Hol van már a tavalyi hó? Hát itt!

Stájerország: a magyar üdülővendégek legkedveltebb osztrák célpontja, derült ki azon a téli szezont bemutató szakmai tájékoztatón, amelyet a Stájerországi Turisztikai Hivatal négy tartományának részvételével október 29-én Budapesten tartott, a belvárosi Bestia Étteremben.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Stájerországban a tavalyi téli szezonban 308 ezer vendégéjszakát töltöttek honfitársaink, vagyis átlagosan 5 napot. Amúgy Ausztrián belül is egész évben a legkedveltebb ez a régió, hiszen az magyar vendégéjszakák 25,8 százalékát, a vendégérkezések 21,9 százalékát itt regisztrálják.

És ha már a tavalyi adatok említésénél tartunk, az sem mellékes – mint hallhattuk Schladming-Dachstein képviselőjétől -, hogy náluk már november óta lehet síelni. Igaz, még nem a friss havon, hanem a tavalyin, merthogy elrakták „hűvösre”, idén pedig elővették, és kilapátolták sífutópályáikra. A dachsteini mellett Stájerország másik három tartománya mutatta be téli kínálatát – az Ausseerland-Salzkammergut, a Magas-Stájerország valamint a murtali vidék.

Nagyon szimpatikusan és mértéktartóan beszéltek különben mindannyian a síelést véresen komolyan vevőknek szóló programokról, inkább olyanokat helyeztek előtérbe, minthogy náluk (a Kreischbergen például) már lehet hegynek felfelé is (!) szánkózni. Meg mennyire kíváló a murai helyi sörfőzdében készült sörök (erről személyesen is meggyőződhettünk), és Almenlandon idén mindenki ingyen juthat hozzá a síbérlethez. A 14 év alattiak amúgy is sok helyen a stájereknél fizetség nélkül válthatnak síbérletet. Sőt, kialakítottak egy un. kisbaba-konstrukciót is, amelynek lényege, hogy papa/mama feláltva síelhet egy bérlettel – ezt egyébként a leleményes magyarok már régesrég megvalósították.

December 4-én lesz amúgy Stájerországban a Nagy Szezonnyitó buli a hegyen, ahol nem kisebb nagyság, mint Jack Black (színész-komikus) is fellép rock-bandájával élőben. Nagyszerű Hütte-túrákról is hallhattunk, amelyeknek lényege, hogy sível vagy anélkül egyik hüttétől a másikig kell eljutni, hogy valaki stájer finomsággal teletömhesse a bendőjét, és hozzá jóféle stájer kézműves sört gurítson le.

A térségben egyébként csak idén 135 millió euró értékben hajtottak végre fejlesztéseket, ezek közt több sípálya felújítása, éttermek modernizálása, hóágyúk beszerzése is szerepelt.

2016-ban két rangos esemény helyszínéül szolgál a tartomány, hiszen január 10-15. között Schladming-ban kerül sor az értelmi fogyatékkal élők 2017-es Speciális Olimpiai Játékainak főpróbájára, január 15-17. között pedig Ausseerland-Salzkamergut-ban rendezik meg a FIS Síugró Világbajnokságot, ez a sánc egyben a világ negyedik legmeredekebb síugró sánca.


Az extrém hőség a svájci gleccsereket is pusztítja

Az extrém hőség a svájci gleccsereket is pusztítja  

Drámai ütemben olvadnak a svájci gleccserek az Európát sújtó rendkívüli hőhullám következtében.
Erős évkezdés a horvát turizmusban

Erős évkezdés a horvát turizmusban 

A bevétel 79,7 millió euróval haladta meg az előző év azonos időszakában mértet.
Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.
 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.