Érintésmentes bankkártyás fizetés a menő 

Érintésmentes bankkártyás fizetés a menő

Robotokkal nyitottak meg egy éttermet Amerikában 

Robotokkal nyitottak meg egy éttermet Amerikában

Kacsazsírral bekent, jótét lélek vezérigazgató 

Kacsazsírral bekent, jótét lélek vezérigazgató

Utasforgalmi rekord Ferihegyen 

Minden eddiginél több, 1 millió 86 ezer utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren augusztusban.
Gyémántüzlet nyílt a Dorottya Palotában

Gyémántüzlet nyílt a Dorottya Palotában 

Európa legimpozánsabb gyémánt- és ékszerpalotája, a Caprice Dorottya Diamond Palace nyitotta meg kapuit a Pollack Mihály által tervezett 19. századi épületben.

Amerikai cégek vezetik a légitársasági toplistát 

Amerikai cégek vezetik a légitársasági toplistát

Kézműves sörözőt nyitott a Marriott Hotelben az Élesztő tulajdonosa 

A népszerű, kézműves söröket kínáló Élesztő egyik üzemeltetője nyitott társaival új sörházat a Marriott Hotelben szeptember 4-én: az ígéretes koncepció a marionettszínházak világát idézi. Tóth Imre azonban egy másik rendhagyó ötletét is megvalósította: a közösségi térnek aposztrofált Skanzen egy olyan hely, ahol a vendégek maguknak csapolják a sört, és még dohányozni is lehet.

Jól szerepeltek az utazásszervezők 

Július közepén fokozott ellenőrzést tartott az utazásszervezők vagyoni biztosítékára vonatkozóan a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH). Az ellenőrzésnek köszönhetően negyedmilliárd forinttal emelkedett az utazási irodák vagyoni biztosítéka – közölte a hivatal.

Új szabályozás lépett életbe 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) weboldalán adott tájékoztatást a szakmai tevékenységért felelős személyre vonatkozó szabályozás szeptember 2-i módosításáról.

Rekordnyár a fürdőkben 

A hőségriadók a fürdőkbe terelték idén nyáron a lakosságot, a nyári meleget csak a feszített víztükrű medencék és természetes vizeink mellett lehetett kibírni. A hazai fürdőkben dolgozó szakemberek örök érvényű igazsága, hogy „jó időnél nincs jobb reklám”, mely az idei szezonban bizonyítást nyert.

Hol állunk a nemzetközi versenyben? 

A Budapesten eltöltött vendégéjszakák száma öt év alatt 45%-kal nőtt, de az egy főre jutó fajlagos turisztikai mutatók továbbra is alacsonyak, van tér a további növekedésre. A Roland Berger tanácsadó cég 13 európai város turisztikai teljesítményét összehasonlító tanulmánya szerint akár egymilliárd eurós bevételnövekedés érhető el Budapest számára három–öt éves távon. A kulturális és éjszakai élet felpezsdülése, az éttermek fejlődése, az egyre gyakoribbá váló filmforgatások, illetve a közösségi szállásmegosztás előretörése mind hozzájárul a magyar főváros turisztikai fejlődéséhez.

Miért érdemes az éttermeknek befektetni okostelefonos vásárlókba? 

A hazai étteremtulajdonosok számára elengedhetetlen, hogy tisztában legyenek a felhasználói elvárásokkal, melyekre a saját okostelefonos ételrendelő alkalmazások adnak választ. Akár úgy döntenek, hogy megkerülik ezzel a Netpincért, akár nem.

Novo2 

A változó trendek megfigyelése alapján a Novotel márka bemutatta a gasztronómiai élvezeteknek dedikált bár és étterem egyesítésének innovatív koncepcióját. Az új koncepció július 1-je óta Magyarországon is elérhető.

Újraindult a szakmai párbeszéd 

Öt év kihagyás után június 23-án hivatalos formában is újraindult a párbeszéd a szakma képviselői és az államigazgatás között, miután a Nemzetgazdasági Minisztérium összehívta a Nemzeti Turisztikai Fórumot.

Felhívás az MSZÉSZ 2015. őszi közgyűlésének megrendezésére 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége 2015-ös őszi Közgyűlését az alábbi időpontokban és feltételekkel tervezi megrendezni vidéki vagy fővárosi helyszínen.

Látta már Győrt madártávlatból? 

A színház, az Ipari Park és a vasútállomás is feltűnik H. Szabó Sándor légifotóin.

Csődvédelmet kért a SkyGreece Airlines 

Miután határidőre nem tudta teljesíteni a kanadai közlekedési felügyelet által támasztott feltételeket, csődvédelmet kért maga ellen a SkyGreece Airlines.

Szürkemarha Vigadalom a Vajdahunyadvárban 

Szürkemarhából készült ételek kerülnek - a pörkölttől a frissensülteken át a "szürkeburgerig" - a középpontba szeptember 11. és 13. között a Szürkemarha Vigadalomban a budapesti Vajdahunyadvárban.

