Csúcsra járatott spanyol rokon

Egyes desztinációk turizmusának visszaesésével más úti célok idegenforgalma jelentős növekedésre számíthat. Köztük Tenerife, a hegyekkel borított spanyol üdülősziget, a Kanári-szigetek legnagyobbika, ahová olyan tömegek indulnak mostanában, hogy május végéig gyakorlatilag full-ra betelt minden szálláshely.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Aki akárcsak egy nappal szeretné meghosszabbítani pihenését a szigeten – nem teheti, mert nem talál megfelelő szállást. Csak az angol nyaralóturisták száma mintegy 40 százalékkal megnőtt az utóbbi időben, mondja a helyzetről Karvaly Zsófia utazási szakértő, helyi idegenvezető, aki Király Eszterrel közösen üzemelteti és vezeti főként magyar vendégeket megcélzó tenerifei utazási irodáját, az Xclusive Tenerife Travelt.

Idén először béreltek standot az Utazás Kiállításon, standjukon folyamatos volt az érdeklődő tömeg, olyanok, akik még sosem voltak a varázslatos szigeten, és olyanok is, akik már megfordultak és bejárták a Teide vulkán környékét, vagy akár eljutottak La Gomera szigetére is, és visszavágynak oda.

Zsófiék mesélik, hogy bár a legnagyobb brit utazási irodák már 40 százalékkal növelték kapacitásukat és foglalásaikat a sziget szálláshelyein – akkora az érdeklődés nyaralóvendégeik körében – hogy ez sem elég. A briteken kívül elsősorban a hűvös éghajlattal megáldott skandináv szigetek lakói és a német nyelvterületekről érkeznek a legtöbben az öröm és napsütés hazájába, Tenerifére, de a magyar nyaralóvendégek száma is szépen növekszik.

Talán emiatt is egyre több olyan szolgáltatás található a spanyol szigeten, ami mind a magyarok pihenését szolgálja: van már a kimondottan magyaroknak szóló helyi utazási irodán kívül magyar autó- és biciklikölcsönző, szörfös cég is költözött a tengerhez és hajókölcsönzés illetve hajós programok is bérelhetők magyaroktól - akár magyar nyelven. Mivel Tenerifén a napos órák száma évente 2500 körüli, és évente mindössze 15 esős napra számíthatnak a helyiek – ez a megbízható időjárási prognózis aranyat ér a napot imádó nyaralóturistáknak, így a Kanári-szgetek legnagyobbika tökéletes desztináció marad az elkövetkező időszakban is.


Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.
 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.