Kellemes, hűvös fuvallat. Félhomály, távoli harangszó. A másik oldalamra fordulok. Alszom még egy negyedórát, kakaskukorékolás ébreszt. Aztán egy újabb harang kezdi rá, most már közelebbről. Még két kakas kapcsolódik be a reggeli hangpróbába. Félrehúzom a függönyt, és kábán kinézek. Fél hét. A kanyargós kis utcán taxi suhan, a domb alján, a piacon alig néhány árus. Itt-ott ünneplőbe öltözött helybeliek. Vasárnap reggel Antananarivóban, Madagaszkár fővárosában.

Az Afrika keleti partvidékén, Mozambiktól 250 kilométerre fekvő Madagaszkár a világ negyedik legnagyobb szigete, amelyet teljesen egyedi növény- és állatvilága alapján egyesek önálló kontinensnek tekintenek. Ez a hatszáz kilométer hosszú és kétszáz kilométer széles sziget becslések szerint százmillió évvel ezelőtt szakadt le az afrikai kontinensről, állat- és növényvilága ezután önálló fejlődésnek indult. 

Ilyen állat nincs is!

Elképesztő a sziget fajgazdagsága: a sokféle ökoszisztéma több mint 250 ezer növény- és állatfajnak ad otthont, ezek többsége sehol máshol nem található meg a világon. A nagy testű ragadozók teljesen hiányoznak a szigetről, sőt mérges kígyók sincsenek. 

Ha valaki viszont a népszerű rajzfilm alapján pingvineket keresne Madagaszkáron, ne csodálkozzon, ha egy darabot se talál, hiszen ezek az állatok csak hidegebb éghajlaton élnek meg, legközelebb a Dél-afrikai köztársaságban. A lemúrok rajzfilmbeli főnökével, Julien királlyal vagy egy hozzá hasonló gyűrűsfarkú makival ellenben sokfelé találkozhatunk.

A rovarok között már akadnak veszélyesek, ilyenek a maláriával fertőzött szúnyogok, amelyek a sziget túlnyomó részén előfordulnak, kivételt az 1200—1500 méteres magasságban, egy fennsíkon fekvő a főváros és a környéke jelent.

Bár pingvinekkel és zebrákkal nem találkozhatunk, óriásteknősökkel, lemúrokkal és kaméleonokkal annál inkább. De lássuk csak sorban. 

Madagaszkár az utóbbi időben egyszerűbben elérhetővé vált az európai utazók számára, különösen amióta a Turkish Airlines napi járatot indított Isztambulból a fővárosba, Antananarivóba. A járat hetente négyszer közlekedik Isztambulból Mauritiuson át a szigetre. Mivel a csatlakozási idő oda- és visszafelé is alig két óra, így Budapestről Antananarivóba érhetünk összesen 16 óra alatt.

Az interkontinentális útvonalon a vadonúj Airbus A330-as fedélzetén gyorsan elrepült az idő, a kiváló fedélzeti szórakoztató rendszeren akár három filmet is megnézhet egymás után az ember, az étel- és italkínálat ugyancsak kiváló.

Találkozás a valósággal

Az első, kissé szomorú meglepetés a leszállás előtt éri az embert: a repülőgépből kitekintve nem óriási erdőségeket látunk, hanem facsoportokat, köztük kopár domb- és hegyoldalakat. Utánanézve a dolognak, kiderül, hogy a sziget erdőségeinek az intenzív irtása már a XIX. század végén elkezdődött, és a mai napig is folyik.

A keményfákból egzotikus bútor készül, a többiből faszén a lakosságnak, mivel minden háztartásban ezen főzik az ebédet, máshol a kávéültetvényeknek kell a hely. 

A helyzet tragikus, az eredeti erdőállomány 80-90%-át mára kiirtották. A gyenge központi kormányzat és a lakosság lélekszámának gyors növekedése miatt az erdőirtás folytatódik.

A demográfiai robbanás Antanarivó repülőteréről a belváros felé hajtva szinte kézzel fogható. Szűk utcákon át haladunk, zsúfolt piacokat hagyunk magunk mögött. Az áruval megpakolt kordékat ökrök, lovak, de sokfelé emberek húzzák. 

