Kalákában készült kútfürdőt adtak át a Vajdaságban

Több év gondolkodást és tervezést követően augusztus 8-án kezdődött meg és 17-én ért véget az I. Vajdasági fürdő- és közösségépítő kaláka, négy ország fiataljainak részvételével. A magyarkanizsai Wemsical Serbia szervezésében létrejött megmozdulás keretében felújított Csordakút avagy Baráthok kútja Ilonafalu határában található.

A Magyarkanizsához tartozó Ilonafalu határában terül el a község hatalmas szikes pusztája, a Járás. Ennek nagy hányadát csak legeltetésre lehet használni, csak a síkságból itt-ott kibukkanó tanyák körül találhatók valamivel jobb, haszonnövények termesztésére is megfelelő termőföldek - olvasható a VajdaságMA oldalán. Jellegéből eredően a vidéken mindig is fejlett volt az állattenyésztés, még ma is itt van a legtöbb juh és szarvasmarha. Ezeknek az itatásáról már az 1800-as évek végén gondoskodott az akkori hatalom, hisz négy artézi kutat fúratott a környéken. A négyből mára csak kettő maradt, egyik a Baráthok kútja, amely az egyik közeli tanya akkori gazdájáról kapta a nevét, bár a legtöbben csak Csordakútként ismerik.

Ezt, az 1908-as újrafúrásakor még három vályúval ellátott, percenként 130 liter hűs artézi vizet adó kutat szemelte ki a magyarkanizsai Wemsical Serbia Ifjúsági és Kulturális Egyesület, hogy megpróbálja kalákában felújítani és más tartalmakkal is kibővíteni. Néhány éves gondolkodás és legalább egy éves tervezgetés után augusztus 8-án megkezdődtek a felújítási munkálatok, azaz maga az I. Vajdasági fürdő- és közösségépítő kaláka, amelybe négy ország fiataljai kapcsolódtak be. Nyolc, megfeszített munkával teli nap után augusztus 17-én átadták rendeltetésének az építményt.

"A Wemsical a kútfürdő elkészültével természetesen nem tett pontot a dolog végére. Mi a továbbiakban is törődni fogunk vele, annál is inkább, mert további tartalmakkal, a táj összhangjával és békéjével harmonikus tájépítészeti elemekkel kívánjuk bővíteni. Tavasszal egy élőfűz-építmény létrehozását helyeztük kilátásba, ezen felül pedig egy nádból készülő árnyékoló kiépítését is tervezzük” – foglalta össze nyolc nap történéseit Vígi László.

Arra a kérdésre, hogy mikortól használható ez a fürdő, Vígi László azt válaszolta, hogy amint kellően megköt az új vályú betonja, aktiválni lehet az objektumot, ami gyakorlatilag néhány napon belül megtörténik. A területen belül karámkerítéssel oldották meg, hogy a jószágok ne tudjanak bemenni az emberek által használt víz-, illetve sárfürdőbe, az állatok itatása ugyanis az ellenkező oldalról, teljesen különálló vályúból történik majd.

Forrás: Vajdaság Ma


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.