A kormány egyetért a Kisfaludy Szállásfejlesztési Konstrukció programjával 

Az augusztus 18-i Magyar Közlönyben látott napvilágot a kormány 1549/2017. határozata, melyben leszögezte: egyetért a Kisfaludy programmal, és az erre költendő 300 milliárddal, illetve további, a turisztikai célelőirányzatot érintő kérdésekkel.
70 milliárd forint a Dunakanyar kiemelt turisztikai fejlesztési térségre

70 milliárd forint a Dunakanyar kiemelt turisztikai fejlesztési térségre 

Az augusztus 18-i Magyar Közlönyben láttak napvilágot a kormány, kormányhatározatban leírt elképzelései a Dunakanyar kiemelt turisztikai fejlesztései térséggel kapcsolatban. A 2017–2030 közötti fejlesztési programra 69,81 milliárd hazai forrású forint jut.
Nem tilt, szabályoz – így adóztatja Bécs az Airbnb-t

Nem tilt, szabályoz – így adóztatja Bécs az Airbnb-t 

Tegnap lejárt a hat hónapos türelmi időszak, Bécs mostantól kötelezi az Airbnb-t és más szállásmegosztó portálokat, hogy jelentsék be szállásadóikat. Az osztrák főváros így akarja elérni, hogy a magánszállások tulajdonosai se tudjanak kibújni adófizetési kötelezettségük alól. A szigorítás életbe lépése óta 50 százalékkal nőtt Bécs magánszállásokból származó adóbevétele - tudtuk meg Bécs város budapesti képviseletétől.

Magyar sérültje is van a barcelonai támadásnak 

Van egy magyar sérültje a csütörtöki barcelonai támadásnak, egy nő könnyebben megsérült, de már el is hagyhatta a kórházat - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján.

Terrortámadás Barcelonában: legalább 13 halott 

Egy fehér furgon hajtott a tömegbe Barcelona legforgalmasabb utcáján, a Ramblán csütörtök délután. A furgon az utcán cikázva több tucat embert sebesített illetve ölt meg.

Felszámolási hullám várható a magyarországi cégeknél 

Az utóbbi időszak csökkenő trendje után a felszámolások számának növekedését várják szakértők, mivel a jogszabályi kötelezettség miatt a korlátolt felelősségű társaságoknak 3 millió forintra kell emelniük alaptőkéjüket - derül ki a feketelista.hu elemzéséből.
Új imázsfilmmel rukkolt elő a DZT

Új imázsfilmmel rukkolt elő a DZT 

A közel ötperces film hét hónapnyi produkciós időt vett igénybe, és lenyűgöző éjszakai képeket dolgoz fel Németország több mint 70 forgatási helyszínén.

Szakadatlan a világturizmus növekedése 

2017 első negyedévét veszi górcső alá az ENSZ Világturisztikai Szervezete, a UNWTO. Jelentéséből kiderül: a növekedés nem áll meg.
Bezár a Márga Budapest

Bezár a Márga Budapest 

Haláleset miatt bezár Budapest egyik tophelye - a Márga Budapest.
Még lehet csatlakozni a Turizmus Világnapjához

Még lehet csatlakozni a Turizmus Világnapjához 

A Turizmus Világnapjához kapcsolódóan a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) tavaly közel 2000 érdeklődő részvételével indított útjára egy turisztikai nyílt napot. A BFTK a 2016. évi rendezvény mintájára idén is várja mindazon turisztikai szolgáltatók, Budapest Card partnerek jelentkezését, akik szeptember 27-én valamilyen akcióval, különleges programmal csatlakoznának a kezdeményezéshez - tudtuk meg csütörtökön a BFTK-tól.

Az ETI-t már ne a Vörösmarty téren keressék! 

Mert elköltözött az iroda.

Balatoni halsütödékben hekkelt a Nébih 

A Balaton és a sült hekk mára már szinte szétválaszthatatlan párost alkotnak - kezdi balatoni halsütöde-vizsgálati jelentését a Nébih. A tó és a hal kapcsolatáról részünkről inkább nem tennék hozzá semmit a jelentéshez. Lássuk, mit intéztek a derék élelmiszer inspektorok!

Brexit után is szabad a beút Nagy-Britanniába 

Az Egyesült Királyság európai uniós tagságának megszűnése (Brexit) után is szabadon utazhatnának be a szigetországba az EU-s állampolgárok a brit belügyminisztérium készülőben lévő javaslata szerint.

Szinte az egész belvárost érintik az augusztus 20. miatti lezárások 

A Duna két partja, a Kossuth tér és környéke, a Vár és csatolt részei, néhány híd.

Henyecz Krisztina a Magyar Turisztikai Ügynökségnél folytatja 

2017 augusztusától a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezető kommunikációs szakértőjeként folytatja pályafutását.

Nagyszabású fejlesztésekkel készül Eplény a síszezonra 

A létesítményt üzemeltető Síaréna Kft. 2017-ben egy négyévszakos fejlesztési programot valósít meg a magyar állam támogatásával. A beruházás bruttó összköltsége 516 millió Ft, melyből 150 millió Ft állami támogatás - tudtuk meg szerdán a Síaréna Kft-től.