A most 22 milliós ország lakosságából egyre többen költöznek a könnyebb megélhetési lehetőséget biztosító fővárosba, amelynek manapság már két-hárommillió lakosa van. Antanarivó egyébként nagyon kellemes éghajlattal rendelkezik, mivel egy 1500 méter magas fennsíkon található a sziget közepén.

Itt június elején éjszaka akár 12-15 fokig süllyed a hőmérő higanyszála, miközben nappal sem megy 25-29 fok fölé a hőmérséklet. Ilyen klimatikus viszonyok nem kedveznek a maláriát terjesztő szúnyogok szaporodásának, ezért a főváros és környéke veszélytelen a sziget többi részén nagyon is jelen levő betegség szempontjából.

De lássuk, mit is kínál Antanarivo a turistáknak! A tucatnyi dombon elterülő város kifejezetten szép látványt nyújt, bárhonnan is nézzük.

Természetesen, ahogy más hegyes vidéken, itt is a gazdagok laktak és laknak a hegyek tetején, míg a dombok alja a piacok és a szegénynegyedek vidéke. Ugyanakkor némelyik szálloda ajtaján kilépve azonnal megismerhetjük a helyi valóságot: árusok és koldusok hada veszi körbe. Nem túl erőszakosak, és némi határozottsággal le lehet rázni őket. 

Vendéglátás csúcsra járatva

Antanarivóban, vagy ahogy a helyiek nevezik, Tanában olyan minden igényt kielégítő szállodákban lakhatunk, mint a Colbert vagy a Carlton, máshol kifinomult francia konyha várja a turistát. Az Ibisben páratlan a marhasteak, a Le Louvre-ban csodás a csokiszuflé.

A Hotel Palisandre – ahol a reggeli ébresztőt kaptam a kakasoktól és a harangoktól – igen hangulatos. A szobák és belső terek padlóját a névadó, gyönyörű vöröses színű keményfával borították. Az épületből tökéletes a kilátás az egész városra, pár perc alatt a legnagyobb piac is elérhető. A reggelinél a zöldcitromlekvár világbajnok.

Az tény, hogy a városban nincs túl sok látnivaló, bár egy séta a város legmagasabb pontján található Rova vagy királynői palotához megér egy délelőttöt. Az Imerina királyságnak itt volt a székhelye a XVII-XVIII. században. Bár kívülről impozáns az épület, belülről kiégett, így nem látogatható.

Turisztikai attrakciónak sem mindennapi a régi vasútállomás épülete, amelyben most csupán egy kiváló étterem működik, személyvonatok érdekes módon nem közlekednek, pedig teherforgalom van a síneken.

A száműzött királynő

Érdemesebb a főváros környékén szétnézni. Az egyik opció Ambohimanga. Alig húsz kilométerre fekszik a fővárostól a Merina királyi család hegytetőre épült egykori fővárosa, a zsúfolt és szűk utcákon azonban egy órába telik, meg elérünk oda. 

Megéri azonban a kirándulást, mert a szépen karbantartott emlékhelyen sokat tanulhatunk a malgasi kultúráról. Ambohimanga 2011 óta a világörökség része. Az egykori királyi székhelyre egy hatalmas kapun lehetett belépni, ezt a kaput régen egy olyan óriási kővel zárták le, amelyet csak 40 ember tudott a helyére görgetni.

Az egykori palotából páratlan kilátás nyílik a környékre, az épületben berendezett kiállításon megismerhetjük a királyi család mindennapjait. Az utolsó királynőről, III. Ranavalonáról megtudjuk, hogy az 1897-es francia megszállás után Algériába száműzték a gaz gyarmatosítók.

Gekkók, kígyók, lemúrok

Nem kevésbé izgalmas program egy látogatás az Andasibe-Mantadia Nemzeti Parkba. A legnagyobb kaland ebben az esetben is kijutni a nagyvárosból, utána már csak néhány száz kátyút kell kikerülni, és elérünk egy érintetlen esőerdőbe, ahol eredeti környezetükben találkozhatunk lemúrokkal és kaméleonokkal.

Esőre nem árt felkészülni, mert itt bármikor jöhet az özönvíz. Útközben van egy hüllőfarm is, ahol viszonylag korrekt körülmények között garantáltan láthatunk tucatnyiféle gyíkot, gekkót, kígyót és főleg kaméleont.

