciscóban, Chicagóban, New Yorkban, Londonban, Frankfurtban és ázsiai légikikötőben több társaság irodáit is átkutatták tegnap, vezetőiket pedig kikérdezték. Az ügyben a többi között az American és a United Airlines, a British Airways, az Air France-KLM, a Scandinavian, a Singapore Airlines, a Japan Airlines és a Korean Air érintett. Ha a feltételezés beigazolódik, akkor súlyos büntetés elé is nézhetnek egyes légitársaságok. Az Európai Unióban az éves forgalmi érték 10 százalékát is elérheti a büntetés összege, ha kartellezésen, összehangolt árrögzítési gyakorlaton érik tetten az adott vállalatot, bár a brüsszeli hatóságok általában 2-3 százalékos büntetéssel beérik. A légi fuvarozás évi 50 milliárd dolláros üzlet, s a társaságok teljes bevételének mintegy 12 százalékát adja. Elemzők szerint a következő két évben 6 százalékos növekedés várható ebben az ágazatban, ami meghaladja a személyszállításban vártat. (Népszabadság)

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.