A londoni taxisoknál is betelt a pohár

Nagyszabású taxistüntetés volt szerda este Londonban az Uber taxiszolgáltató tevékenysége ellen.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Scotland Yard becslése szerint mintegy 8 ezer hagyományos londoni taxi körözött lassú menetben a főváros kormányzati negyedének utcáin, köztük a Whitehallon, ahonnan a miniszterelnöki hivatal utcája, a Downing Street is nyílik.

A 25 ezer londoni taxist képviselő szakmai szervezeteket nem békítette meg az Uber angliai részlegének ajánlata sem, amelynek alapján a taxisok egy évig ingyen használhatták volna az Uber okostelefonos kocsirendelési alkalmazását.

A londoni taxisok szerint az Uber tisztességtelen versenyt támaszt velük szemben, mivel a cég sofőrjei a hagyományos taxik vezetőire vonatkozó rendkívül szigorú előírások betartása nélkül nyújtják gyakorlatilag ugyanazt a szolgáltatást.

A világhírű hagyományos londoni taxi, a "black cab" üzemeltetési jogához négyévi tanfolyam szükséges, amely alatt - a vizsgaelőírásoknak megfelelően - legalább 20 ezer londoni utca és több ezer turistalátványosság nevét és helyét kell memorizálni. Ez a vizsgaanyag a szintén világhírű "The Knowledge", vagyis a "tudás", amelyet rendszeresen frissíteni is kell, és időközönként újból vizsgázni kell belőle.

Az Uber érvelése szerint azonban a modern műholdas navigáció korában ilyen szintű tudásra nincs szükség.

A londoni városháza korábban több lehetőséget is fontolóra vett az Uber tevékenységének korlátozására, egyebek mellett azt, hogy az mobiltelefonos alkalmazáson keresztül leadott rendelés után az ügyfélhez legközelebb tartózkodó Uber-sofőrnek is legalább öt percet várakoznia kellett volna, mielőtt az utast felveszi. Boris Johnson polgármester azonban végül ezeket az elképzeléseket "életképtelennek" minősítette és elvetette.

Forrás: MTI


Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.
 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.