Újra együtt ünnepel a turisztikai szakma világszerte

Szeptember 27-énvilágszerte megünneplik a Turizmus Világnapját. Az idei rendezvények mottója: „Egymilliárd turista, egymilliárd lehetőség”.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

„Az idei évben több mint egymilliárd turista utazik külföldre, a turizmus a globális gazdaság egyik legfontosabb ága lett, amely a globális GDP 10%-át, az export 6%-át adja. Ezek a számok azonban nem csupán az ágazat gazdasági erejét jelzik, hanem azt a hatalmas potenciált is tükrözik, amelynek révén a turizmus választ adhat a világ előtt álló hatalmas kihívásokra a társadalmi-gazdasági növekedés és a környezet megőrzése terén” – áll a Turisztikai Világszervezet főtitkára, Taleb Rifai közleményében.

„Több millió ember él világszerte a turizmusból, és nap mint nap több millió kultúrák közötti találkozás történik a világ minden sarkában. A turizmus ezáltal a közösségek és nemzetek közötti békés kapcsolatépítés és egymás megismerésének fontos eszköze. Az utazás sokkal több, mint helyváltoztatás: pozitív változást tudunk létrehozni általa a világban és az emberek életében. Az idén szeptember 27-én ünnepeljük együtt az „Egymilliárd turista” értékét, és dolgozzunk együtt azért, hogy a turizmus globális lehetőségeket teremtsen és jobbá tegye a világot!” – zárul a hivatalos kommüniké.

Ha valaki szeretne részt venni a globális ünneplésben,

• az alábbi linkeken talál letölthető hirdetéseket, logókat: http://bit.ly/1QvLHvA

• beleszólhat a közösségi médiában folyó társalgásba, ha használja az • #1billiontourists kifejezést

• megoszthatja fotóit az #1billiontourists hashtaggel az Instagramon

• feltöltheti saját rendezvényét a globális térképre: http://bit.ly/1L31HqD

• Minden UNWTO hivatalos anyag elérhető ezen a linken: http://bit.ly/1QvLHvA

 

 

A hazai eseményeket ebben a másik cikkünkben foglaltuk össze. 


Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli

Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli 

Drámai ütemben olvadnak a svájci gleccserek az Európát sújtó rendkívüli hőhullám következtében.
Erős évkezdés a horvát turizmusban

Erős évkezdés a horvát turizmusban 

A bevétel 79,7 millió euróval haladta meg az előző év azonos időszakában mértet.
Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.
 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.