Az illatfelhőben úszó sziget

Egy, maximum két nap után viszont a legjobban tesszük, ha magunk mögött hagyjuk a fővárost, és mondjuk északnak, Nosy Be felé vesszük az irányt. Az Air Madagascar naponta többször is repüli a belföldi útvonalat, bár a jegyárak elég húzósak. mégis inkább repülni érdemes, mert közúton két napig zötykölődhetünk, mire odaérünk.

Mindenesetre már leszállás közben láthatjuk, hogy a Nagy Sziget (Nosy Be) egészen más, mint a főváros és környéke. Körös-körül kisebb-nagyobb szigetek, dús vegetáció mindenhol, aprócska házak a partokon, halászbárkák a kikötőkben, idilli kép.

A reptérről a szállodába menet fantasztikus illat csapja meg az orrunkat, ylang-ylang, mondja az idegenvezető. mint kiderül, ezt a friss növényi hajtást kiterítve szárítják, illata belengi az egész környéket. Az ylang-ylang a parfümök egyik legfőbb alapanyaga.

Az Orangea Hotelben tágas szobák, hatalmas terasz, és olasz bárzene fogad minket. Mint kiderült, ide a vendégkör túlnyomó része Itáliából érkezik, heti három közvetlen charterjáratnak köszönhetően. Olasz hát a szállodaigazgató, a séf és az ételek egy része is.

Másnapi szállásunk, a teljesen meglepő módon csupán háromcsillagos Vanilia Hotel and Spa még lenyűgözőbb. 30 éve épült, és ez meg is látszik a kertjén: több tucat ember csak a hatalmas terület rendben tartásával foglalkozik.

A szobák még hatalmasabbak, a kilátás még lenyűgözőbb, a francia séf figyelő szemei előtt készülő ételek még kifinomultabbak. Tényleg páratlan helyszín egy gondtalan nyaraláshoz. 

Úszkálni óriásteknősökkel

A szigeten a szálláshelyek választéka viszonylag bőséges, ráadásul egyik sem hatalmas betonmonstrum, hanem maximum kétszintes, a tájba illeszkedő hotelek, sőt inkább bungalótelepek és villapark. A kiváló szállások miatt persze nem érdemes ennyit utazni, de a sportolási lehetőségek és az érintetlen természet miatt annál inkább.

A vízi élővilág szerelmesei könnyű- és nehézbúvárkodhatnak kedvükre a közeli kisebb szigeteken. A védett és lakatlan Tanikely szigetre alig félóra alatt át lehet jutni, a körülötte fekvő korallzátonyokon kedvünkre gyönyörködhetünk a különféle trópusi halakban, és akár együtt úszkálhatunk az óriásteknősökkel.

Egy másik szigeten, Sakatián érdemes egy másfél órás gyalogtúrát tenni, közben bepillantást nyerhetünk a falusiak életébe, láthatjuk a vaníliát, az ylang-ylangot, a borsot és más fűszernövényeket, elsétálhatunk a helyiek szentélye mellett és összebarátkozhatunk a falusi iskola tanulóival.

A párás hőségben való gyaloglás után nem is eshetne jobban egy csobbanás a kellemesen hűsítő tengervízben. Mire megéhezik a társaság, a tengerparton, helyi alapanyagokból, faszénparázson elkészül az ebéd is: friss halak, rákpörkölt, zöldpapaya saláta és a helyiek kikerülhetetlen fogása, főtt rizs kerül az asztalra.

Visszahajózva Nosy Be szigetére, ne hagyjuk ki a Sakalava Múzeumot és a szent banjánfát, amelyet a sakalava törzs királynője ültetett még 1836-ban. A fa kiterjedt gyökérzetével ma már több mint 5000 négyzetméteres területet foglal el. A sakalava törzs tagjai manapság is évente elzarándokolnak ide, hogy zebuáldozatot hajtsanak végre őseik emlékére.

A fiatal házaspárok is eljönnek, hogy gyermekáldást kérjenek. A helyi idegenvezető arcfestése külön látványosság. Igazán szép látványt nyújt a sziget naplementekor, a Mont Passot tetején kialakított panorámateraszról.

Madagaszkár egy igazi csoda: megismeréséhez egy hét nagyon kevés, aki szeretné igazán bejárni a legfontosabb látnivalókat, legalább 2-3 hetes programra készüljön fel.