A megtörhetetlen New York: barangolás a felhőkarcolók között

New York az örök szerelem, amely idén ősszel is a legszebb arcát mutatta a turisták felé. Laptársunk, a Privátbankár Világjáró rovata ismét visszatért az Egyesült Államokba.

Egy tengerentúli járaton ülve, a kifutópályán várakozva van néhány olyan mondat, amit senki sem hall szívesen: a „furcsa szagot éreztünk a gép elejében, többen rosszul lettek, a cseregépre legalább három órát kell várni” is például ilyen - kezdi szubjektív útibeszámolóját Kollár Dóra kollégánk.

Metrózás és múzeumok New Yorkban

New Yorkban az első kihívást rögtön maga a metróhálózat jelenti. A barátok közt is közel 400 kilométeres pálya mögött Budapest elbújhat nemcsak hosszban, hanem utazási kultúrában is; ráadásul a New York-i metró megdöbbentően könnyen, egy mobilappal magabiztosan navigálható.

Így jutunk el a Met-hez is, avagy teljes nevén a The Metropolitan Museum of Art-hoz, amely minden túlzás nélkül a világ egyik legjelentősebb múzeuma, és nem csak azért, mert alapterületét tekintve is hatalmas, hanem mert kollekciója is elképesztő. Ottjártunkkor éppen egy Degas és Manet különleges barátságáról és párhuzamos karrierjéről szóló kiállítás várta a nagyközönséget, egészen kiemelkedő képekből összeállítva.

Mindez azonban csupán kis szeglet, az impresszionisták mellett minden különösebb erőfeszítés nélkül találhatunk Picasso, Matisse, Renoir, Gaugain festményeket is, csak hogy néhány nagyobb nevet említsünk – ez a múzeum nem egy néhány órás program, valószínűleg napokat lehetne eltölteni minden egyes szegletének felfedezésével.

A Central Park örök

Nehezen felfogható, hogy egy olyan betondzsungelben, mint Manhattan, hogyan rejtőzhet mégis egy zöld oázis – a Central Park azonban nevéhez illően minden turista barangolásának állandó eleme. Akár két múzeum között sétálva, akár az Ötödik Sugárúton lefelé tartva, a felhőkarcolók bámulása között kacsint ránk a legendás park, mindig megéri betérni.

Az őszi New Yorkról szóló útibeszámolónkat itt olvashatja tovább laptársunk, a Privátbankár oldalán.

Forrás: Privátbankár


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.