London: pálmafák a betondzsungel közepén

A nyár ellenére időről időre gyakori kiadós záporok zavarják meg a brit főváros nyüzsgő napjait. Esernyős turisták százai járkálnak szerte a városban, de ez nem szegi a kedvüket, a csapadékkal is megbarátkoznak. Aki ezekben a napokban Londonban jár, jól láthatja hogy már beindult az idei idegenforgalmi főszezon. Rengeteg a vendég, a világ minden részéről jönnek a látogatók.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Mert Londonnak varázsa van. A piros emeletes buszok, a metrók tele vannak táskás, esőköpenyes emberekkel. Közülük sokan indulnak a Temze-parti egykori erődbe, a Tower-be. London egyik jelképe ez, ahol naponta több ezer kíváncsi turista fordul meg. A több tornyú épületet az utóbbi időben teljesen felújították. A főbejárat előtti téren szabadtéri színpadot emeltek, ahol naponta más-más együttes, illetve kórus lép fel.

Börtönőrruhás idegenvezetők

Ott jártunkkor például az egyik iskola ütőshangszereket megszólaltató csapata szórakoztatta a turistákat. Az erődbeli tájékoztatókat pedig a hagyományos, fekete alapon piros csíkos öltözetű híres börtönőrök - a beefeaterek - adták, és több nyelvű, nyomtatott térképeket nyújtottak át a látogatóknak a Tower egyes részeiről. Többféle vezetett túra közül választhattunk, mi a Tower meséi mellett döntöttünk.

Ahogy mondják, London citadellája, az európai kontinens legrégibb erődje jó állapotban maradt meg az utókornak. Kezdetben csak egy toronyból állt, viszont az elmúlt több mint kilencszáz évben - mióta építették - a tornyok együttese alakult ki, amelyek ma is látogathatók. Az erőd hosszú története során királyi palotaként, börtönként, vesztőhelyként és fegyvertárként is szolgált. Ma múzeum és a királyi ékszerek fontos bemutatóhelye. Becses darabokat őriznek itt, ám az ékszerek közül a legértékesebb Viktória királynő koronája, amely 1838-ban készült és közel háromezer gyémántot tartalmaz. Sétánk során filmen ismerkedhettünk meg a mai uralkodó, a 90 esztendős II. Erzsébet királynő 1953-as beiktatási ceremóniájával.

A fehér torony varázsa

A túránk kihagyhatatlan része volt a fehér torony, amely a Tower legrégebbi épülete, még Hódító Vilmos kezdte el építtetni. Érdekessége, hogy királyi rezidenciaként is működött, melynek tanácsterméből írányították az országot. Most ezen a helyen az egykori lovagok páncéljait tanulmányozhattuk. Közülük is a legkiemelkedőbb a lovon ülő VIII. Henrik páncéljai. A torony felső és középső részén ma különböző fegyverek láthatók, alul pedig a különleges ágyúk gyűjteménye érdemel figyelmet. Az udvaron levő régi ágyúk mellett a királyi őrség katonái állnak vigyázva és időnként a puskájukkal járva tisztelegnek a régi fegyverek előtt.

A Tower Bridge története

A Tower Bridge szintén London egyik jelképe a maga különlegességével. Nem véletlenül, noha csak jóval később, 1894-ben adták át két gótikus kőtornyával. Itt kiállításon ismerhettük meg a híd építésének történetét, és láthattuk az eredeti gőzgépeket és akkumulátorokat is, amelyekkel korábban működtették a hidat. Ma viszont villamosenergia segíti ezt. A Tower Bridge kilátójából csodálatos panoráma nyílik Londonra, amely még szitáló esőben is sokakat meghökkent. Érdekesség, hogy az akkori brit Parlament előírásainak megfelelően a hídnak nemcsak a gyalogos forgalmat kellett biztosítania, hanem a legnagyobb tengerjáró hajók áthaladását is. Ezért kettős hidat építettek. A felnyitható középső nyílást egy kétszárnyú billenőhíd alkotja, míg a két gótikus kőtornyot több mint negyven méter magasan gyaloghíd köti össze.



Botanikus kert a négyemeletes épületben

A sétát követően London belvárosba indultunk, a metróval gyorsan célhoz is értünk. A fővárosban folyamatosan zajlanak a beruházások, egymás után nőnek ki az újabb lakó- és irodaházak a földből. Az égbe emelkedő házak belső udvaraiban kávézókat, sörözőket, éttermeket nyitottak, előttük szabadtéri bútorokat és hordókba ültetett fákat helyeztek el.

A házak között egy négyemeletes épületet is találtunk, amely a környék kulturális központja, mellette pedig iskola várja a diákokat. A centrumban könyvtárat, színházat, 5D-s mozit, művészeti galériát és konzervatóriumi termet rendeztek be. A hangversenyekre érkezőket ritka különlegesség fogadja: a terem egy különálló részében ugyanis botanikus kertet fedeztünk fel, ritka növényekkel. Kevesen gondolnák, hogy London szívében egy ház emeletén élő pálmákkal és lombos fákkal találkozhat. A kert megtekintése egyébként külön programot kínál a vendégeknek. Aztán amikor letekintettünk a konzervatórium teremablakából, a belső udvaron egy hosszan elnyúló tavat láttunk virágokkal teli padkákkal és nádassal. Szemet gyönyörködtető látvány volt, az emberi alkotóvágy szép példája a modern London közepén.


Ugyancsak ebből az ablakból ráláttunk az egykori londoni városfal maradványaira is, amelyet a régészek tártak fel. A modern mellett ez az antik rész is a brit főváros különlegessége. A kulturális központ záró szárnya pedig a London Múzeum - a Museum of London -, ahol a világváros története elevenedett meg előttünk a kezdetektől napjainkig.


Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.
 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.