Sokba kerülhet, ha síeléskor balesetet szenvedünk

Miközben az év első hónapjaiban a magyarok közül is sokan utaznak el síelni, a néhány napos kiruccanásokra sokan nem kötnek utasbiztosítást – tájékoztatott a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Bár a január és március közötti időszakban évről évre sokan utaznak ki honfitársaink közül egy-egy hosszú hétvégére síelni valamely szomszédos országba, a téli hónapokban mégsem növekszik az 1-3 napos, jellemzően hétvégi utazásokra kötött utasbiztosítások száma. Ennek alapján feltételezhető, hogy azok közül, akik csak egy hosszú hétvégére ugranak ki síelni, kevesen kötnek biztosítást.

Mindez óriási kockázatot jelenthet számukra, legyen szó balesetről, egy hirtelen megbetegedésről, a sífelszereléssel kapcsolatos kockázatról vagy az autó meghibásodásáról. „E kockázatok lefedezése utasbiztosítással elhanyagolható tétel egy síutazás költségvetésében, hiszen jelenleg az utasbiztosítás piaci átlagdíja 300 és 1000 forint között van naponta. Az utóbbi, magasabb árfekvésű biztosítások már gyakorlatilag térítési limit nélkül fedezik az egészségügyi ellátásokat” – mutat rá Horváth Péter, a MABISZ Utasbiztosítási Bizottságának elnöke.

Magas a baleseti kockázat

A legjelentősebb a baleseti kockázat a síelésnél, ezért arra külön érdemes odafigyelni, hogy egy alap utasbiztosítás milyen fedezeteket és szolgáltatásokat nyújt a téli sportokra. Az egészségügyi ellátás költsége mellett egy speciális hegyi mentés 20.000 és 200.000 forint közötti összeget tesz ki Ausztriában, Olaszországban vagy Franciaországban, a helikopteres mentés ugyanezekben az országokban 1 és 2 millió forint között mozog. A mentőautóval történő hazaszállítás Ausztriából 100 ezer és 55 ezer, Franciaországból 300 ezer és 500 ezer, Olaszországból 300 ezer és 800 ezer forint közötti összegbe kerül. A kórházi ellátás napi költsége – a vizsgálatoktól és a szükséges műtétektől függően – 100 ezer és 1 millió forint között szóródik az említett országokban.

Felszerelésünk és autónk védelmében

Fontos lehet a felszerelésre választott fedezet is, hiszen a mai sílécek és kiegészítők szintén több százezer forintba kerülhetnek, amelyek pótlása vagy javíttatása szintén nem olcsó. Érdemes tájékozódni, hogy a választott utasbiztosítás milyen limitekig nyújt fedezet az ilyen típusú károkra.

A gépjárműre kötött assistance kiegészítő biztosítások elhanyagolható tételt jelentenek ahhoz képest, hogy mekkora költséget jelenthet külföldön egy autó elszállítása és javíttatása. Az autós assistance biztosítások tartalmazhatják a helyszíni javítás mellett a szervizbe vontatás, az alkatrész-csere, vagy akár – például, ha az azonnali javítás nem megoldható vagy várni kell az alkatrész beszerzésére – a szállás költségét is. Az assistance cég megszervezi a segítségnyújtást, illetve az autós a nap 24 órájában kérhet segítséget, és saját anyanyelvén folyamatos kapcsolatot tarthat fenn a segítségnyújtóval.

Ennek ráadásul kiemelt jelentőséget adhat az a tény, hogy a magyarországi gépjárműpark átlag életkora tíz év fölött van, ami sok esetben a rendszeres szervízelés mellett is fokozottabb kockázatot jelent egy hosszabb utazás során. Az országúti meghibásodás nem ritka, ilyen esetekben pedig az autós assistance szolgáltatás jelent segítséget a gépjármű-tulajdonosok számára.


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.