Így válthatja vissza nemzetközi vonatjegyét a MÁV-nál 

A MÁV-START Zrt. pénztári folyamatainak átalakításával 2015. szeptember 4-én 10 órától értékhatár nélkül lehetővé teszi a fel nem használt nemzetközi menetjegyek azonnali visszatérítését. A menetjegyek visszatérítése során a vasúttársaság kezelési költséget nem számít fel, a menetjegyek értékét forintban fizeti ki.

Kiderült: az eltűnt maláj gépről származik a megtalált roncsdarab 

Bebizonyosodott, hogy a repülőgéproncs-darab, amelyet az indiai-óceáni Réunion szigetén találtak a nyáron, a Malaysia Airlines légitársaság azon Boeing 777-es típusú repülőgépéről származik, amely 2014 márciusában tűnt el 239 emberrel a fedélzetén az Indiai-óceán felett - közölte csütörtökön a francia igazságszolgáltatás.

3 édes nap, ezúttal diétázóknak is! 

Idén az év legédesebb hétvégéjén, szeptember 18, 19 és 20-án nem csak a szokásos szakmai és szórakoztató programokat élvezhetik látogatók, hanem olyan fontos kiegészítő bemutatók és előadások lesznek, mint például a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének előadásai, aminek mottója “az édességek helye a táplálkozásban”.

Fine dining a Szepsy családnál 

A Tokaji Ősz idén 12. alkalommal várja a prémium borok és a fine dining kedvelőit. Az év borgasztronómiai eseményét egy Szepsy apa-fia borvacsora indítja. Magyarország Michelin-csillagos éttermei is képviseltetik magukat és itt debütál a világhírnévre pályázó RIEDEL furmint pohár is.

Mitől barnul be a sült hús, és miért ég oda a pirítós? 

A válaszok ismeretében nem fogunk jobban főzni, de megértjük, miért imádtuk mindig is pörkölt kávé friss illatát.

Van egy hely, ahol még a profi séfek is tanulhatnak 

Idén ősszel ismét folytatódik a Coninvest „Séfműhely” elnevezésű szakmai programsorozata. Ezúttal Várnagy Attila séf tart főzőbemutatót.

Ha majd a tojásárgája is fehér lesz... 

A Japan Times beszámolója szerint a felkelő nap országában egyre híresebbek a fehér sárgájú tojások. A Fox News írása.

Milánóban nyit új bázist a Ryanair 

Ezzel 73. bázisát nyitja meg a légitársaság.

Gyönyörű kolostor újult meg Majkon 

Elkészült az Európa-szerte kuriózumnak számító, majki Kamalduli Remeteség kolostorépületének és környezetének műemléki felújítása. A megújult, barokk műemlékegyüttes új kiállítása bemutatja a remeteség XVIII. századi történetét, a néma szerzetesek életmódját, megemlékezik II. Rákóczi Ferenc és a kamalduli rend kapcsolatáról, valamint megjeleníti azt az időszakot is, amikor az épület az Esterházy-család grófi ágának vadászkastélya volt. Az összesen 885 millió forintos európai uniós támogatással megvalósított fejlesztést Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szeptember 2-án adta át. A műemléket üzemeltető Forster Központ évente 37 ezer látogatót vár Majkra.

Irodák Viadala: Elindult a szavazás 

Már lehet szavazni az Amadeus által meghirdetett Irodák Viadala első fordulójának résztvevőire.

A Rudas fürdő és az Egerszeg Fesztivál is Magyar Termék Nagydíjas lett 

Az idén 54 cég 57 pályázata nyerte el 21 kategóriában a Magyar Termék Nagydíjat, az elismerést és a különdíjakat csütörtökön adták át a Parlamentben.

Magyar onlinemarketing-szakember igazolt az Emirates-hez 

Agárdi Péter az Emirates-nél folytatja a pályafutását. 

Étkeztetés a falusi szálláshelyeken: higiéniai útmutató készül 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Vendéglátás- és Étkeztetés Felügyeleti Osztálya Zoltai Anna osztályvezető koordinálásával megalakított egy munkacsoportot, melynek fő feladata a falusi szálláshelyek étkeztetési és falusi vendégasztal-szolgáltatók higiéniai útmutatójának kidolgozása.

Szeptemberben írják ki a magyar pályázatot a Velencei Biennáléra 

Már szeptemberben kiírja a 2016-os Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé magyar kiállításának pályázatát a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum - mondta el szerdán az intézmény vezetője.

Összes saját részvényét átadja a CP Holdingsnak a Danubius Hotels 

A Danubius Hotels Nyrt. a tulajdonában lévő 374.523 darab saját részvényét 8000 forintos részvényenkénti áron, a Concorde Értékpapír Zrt. közreműködésével átadja a CP Holdings Ltd.-nek a vételi jog gyakorlására nyitva álló időszakban - jelentette be a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.

