Hogyan segíti a turizmus helyi gazdaság fejlődését? 

Számos, az önkormányzatok  érdeklődésére is számot tartó kérdés került napirendre „A turizmus helyi gazdaságfejlesztő hatása - turisztikai szervezetek, vállalkozások gazdaságfejlesztő szerepe" című konferencián, amelyet az idei Utazás kiállítás keretében rendeztek 2013. március 1-jén.  

MotoCross Világbajnoksági és Mathiász Bor Olimpia tervek 

Ülésezett az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottsága.

Szlovénia, Európa zöld ékköve 

A MÚOSZ Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztályának vezetősége felkérésére a Szlovén Köztársaság Magyarországi Nagykövete, Darja Bavdaz Kuret tájékoztató előadást tartott országáról a Vörösmarty utcai székházban.

Bemutatkozott a "Gyógyító régiók" projekt 

A Magyar Tudományos Akadémián tartott tájékoztatón ismertették azt a programot, mely Svájc több mint egy millió svájci frankot érő támogatásából valósul meg. 

Előfoglalás-özön a Haris Travel Clubnál 

Haris Ernő szerint, aki 1979 óta vezeti a cégét, míg a tavalyi év rosszabb volt 2011-nél is, idén az előfoglalási adatok eddig sosem volt magas szintet értek el. A megnövekedett érdeklődést igazolta a hétvégi, immár 14-ik alkalommal megtartott  „Évadnyitó" kirándulásuk is, melyen a résztvevők hat buszt töltöttek meg.

Utak és birodalmak metszéspontjában 

A Lengyelország délnyugati részén, a német és a cseh határ közelében fekvő Opole régió fontos középkori kereskedelmi utak kereszteződésénél fekszik; történelme is viharos fordulatokban gazdag. Nem csoda, hogy a régió, akárcsak az egész Alsó-szilézia vajdaság, sokszínű kulturális örökséget (német, lengyel, cseh, zsidó) őrzött meg építészetében, folklórjában és gasztronómiájában.

A „Nyugat Itthon” 

Érdekes kezdeményezést indított útjára a Magyar Turizmus Zrt.  A havonta, tehát 12 alkalomra tervezett rendezvénysorozat a kortárs írók és költők alkotásai segítségével kívánja egy-egy turisztikai régió iránt felkelteni az érdeklődést.
Lengyelország kulturális olvasztótégelye

Lengyelország kulturális olvasztótégelye 

A Lengyel Nemzeti idegenforgalmi Képviselet meghívására az Opole régióba látogathatott harminc magyar utazási irodai, és több, a médiát képviselő szakember.
Albánia, a titokzatos szépség

Albánia, a titokzatos szépség 

A MÚOSZ Turisztikai és Gasztronómiai Szakosztály (TGSZ) vezetősége meghívására Mira Hoxha, Albánia Magyarországi Nagykövete adott tájékoztatást országa turizmusáról.
Salzburgban az advent

Salzburgban az advent 

A Kempinski Hotel Corvinusban ismerkedhettek meg a média képviselői Salzburg tartomány idegenforgalmi hivatalának téli ajánlataival.

OSTB: Marketingterv és Hungaroring-lobby 

November 20-án bemutatkozott a honatyák előtt a 2013-as nemzeti turisztikai marketing terv. A Hungaroring menedzsmentje 2021-ig tartó új versenyszerződésért és állami támogatásért lobbyzik.

A FATOSZ és a vendéglátás problémái 

Az OSTB Kastélyok, várak, falusi turizmus albizottsága hétfői ülésén Dr. Csizmadia László, a FATOSZ elnöke és Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke előterjesztése került napirendre.

Nyílik a Budapesti Karácsonyi Vásár 

November 16-án nyit a 14. Budapesti Karácsonyi Vásár.

A kék lábú szulák, a sárkánygyíkok és a virágok földje 

„Ecuador szereti az életet” - ez a dél-amerikai ország új turisztikai logója, hangzott el Őexcellenciája H. A. Jaime Barberis Úr, Ecuador Magyarországi Nagykövete előadásában.

Bemutatkozott a Podkarpackie régió 

Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete rezidenciáján november 9-én mutatkozott be a három ország találkozásánál fekvő régió, mely a Carpathian Eurorégióban társult szlovák és ukrán területek mellett Lengyelországot képviseli, egyben projektvezető. 