A vendéglátóhelyek zajával küzd a dubrovniki fesztivál 

Vesztésre áll a Dubrovniki Nyári Játékok a vendéglátóhelyek zajával szemben, ezért a szervezők nem zárják ki annak lehetőségét, hogy máskor rendezik meg a fesztivált, amely mindig júliusban és augusztusban, a turistaszezonban zajlik - írta a Vecernji List című horvát napilap szerdán.

Továbbra is Melbourne a világ legélhetőbb városa 

Továbbra is Melbourne a világ legélhetőbb helye londoni elemzők szerint. Az ausztrál város sorozatban a hetedik alkalommal végzett az Economist Intelligence Unit (EIU) szerdán ismertetett listájának élén, ezzel megelőzte Vancouvert, amely eddig hatszor szerepelt a rangsor élén. Budapest a harminchatodik.

Január 1-jétől ingyenes az első nyelvvizsga 

Január elsejétől az első nyelvvizsga díját legfeljebb a minimálbér 25 százalékáig megtéríti az állam a 35. életévüket még be nem töltött sikeres vizsgázóknak - mondta Berényi Milán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete elnöke az M1 aktuális csatornán szerda reggel.

Sziget: elfogadás és nyitottság maradnak a hívószavak 

Bár lapzártánk idején még javában zajlik a 2017-es Sziget záróbulija, az már szinte biztosra vehető a szervezők szerint, hogy az idei jegyeladások 8-10 százalékkal maradnak el a tavalyitól. Ugyanakkor a rendezvény a jövőben is az elfogadásról és nyitottságról szól majd — nyugtatott meg mindenkit Gerendai Károly, a Sziget Kft. leköszönő vezetője a helyszínen tartott nemzetközi sajtótájékoztatón.

„Szívből köszönöm és minden jót kívánok a jövőben” 

Ekképpen búcsúzott magyarul, remek kiejtéssel Carmen Breuss az osztrák nagykövetség rezidenciájának kertjében, majd átadta az Österreich Werbung (ÖW) budapesti képviseletének vezetését Michael Strassernek 2017. agusztus 10-én.

Pöttyös Panni a cukormentes torták győztese 

Varga Margit, a Zazzi cukrászának hozzáadott cukor nélkül készült tortája nyerte idén a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt,

Erős eddig az idei év a szállodalánc óriásoknál 

Sikeres fél éven van túl a világ két legnagyobb szállodalánca, az InterContinental és a Marriott. A forgalom Európában, Észak-Amerikában és a csendes-óceáni térségben is növekedett, adta hírül a Világgazdaság.

Meghalt a híres francia étteremkalauz alapítója 

Nyolcvannyolc évesen Párizsban hunyt el a híres étteremkalauz, a Gault&Millau társalapítója. Christian Millau újságíró és gasztrokritikus, a francia reformkonyha, a nouvelle cuisine atyja. Társa, egykori kollégája, akivel egykor sorra járták és pontozták az éttermeket, Henri Gault 2000-ben hunyt el.

Brüsszel - egy magyar szemével 

Milyenek az árak? Milyen a közlekedés? Milyenek az emberek Brüsszelben? Mire számíthat, ha a belga fővárosba utazik? Szénási Pál Mátyás, A Vértes Agorája közösségfejlesztésért és tehetséggondozásért felelős munkatársa és az Eurodesk megyei koordinátora tanácsadói tréningre utazott Brüsszelbe, tapasztalatait foglalta 10 pontba.

Egy igaz olasz az űrben is úr: kávézgat 

Nincs élet az űrben olasz presszókávé nélkül: az Argotec és a Lavazza által az Olasz Űrhivatallal közösen kifejlesztett innovatív kapszulás kávéfőzőgéppel, az ISSpressoval készíti az eszpresszót a VITA űrexpedíció legénysége a Nemzetközi Űrállomáson.

Borterasszal bővült a badacsonyi Kisfaludy-ház 

Nem ülnek karba tett kézzel a badacsonyi Kisfaludy-ház új házigazdái: máris megnyitották Borteraszukat, ahonnét a pazar kilátás mellé akár Misit és Rózát is felszolgálják.

Többet költünk nyaraláskor a tervezettnél 

Tartósan növekszik a magyarok nyaralási kedve, és a nyaralás mellett a forró napokon lakásfelújításra költenek a legszívesebben honfitársaink, derül ki egy minapi felmérés alapján.

Az airbnb ne szálloda legyen! 

A szállodások korlátoznák azt is, hogy évente hány napra lehet kiadni airbnb-s lakást.

Kisfaludy program információ 

Vidéki szállodások figyelem! A várva várt Kisfaludy-programról itt minden megtudható.

Új turisztikai látványosságok a Tokaji borvidéken 

Véget ért a Hello Wood Építész Mustra 2017, amely során kiderül, mit jelent 150 fiatal tervezőnek ma a Tokaji borvidék? 11 projekt született - 7 borrégiós településen, az Y generációtól. Nem is akármilyenek...