Többen is a migránsokon próbálnak keresni 

Sokan próbálnak keresni a migránsokon - közölte az M1 aktuális csatorna, miután egy XI. kerületi hotelre talált, amelyből a kijövő, magukat szírnek valló család egyik tagja azt nyilatkozta, hogy taxira várnak, és Németországba szeretnének eljutni. 

Puskás Ferenc előtt tiszteleg egy új manchesteri kiállítás 

A manchesteri Nemzeti Futballmúzeumban szerdán megnyílt minden idők egyik legnagyobb góllövője, Puskás Ferenc tiszteletére létrehozott kiállítás, emellett a Futballszakírók Fesztiváljának keretein belül bemutatták Szöllősi György angol nyelvű életrajzi könyvét.

Leállították a Budapestről Nyugat-Európába közlekedő vonatjáratokat 

Döntött a MÁV: Budapestről nem indulnak közvetlen vonatok Nyugat-Európába.

Folyik az engedélyezési eljárások ésszerűsítése a falusi turizmusban 

Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége összegyűjtötte és továbbította az NGM felé a hozzá beérkezett szállásadói problémákat.

Manapság rizikós vállalkozás éttermet nyitni 

Meleg nyáron vagyunk túl, ami a vízparti területeken lévő szálláshely-szolgáltatóknak különösen kedvezett. Egy-egy forróbb hétvége előtt gyakorlatilag kitették a Balatonra a „megtelt táblát”, ami remélhetőleg jót tesz az iparágnak, mivel a vendéglátás a legnagyobb bedőlési arányú szektor Magyarországon. Amennyiben a szálláshely szolgáltatásokat és az éttermi vendéglátást külön-külön vizsgáljuk, akkor azt is megállapíthatjuk, hogy az éttermi vendéglátást, italszolgáltatást végző cégek a legrizikósabbak, itt ugyanis a cégek bedőlési aránya közel 4,5%, ami jóval magasabb az országos 2,53-os átlagnál, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében.

Egymillió forintot gyűjtött jótékony célra az AccorHotels Magyarország 

400 kilométeres, háromnapos biciklitúrán vett részt az AccorHotels Magyarország eltökélt kis csapata, mellyel a céljuk az volt, hogy  személyesen adják át az összegyűjtött adományt a tabi Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének.

Világhírű rapper lett Florida turisztikai nagykövete 

A floridai születésű sztár Jennifer Lopez, Kesha és Christina Aguilera után most a Visit Floridával dolgozik együtt.

Magyar imázsfilmre is szavazhatunk az UNWTO versenyén 

Először szervezett versenyt az ENSZ Turisztikai Világszervezete imázsfilm kategóriában, a mezőnyben a magyar „More Than Expected” című videó is szerepel.

Nőtt a turisták száma Szerbiában 

Közel tíz százalékkal nőtt az idén júliusig a turisták száma Szerbiában a tavalyi év azonos időszakához képest.

Kína új turisztikai törekvéseinek is részesei lehetünk 

A Kína és Közép-Kelet-Európa közötti turisztikai együttműködés is aktív résztvevője kíván lenni a kínai „Egy Övezet, Egy Út” külgazdasági stratégiának – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kínát, valamint 16 közép- és kelet-európai országot tömörítő szervezet második magas szintű találkozója után. A csatlakozási szándéknyilatkozatot a Bledi Stratégiai Fórumot követően írták alá.

Turisztikai diótörő – szakmai konferencia 

Pontos képet szeretne az aktuális pályázati lehetőségekről? Lépést akar tartani az új értékesítési trendekkel? Bevált módszereket keres a vendégek elégedettségének növeléséhez és a sikeres online marketinghez? Új ötleteket szeretne a hatékony szolgáltatásfejlesztéshez? Szeretne műhelytitkokat ellesni elismert és sikeres szakemberektől?

Nevet váltott a budapesti Le Meridien 

Az Erzsébet téri szálloda szeptember elsejétől a The Elizabeth Park Hotel nevet viseli, a felújításokat követően azonban Ritz-Carlton lesz belőle.

Tatán mutatta be téli árualapját a DERTOUR Hungária 

Az elmúlt hétvégén tartotta meg a DER TOURISTIK Frankfurt legújabb, 2015-2016. tél katalógusait felvonultató bemutatóját a DERTOUR Hungária. A megszokott egy estés, budapesti eseménytől eltérően, az idén Tatán tartott kétnapos rendezvény keretében a részt vevő irodák az előadások mellett megismerkedhettek a város természeti és kulturális örökségeivel, valamint kipróbálhatták magukat sárkányhajózásban is.

Nem mehetnek be a migránsok a Keleti pályaudvarra 

Továbbra sem engedik be a Keleti előtt összegyűlt migránsokat a pályaudvarra Budapesten, a főbejáratot és az aluljáróból a pályaudvar felé vezető feljárót a rendőrök lezárták - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

Sör, virsli és retró slágerek véradásért 

Retró véradást szervez az ország öt pontján az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ), amely sör-virsli retró menüvel és az 1970-es, 1980-as évek slágereivel és hangulatával várja a segíteni vágyókat szombaton.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!