Római kori fesztivál a portugál Rómában

Európa csücskében, Portugáliában is elkezdődött az idei turisztikai főszezon. Az Atlanti Óceán menti országba folyamatosan érkeznek a vendégek, nemcsak a fővárosba Lisszabonba, hanem a turisták által kedvelt többi településre is. Főleg franciák, németek, hollandok és kínaiak jönnek nagyobb számban. Erről győződtünk meg az ország északi részében levő Bragában is.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Amikor odaérkeztünk, éppen római kori fesztiválra készültek a nyüzsgő belvárosban. A nyári meleg sokakat vonzott erre a jeles eseményre. Az utcákon korabeli öltözékeket öltött fiatalok jelentek meg. Több helyen szabadtéri színpadot is emeltek, sőt római légiós tábort is építettek sátrakkal, egykor használt kézi fegyverekkel. Ahogy sétáltunk a belvárosban, az egyik színpadon római kori dalok csendültek fel éneklő fiatalokkal és gitárkísérettel. A környező utcákban pedig a feldíszített kézműves sátrakban kedvelt portékákat kínáltak a fafaragók, az ékszerkészítők és a bőrdíszművesek. Egy látványos kovácsműhelyben akítívan dolgozott a mester, mások viszont a régi szövés technikáját mutatták be a turistáknak. A solymárok madaraikkal foglalkoztak, mások pedig az egykori híres római lovas harci szekereket készítették elő a parádéra.

Nemzetközileg ismert búcsújáróhely

A vendégek nem kis örömére sokan fényképezhették és videóra is vették az ünnepi köntösbe öltözött utcák látnivalóit. Ezt követően tovább folytattuk utunkat - ahogy mondják -, ebben a tipikusan portugál városban, amely egyben egyetemi központ is. Így tele van fiatalokkal. Bragát ugyanakkor a portugál Rómának is nevezik, mert az ország vallási központja. Ám a népünnepeken a vallásos elemek jól keverednek a világi elemekkel, amelyek így válnak igazán érdekessé. Ebben a városban a legnevezetesebb látványosság a két tornyú, úgynevezett Sé katedrális, amelyben több építészeti stílus is felfedezhető, a romántól egészen a gótikiáig. Ahogy mondják, ez egy igazi antik imahely. De más vallási épületek, kastélyok is találhatók. Például a Raio palota, amelyet Mexikói Háznak is neveznek. Ugyancsak nevezetes a városháza épülete, mellyel szemben egy barokk szökőkút díszlik. De érdekes volt látni az egykori érseki palotát is, amelyet a XIV. században emeltek és többször át is építettek. Jelenleg városi könyvtár és leveltár működik benne. A turisták által viszont az egyik legkedveltebb hely a Köztársaság tér, a szépséges épületeivel, ahol naponta sokan megfordulnak. A belvárosi séta után autóbuszra szálltunk és a mintegy hat kilométerre keletre levő Jó Jézus templomhoz mentünk, amelyet egy nagy dombon építettek. Ez a római katolikus hívők egyik nemzetközileg is ismert búcsújáróhelye és Portugália leglátványosabb kegytemploma.

Ahol még vizes sikló működik

A barokk stílusú templom-együtteshez egyébként egy monumentális gránitlépcső sor - a Via Sacra - vezet, amelyet érdemes megmászni, mert turisztikai látványosság. Ennek a gyalogos útnak az első szakasza egyetlen ösvényből áll, melynek a lépcsőit kápolnák kísérik vallási képeket felidézve. Például az utolsó vacsorát, a pilátusi ítéletet, vagy Jézus keresztre feszítését. Végezetül pedig az öt érzék díszlépcsősora következik, a látást, a hallást, a szaglást, az ízlelést és a tapintás szimbolizáló öt kúttal. Ezen keresztül értünk fel az Erény Lépcsőjére, amelynek alakjai a hitet, a reményt és a szeretetet testesítik meg. Egyébként nem kis teljesítmény volt a mintegy 120 méter magasan levő templomot sétálva elérni, de a tetőn a város szép panorámája és a templom látványa tárult elénk. Ezen a helyen az is sokaknak jelentett élményt, hogy egyedülállóan itt közlekedik az a vízzel hajtott felvonó, amelyet még 1882-ban létesítettek. Rendszeresen használják ezt a járművet, főleg a családok. A kétezer éves városra letekintve pedig - amelyet egykor a kelták alapítottak, aztán a római adminisztráció központja volt - különleges látványban gyönyörködhettünk. A zarándokhely környékét pedig rendezett parkerdő veszi körül, ahol ösvények várják a sétálni vágyókat. Emellett négy, kényelmes szállodában fogadják a vendégeket, akik csónakázhatnak is a szépen kialakított tavon. 

Városnézés két keréken

Bragában természetesen a vendéglátásra is nagy hangsúlyt fektetnek. Mindezt több étterem, kávézó biztosítja, ahol a minőségi konyhákban készülő helyi specialitásokat is megkóstolhatják a turisták. Így nemcsak a halételeket, hanem például a kacsás rizst is, amely itt népszerű étel. Mindezek mellett az is praktikus megoldás, hogy a városban kerékpárt is bérelhetnek, akik ezt szeretnék. Az érdeklődők ugyanis a két kerekű járművekkel gyorsabban bejárhatják ezt a szép települést.


Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.
Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre

Meredek hegyoldalban találtak rá a bledi várból lezuhant magyar gyermekre 

A bledi várnál szerdán súlyosan megsérült magyar kisfiút hosszú ideig nem találták a mentők.
A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban

A tengerbe omlott egy sziklafal a franciaországi Biarritzban  

Maga alá temetve embereket.
    A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált

A tó fölé magasodó bledi vár szerdán a hírfolyamok egyik főszereplőjévé vált 

Egy magyar gyerek ugyanis súlyosan megsérült a vár kilátójánál.
Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban

Újjávarázsolják a Raffaello-lodzsákat a Vatikánban 

Arról a fedett folyosóról van szó, amelyet Raffaello tervei alapján 1517 és 1519 között a festő tanítványai valósítottak meg.
Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál

Koncertek, filmek és fényünnep a Bledi-tónál 

A híres üdülőhely nyári programsorozata szerdán kezdődik és szeptember 13-ig tart.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.