Felköszöntötték a 75 éves Csizmadia Lászlót 

„Tradíció és megújulás a turizmusban és a vendéglátásban” címmel konferenciát rendezett a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara, amelyhez két jelentős esemény adott indítékot: a Magyar Tudomány Ünnepe mellett a magyar turizmus képzés meghatározó alakját, Dr. Csizmadia Lászlót köszöntötték 75. születésnapja alkalmából.

Karintia, Ausztria téli napozóterasza 

Hó és nap, ez a legdélibb osztrák tartomány adu ásza, derült ki a Kärnten Werbung budapesti sajtótájékoztatóján, melyen téli ajánlataikra hívták fel a figyelmet. 

MT Zrt.: tavalyi eredmények, idei átszervezés 

A Balaton mellett a turizmus országos jelentőségű ügyeivel foglalkozott az OSTB keddi ülése. Horváth Gergely, a nemzeti turizmusmarketing felelőseként immár vezérigazgató helyettes minőségben sikeresnek ítélte meg az elmúlt év eredményeit. 

A Balaton törvény utóhullámai 

Az OSTB október 16-i ülésén a Balaton törvény életbelépése óta tapasztalt anomáliákra, több szervezet (Magyar Vitorlás Szövetség, Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége, Balatoni Fejlesztési Tanács) hívta fel a figyelmet.

Minden érintettnek van teendője 

Az Országgyűlés Sport - és turizmusbizottsága keddi ülése első felében a vendéglátás és az utazásszervezés helyzete szerepelt napirenden.

Jótékonysági koncert az újságírókért 

November 15-én, 19 órai kezdettel a SYMA csarnokban tartják azt a könnyűzenei rendezvényt, melynek mottója: „Zenészek az újságírókért, újságírók egymásért”.

A nagy találkozás 

Szeptember 24.-25. között a bécsi Hofburgban rendezték meg az ACCESS-t, a kongresszusok, tanácskozások, rendezvények, incentív programhelyszínek randevúját. 

Ski amadé Ausztria: 860 kilométernyi sípálya 

Februárban Alpesi Sívilágbajnokság, wifi a sípályán, 3 napos betanítás után garantált síelni tudás, és mindezek eléréséhez öt éves átlagban évenkénti 90 millió eurós beruházás - így hangzottak Dr. Christoph Eisinger, a Ski amadé ügyvezető igazgatója és Hermann Gruber, a Schladming-Dachstein igazgatója által tartott budapesti sajtótájékoztató vezető hírei.

Budapest tömegközlekedése jelen- és jövőidőben 

A budapesti közösségi közlekedés jelenleg zajló és jövében tervezett fejlesztéseiről tartottak sajtótájékoztatót szerdán.

Kiállítás Napraforgó grófnőről 

Apponyi Franciska grófnőnek állít emléket a füzérradványi Károlyi-kastélyban július 7-én megnyíló új kiállítás.

Kalandozó ínyenceknek 

Az Olasz Kereskedelmi Kamara magyarországi képviselete, és az Itália Excellence által megrendezett „Salento Napsugarai”című rendezvény Salento félsziget termékeit és szépséges tájait népszerűsítette. 

A SZÉP kártya karrierje 

Az Országgyűlés sport- és turizmusbizottsága előtt Dr. Nemes Andrea, az NGM turisztikai főosztályvezetője tartott a SZÉP kártya és a nemzeti szállodai védjegy témájában beszámolót szerdán. Kiegészítést adott Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára. Az előterjesztésekből, a bizottsági elnök és tagok kérdéseire kapott válaszokból az alábbiakat tudtuk meg.

A nyugalom szigete a főváros határán 

Turisztikai kalandtúra a Ráckevei Duna mentén, a svábok, rácok, magyarok lakta Csepel–szigeten.

Megvalósult a Pannonia Provincia Program Aquincumban 

Európai Uniós forrásból és Budapest Főváros Önkormányzatának önrészéből turizmusfejlesztési beruházást adtak át június 15-én az Aquincumi Múzeum területén.

Így újul meg a Várbazár 

Az évtizedek óta pusztuló Várbazár sorsa végre eldőlni látszik: az 1883-ban Ybl Miklós tervei alapján kivitelezett épületkomplexum, mely1996 óta a Világörökség része, ismét a Duna parti panoráma ékköve lehet.

Nemzeti légitársaság: csak vállalkozói alapon 

Az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottsága legutóbbi ülésén a magyar légiforgalom aktuális helyzete és a vendéglátásban az átalányadózás esetleges bevezetése volt a téma.

Éjjeli díszkivilágításban ragyog a sümegi vár 

Ez azonban csak kis része az egész várat érintő rekonstrukciónak, mely uniós támogatással valósult meg.

