Heti tizennégy indulás a Taurus Reisen nyári kínálatában

Hat ország tíz üdülőövezetébe utazhatnak idén az érdeklődők a Taurus Reisen szervezésében. Két lánc indul el májusban, a többi júniustól közlekedik.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Május 15-étől a törökországi Antalyára viszi utasait a Taurus Reisen, majd 20-ától pedig a tunéziai Monastirba.

Terveik szerint két további saját charterjáratuk lesz az idén Tunéziába, Monastirba a pénteki mellett június 14-től indul egy második, keddi járat is, valamint keddenként lesz egy gép Djerba szigetére is június hetedikétől. 

Az egyiptomi Hurghadára is eljuthatnak a Taurus Reisennel az utasok június 5-étől. Törökországot szerdai és pénteki indulási nappal is kínálja a társaság júniustól, június 16-tól pedig Dalamanba is eljuthatnak velük az utasok. Észak-Ciprus, Kréta, Rodosz, Zakynthos és a bulgáriai Burgasz is szerepel az úti célok között, ezekre az üdülőhelyekre június közepén indulnak a charterjáratok, melyek többségén block seat helyekkel rendelkeznek.

Az iroda igazgatója, Haythem Jamel kérdésünkre kiemelte, hogy minden általuk kínált úti cél biztonságos, így Törökország, Észak-Ciprus, Tunézia és a görög szigetek is.

A Taurus Reisen a tunéziai előfoglalások alapján bizakodó, mert a vártnál jóval több foglalás érkezett, ebben nagy szerepe volt a tunéziai katalógusbemutatónak is.

A Taurus Reisen tervezett indulásai a 2016 nyári szezonra

Ország Repülési nap Reptér Idõszak
Tunézia KEDD MIR 06/14-09/27
Tunézia PÉNTEK MIR 05/20-10/14
Djerba KEDD DJE 06/07-09/20
Egyiptom VASÁRNAP HRG 06/05-10/23
Törökország SZERDA AYT 06/15-09/21
Törökország PÉNTEK AYT 06/03-09/23
Törökország VASÁRNAP AYT 05/15-10/23
Dalaman CSÜTÖRTÖK DLM 06/16-08/25
Észak-Ciprus PÉNTEK ECN 06/10-09/23
Kréta SZERDA HER 06/15-09/21
Kréta VASÁRNAP HER 06/19-09/25
Rodosz KEDD RHO 06/14-09/20
Zakynthos CSÜTÖRTÖK ZTH 06/16-09/15
Bulgária HÉTFÕ BOJ 06/13-08/29

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.
 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.