Interjú a kínai turisztikai hivatal budapesti irodájának igazgatójával

A Selyemútra csábító plakátok lepték el Budapestet – a reklámkampányt az Utazás kiállítás díszvendége, Kína rendelte meg, amely most nyitotta meg regionális turisztikai képviseletét a magyar fővárosban. Ebből az alkalomból beszélgettünk Liu Cheng úrral, a CNTA-iroda igazgatójával.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Hol találják meg Önöket az érdeklődők?

A képviselet Budapesten a Roosevelt 7/8 irodaházban működik. Magyarország mellett a másik 15 kelet- és közép-európai ország aktuális ügyeit is innen intézzük.

Hol működik még irodája a Kínai Turisztikai Hivatalnak?

A budapesti lesz a 21. külföldi képviseletünk, Európában eddig Zürichben, Frankfurtban, Rómában, Madridban, Párizsban, Londonban és Moszkvában voltunk jelen önálló irodával.

Melyek az iroda legfontosabb feladatai?

Elsődleges célunk, hogy a Kína és a Közép- és Kelet-Európa közötti kétoldalú turisztikai kapcsolatrendszert erősítsük, a turistaforgalmat növeljük. Feladatunk, hogy a térségben élők jobban megértsék Kínát, a kínai kultúrát, gondolkodást. Továbbá azon is dolgozunk, hogy a kormányok és az emberek közötti együttműködést elősegítsük. Bár elsősorban Kína népszerűsítése a feladatunk, a régióba érkező kínai turistáknak is segítséget nyújtunk, ha valamilyen problémájuk akad.

Mennyire fontos Kína számára ez a régió?

A turisztikai képviselet megnyitása a harmadik fázisa egy stratégiai együttműködésnek: elsőként a Bank of China nyitotta meg Budapesten regionális irodáját, ezt követően tavaly elindult a közvetlen napi légi járat Budapest és Peking között az Air China jóvoltából.

Hány turista utazik a térségből Kínába?

Jelenleg jóval több kínai turista érkezik a régióba, mint ahányan innen oda utaznak. A kiutazók többsége is üzletember vagy diák, kevés a „valódi” turista – ezen szeretnénk változtatni. A magyarok legnépszerűbb úti célja Peking és Sanghaj.

Milyen desztinációkat szeretnének népszerűsíteni?

Elsőként a két metropolisz mellett Xi’an és a Guilin látnivalóira kívánjuk felhívni a figyelmet, ez a négy úti cél együtt ideális vonzerőt jelent egy 10-12 napos kínai körutazáshoz. A későbbiekben további régiók népszerűsítését is tervezzük, például a pandáknak otthont adó Szecsuánt vagy a sokszínű, többnemzetiségű Yünnant. Ugyanakkor kiemelt hangsúlyt kap a Kína északnyugati részén futó egykori Selyemút promóciója.

A marketingmunkában hová helyezik a hangsúlyokat?

Egy új képviseletnek először ki kell alakítania a megfelelő kapcsolatrendszert a kormányzatokkal, a turisztikai szakmai képviselőivel és a sajtóval. Még az idén tervezünk 3-4 tanulmányutat újságírók és szakmai szereplők részére. Díszvendégek leszünk hatalmas standdal a március 3-6. között megrendezendő budapesti Utazás 2016 kiállításon, jövőre pedig a régió más városaiban is lesznek vásári megjelenéseink. Óriásplakátokon már a nagyközönség figyelmét is felhívjuk Kína látnivalóira. Magyar nyelvű weboldalt és Facebook-profilt is készítünk az idén.

Mióta dolgozik a CNTA-nál?

Több mint húsz éve vagyok a turisztikai hivatalnál, ez idő alatt több alkalommal voltam külföldi kiküldetésen, például Kanadában, Ausztráliában és Svájcban. Budapestre Rómából költöztem át a családommal együtt.

Mik az első benyomásai?

Nem jártam Magyarországon korábban, de nagyon tetszik nekem Budapest. Szép, kellemes, nyugodt város.

Gyümölcsöző együttműködés
Eredményes a Kína és 16 közép- és kelet-európai ország, köztük hazánk között a kínai miniszterelnök által 2013-ban kezdeményezett együttműködés. Elsőként a budapesti regionális turisztikai koordinációs központ kezdte meg működését tavaly, az idei Utazás kiállítás díszvendége Kína lett, a Kínai Nemzeti Turisztikai Hivatal (CNTA) pedig március 4-én, pénteken ünnepélyes keretek között nyitotta meg regionális irodáját nyitott Budapesten, melyről ide kattintva olvashat bővebben.

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.
 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.