Bezzeg Bécs: tavaly 7 százalékkal nőtt a vendégérkezések száma 

A magyar turisták száma még ennél is nagyobb arányban (+12,4%) emelkedett.

Budapest legnagyobb és leglátogatottabb háromcsillagosa 

... a Hotel Benczúr kibővítette a terebélyes gesztenyefák alatti teraszát.

Bor a táj lelke, lenyomata 

Borvidékeink a legharmonikusabb tájainkon találhatók, és Pünkösd idején, május 26-28 között a legszebb arcukat mutogatják kezdő és haladó borkedvelőknek. 

Francia „Rendez-vous” Bécsben 

Most először került megrendezésre az újszerű mega-rendezvény, amelyen 65 francia szolgáltató ismertette kínálatát a meghívott közép-európai partner irodák képviselőivel a bécsi Hotel Park Royal Palace rendezvénytermében.

Csapó: Budapest! 

A WeLoveBudapest és a Magyar Turizmus Zrt. által közösen szervezett Budapest RELOADED filmes konferencia a Budapestet forgatási és gyártási utómunkálatok helyszínéül választó nemzetközi filmipar egyre nagyobb gazdasági és turisztikai marketing hatásaival foglalkozott. A helyszín, a Continental Hotel, változatos előéletében maga is sokszor szolgált filmfelvételek hátteréül.

Katalógusbemutató Bledben 

Blednek és a Postojnai cseppkőbarlangnak megtekintésével kötötte össze nyári utazási ajánlatainak ismertetését az OTP Travel. Partnerirodáik meghívottjai így olyan desztinációt ismerhettek meg, mely a természeti szépségre és az aktív sportokra fogékony utaskörnek, a vállalati és kongresszusi rendezvények szervezőinek igaz szívvel ajánlható.

Egyszerűsített HACCP és TDM-finanszírozás 

Az Országgyűlés Sport- és Turizmusbizottságába tömörült képviselők közvetítői szerepet vállaltak az államigazgatás és a szakmai szervezetek között a vendéglátásra vonatkozó uniós, higiéniai előírások (HACCP) és a Turisztikai Desztinációs Menedzsment (TDM) rendszer fenntarthatósága ügyében.

OTP Travel katalógus bemutató Bledben 

Különleges helyszínen, a szlovéniai Bledben található négycsillagos SAVA Hotel Golf konferenciatermében ismertette Lerch Edit kiutaztatási üzletágvezető a cég idei évben foglalható útjait a meghívott partnerirodáknak. 

300 millió forintra pályázhatnak a rendezvényszervezők 

A Kulturális Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiumát három évre, 2015. március végéig, 300 milliós keretösszeggel hozták létre.

Turizmus Törvény: van még rajta mit dolgozni 

A készülő Turizmus Törvény nem minden pontjával ért egyet maradéktalanul a szakma - derült ki a törvénytervezet megvitatására rendezett találkozón szerdán, a Parlamentben. Ez persze már eddig is kiderült több, a szerkesztőségünknek is leküldött közlemény szerint. Szerdán azonban legalkalmasabb helyen, a törvényhozás házában ütköztethették nézeteiket a törvénykezés szakmai képviselőivel az idegenforgalmi ágazat szereplői.

Székely gyors, Csíksomlyó expressz 

Május 25-28. között ismét zarándokvonatok indulnak Erdély emblematikus városai, falvai felé, hogy aztán a Csíksomlyói zarándoklaton magyarok ezreivel gyarapítsák az összegyűlt tömeget.

Ausztria nem érzi a válságot 

Nem látszik a válság a magyarok Ausztriába történő utazási kedvén.

Gundel elefántos borok 

A Gundel, a legismertebb magyar étterem, bemutatta szelekciós borválogatását, melyet Fabók Mihály, az étterem sommelier-je állított össze.

Csomagolj és csobbanj Gyulán! 

A kiemelt időszakokat kivéve egy évig tart a Gyulai Várfürdő és a helyi TDM szervezet közös kampánya: 

Konstruktív vita a TDM Szövetség közgyűlésén 

Az Utazás Kiállítás szakmai programjainak egyikeként tartotta éves közgyűlését a Magyar Turisztikai Desztináció Menedzsment Szövetség.

Balaton egész évben! 

Magyarország első számú üdülődesztinációjában októberben megalakult a regionális TDM, mely fő feladatának tekinti, hogy egész éves üdülőterületté pozícionálja a Balatont, hangzott el a régiós sajtótájékoztatón. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!