Élmezőnyben a magyar útlevél

Az amerikai GOOD magazin összeállításból kiderül, hogy mely nemzetek rendelkeznek a világ legbefolyásosabb útlevelével, azaz a világ hány országába utazhatnak vízumkényszer nélkül. 

A rangsorolás alapján a legszerencsésebb helyzetben a brit, a finn és a svéd útlevéllel rendelkező állampolgárok vannak, hiszen vízum nélkül utazhatnak a világ 173 országába. Nem panaszkodhatnak a dánok, a németek, a luxemburgiak és az amerikaiak sem, akik 172 országba utazhanak gond nélkül. 

Utazás szempontjából a legnagyobb gondban jellemzően közel-keleti országok vannak: afgán útlevéllel csupán 28, irakival 31, pakisztánival és szomáliaival 32, míg eritreai útlevéllel a világ 36 országába lehetséges utazni vízumkényszer nélkül. Európából Koszovó van a legrosszabb helyzetben: útlevelükkel csupán 38 országba utazhatnak. 

Magyarként a világ élmezőnyébe tartozunk, hiszen útlevelünkkel 157 országba utazhatunk mindenféle nehézség nélkül. Szomszédaink közül csupán az osztrák útlevél befolyásosabb (168 ország). A további szomszédos országok útlevele viszont kevesebb országba érvényes, mint a magyar: a cseh, szlovák és szlovén útlevél 155, a román 141, a horvát 129, a szerb 104, míg az ukrán útlevél csak 77 országba érvényes vízum nélkül. 

Forrás: Vendég & Hotel


Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.