Csodálkozik még valaki azon, hogy a németeknél rekordév lesz?

A harmadik negyedév végének eredményére alapozva további rekorderedmény várható a németországi beutazó turizmus terén - tájékoztatott kedden a DZT, Német Turisztikai Hivatal budapesti képviselete.

Január és szeptember között a Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 68,1 millió külföldi vendégéjszakát jelentettek a több mint tíz ággyal rendelkező szálláshelyek, amely négy százalékkal haladja meg az előző év ugyanezen időszakának eredményét. Idén először lépte át a szeptember hónap plusz három százalékkal a 8 millió külföldi vendégéjszaka-volumen határát, amely így megduplázza 2003. szeptemberének eredményét.

Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatótanácsi elnöke így nyilatkozott: „Az egész üdülési szezon alatt kitartó nyárias, napos időjárás megnövelte az úticél Németország vonzerejét üdülési desztinációként, míg az erős gazdasági keretfeltételek a fontos küldőpiacokon szintén hozzájárultak az utazási kedv növekedéséhez. Ehhez hozzájön az úticél Németország erős pozícionálása a nemzetközi versenyben: a GfK Anholt Nation Brands Index első helyén és a World Economic Forum Global Competitiveness Indexének harmadik helyén Németország áll. Nagy figyelmet keltő kampányainkkal együtt ezek nagyon jó feltételek, hogy 2018-ban sorban a kilencedik rekorderedményt érjük el.”

Magyarországról a német beutazó turizmus 2018 harmadik negyedévének végén továbbra is stabil növekedést mutat. Január és szeptember között a Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján 610.908 vendégéjszakát jelentettek hazánkból a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyek, amely közel öt százalékkal (+ 27.424) haladja meg az előző év ugyanezen időszakát. Csak a szeptember hónap vendégéjszaka száma közel 76 ezer, ez 6,6 %-kal több mint az előző évben. Az első kilenc hónap számai alapján valószínűsíthetőleg Németország irányába a 2018-es év új utazási rekordszámokat fog produkálni, összegezte az eredményeket Czeiszing Miklós a Német Turisztikai Hivatal magyarországi vezetője.


Szlovák-magyar határátkelők lezárása

Szlovák-magyar határátkelők lezárása 

Szlovákia ideiglenesen lezárja a kisebb határátkelőket Magyarország felé.
Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel

Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel 

Ilyen még nem volt, pedig zseniális ötlet: üzleti találkozó a síneken!
Thaiföld szigorít a vízummentességen

Thaiföld szigorít a vízummentességen 

Egyre több külföldi végez illegális munkát vagy üzleti tevékenységet turistaként bejelentkezve.
Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar

Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar 

Egy friss kutatás szerint a világ legelismertebb turistalátványosságai közül több is messze elmarad a látogatók elvárásaitól.
Illegális turisztikai apartmanok Madridban

Illegális turisztikai apartmanok Madridban 

A szaktárca vizsgálata szerint a különböző online platformokon 16 335 apartmant hirdetnek turisztikai céllal, de csak 1131 rendelkezik engedéllyel.
Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában?

Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában? 

A Visit Maldives beszállt a az elitfutball világába.
Napi látogatói limit Comino szigetén

Napi látogatói limit Comino szigetén 

Málta apró szigete, Comino már jó ideje a túlturizmus áldozata. A hatóságok most lépnek az ügyben.
A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást

A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást 

2007-ben a Wakayama Vasúttársaság vezetői úgy döntöttek, hogy egy macskát neveznek ki a Kishi állomás segédállomásfőnökévé, amely zseniális üzleti húzásnak bizonyult.
Életre szóló kaland Új-Zélandon

Életre szóló kaland Új-Zélandon 

A pályázatok benyújtására idén áprilisban nyílik ismét lehetőség.
Íme, Linz új jövőstratégiája

Íme, Linz új jövőstratégiája 

Take a RISK, visit LINZ: kockázatvállalás és jövőformálás a turizmusban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.