Újra vonattal Isztambulba

A jövő nyártól a Keleti pályaudvarról egészen Ázsiáig lehet majd elutazni közvetlen vonattal, hiszen a jelenlegi tervek szerint több év után ismételten létrejöhet a vasúti kapcsolat Budapest és Isztambul között.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Évente közel négymillió turista keresi fel Isztambult, és a két vasúttársaság várakozásai szerint különösen a nyugat-európai és észak-amerikai utasok érdeklődnek majd a vasúti utazás és a történelmi útvonal iránt. A TCDD (török vasúttársaság) és a MÁV-START Zrt. változatos fedélzeti szolgáltatásokkal és kedvező árakkal azonban a magyar és a török utasokat is meg kívánja szólítani. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a szép tájakat bejáró, nagy távolságú hálókocsis vonatok egyre népszerűbbek a szabadidős utazók körében.

Budapest és Isztambul között 1889-ben jött létre először közvetlen vasúti összeköttetés. A Párizs és Isztambul közötti gyorsvonat kezdetben a Pozsony – Érsekújvár – Párkány – Budapest – Szeged – Temesvár – Orsova útvonalon közlekedett Magyarországon. Az új isztambuli vonat a tervek szerint Budapestről késő délelőtt indul majd Békéscsaba – Arad felé, onnan a Maros mentén folytatja az útját Erdélyben. A Kárpátokat délután a Zsil völgyén végigkanyarogva mássza meg, majd éjjel Giurgiu és Rusze között kel át a Dunán. Reggel, a hálókocsiban a függönyt elhúzó utasok a Balkán-hegységben gyönyörködhetnek. A vonat felkapaszkodik a híres Sipka-szorosba, ahonnan a Rózsák-völgyét átszelve halad tovább. Kora délután lépi át a vonat a bolgár-török határt, és a történelmi Drinápolyt (Edirne) érintve estére ér a 13 milliós egykori török fővárosba, Isztambulba.

Erol Inal, a TCDD vezérigazgató-helyettese budapesti látogatásán elmondta: a török államvasút óriási léptékű fejlesztésekbe kezdett, stratégiájuk alapvető eleme az európai összeköttetések javítása. A TCDD nagysebességű vasútvonalat épít Európa felé, ezért fontos számukra a korábban megszakadt közvetlen kapcsolatok újraindítása. 

Dr. Mosóczi László, a MÁV Zrt. általános infrastruktúra vezérigazgató-helyettese támogatásáról biztosította a törekvés megvalósítását. Monszpart Zsolt, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója hozzátette: a MÁV-START Zrt. évek óta törekszik arra, hogy Délkelet-Európa felé a lehető legjobb csatlakozásokat biztosítsa a budapesti csomópontból, és ennek a rendszernek idegenforgalmi szempontból kiemelkedő jelentőségű eleme az isztambuli kapcsolat. A személyszállító vasúttársaság Németország, Ausztria, Csehország és Lengyelország felől biztosít csatlakozásokat az új vonathoz.


MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.
Startol az Etihad Rail személyszállító járata

Startol az Etihad Rail személyszállító járata 

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Arab Emírségek régóta várt országos vasúti hálózatának fejlesztése.
Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért

Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért 

Hollandia 49 euróért megvásárolható nyári vasúti bérlettel ösztönzi az idei csúcsszezonban a belföldi turizmust.
Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények

Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények 

A sebességkorlátozásra azért van szükség, mert a sínek hőmérséklete 50 fok fölé emelkedik a hőségben.
Járatnyitás Budapestre

Járatnyitás Budapestre 

Bristolból, Liverpoolból és Belfastból is indulnak új járatok.
Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől

Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől 

Rekordalacsony kibocsátással zárta a 2026-os pénzügyi évét a légitársaság.
Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek

Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek 

Rövidebb terelések jöhetnek az autópályákon.
Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak

Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak 

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) bejelentette: pénteken több független benzinkút országszerte zárva tart.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.