Varázsos világú festmények a zánkai Fészekben 

Volni Vera meghökkentően szürreális, különleges színvilágú, szemet vonzóan aprólékos gonddal elkészített képei láthatók mostantól a zánkai Fészek étterem teraszán.

Ha még nem tette, töltse ki! 

Az MVI készített egy kérdőívet, hogy a vendéglátás ágazat szereplőit érintő ügyekben megismerje minél több vendéglátó vállalkozás véleményét.

Breaking: egyeztet a kamara a szakmai szervezetekkel 

Turisztikai kerekasztal-tárgyalások kezdődtek a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamaránál az MVI részvételével.

Nagy verseny várható az idei Gastro Designon 

Július első napjaival lezárult a pályázati időszak Gastro Design Award 2017 elnevezésű, hazai éttermeseket, szállodásokat, belső építészeket, designereket megszólító versenyünkre, amelyre idén 73 pályázat érkezett.

Laza Pala 

Laza Pala, avagy a Séf a strandon: Bíró Lajos a Palatinuson főz, és megmutatja a nagyérdeműnek, hogy milyen az igazi strandbüfé-érzés.

Budapest már most is nagyon pörög 

Budapest, mint turisztikai desztináció elképesztően jól teljesít idén is – szűrhető le a KSH legfrissebb kereskedelmi szálláshelyi adataiból 2017 első öt hónapjára vonatkozóan

A vendéget is minőségre kell tanítani 

13 szálláshely és 3 vendéglátóhely nyerte el 2016-is teljesítménye alapján a Magyar Turizmus Minőségi díjat, amely — mint azt dr. Gajda Tibor, a díjat odaítélő Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese elmondta — „a legszerteágazóbb működési vizsgálat a résztvevők szerint”.

A turizmus mindenkié! 

„A turizmus dinamikusan fejlődik” — állapította meg Erdei Bálint, a MUISZ elnöke csütörtökön a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével (MEOSZ) tartott közös sajtótájékoztatón. A dinamikából infrastruktúra híján (is) ki-kimarad egy népes csoport, a mozgásukban korlátozott embertársaink. Érdekükben kíván közösen lobbizni a két szervezet.

Jazz, bor, Balaton, idén nulladik nappal 

Paloznaki Jazzpiknik augusztus 3-4-5 sztárfellépői: Kool & the Gang, Mario Biondi, Matt Bianco feat New Cool Collective, Incognito, Random Trip. Idén nulladik nap is lesz.

Nyár, Érsekkert, Egri Bikavér Ünnep 

Idén - július 7-9-ig - is tízezrek ünnepelték Eger legújabb hungarikumát: a XXI. Egri Bikavér Ünnepre ismét megtelt az egri csodálatos adottságú Érseki Palota kertje.

300 milliárd forintot oszt az állam vidéki szállásfejlesztésre 

Magyarország eddigi legnagyobb szállásfejlesztési támogatási konstrukcióját jelentették be július 3-án, Budapesten, amelynek keretén belül az összes hazai vidéki szálláshely megújulhat. A Kisfaludy Program indulása egyben a hazai pályázatírók fekete napja.

Elgondolkodni a város zajában 

Pop-up parkot avattak a budapesti Városháza parkban. Arra jártunk, megnéztük, a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. kezdeményezésére épített létesítményt.

Tudja, hány ivókútból szürcsölhet vizet Bécsben? 

Bécs, 2017.06.23. (Eurocomm-PR) – Bécsben is tombol a nyár, ezért immár 900 ivókútból vehetnek vizet városszerte a járókelők. Ráadásul a kutakból a legjobb minőségű víz folyik, amelyből az elmúlt pár napban rekordmennyiséget fogyasztottak a tikkadt bécsiek - tudtuk meg pénteken Bécs város budapesti képviseletétől.

Japán, kínai és thai ételek a fedélzeten 

Mautner Zsófia irányításával készültek olyan japán, kínai és thai fogások, amelyeket az Emirates fedélzetén nap mint nap kínálnak az utasoknak. És bár egyetlen járatra sem szálltunk fel, nemcsak kóstoltuk, hanem mi magunk készítettük el az ételeket.

Na végre! Kitiltották a beerbike-okat a bulinegyedből 

A hét legjobb híre, hogy a VII. kerületi polgármester kitiltotta a berúgós turistákon kívül mindenki által utált beerbike-okat a kerület utcáiból.

Valóban korlátozza a Főváros az I. kategóriás futóversenyek számát 

Múlt héten számoltunk be arról, hogy a főváros közgyűlése módosítaná a budapesti utcai futóversenyek rendezésére vonatkozó jogszabályt. A módosítás érinti a fővárosi önkormányzati tulajdonú közterületeken bonyolított versenyek számát, illetve a pályázás rendszerét. A legnagyobb versenyszervező, a Budapesti Sportiroda (BSI) szerint egy kétéves, egyértelműbb körülményeket teremtő folyamat végére tett pontot a főváros.

Voltak, vannak és lesznek portugáliai útjaink! 

A sikeres portugáliai programok egyik kulcsa, ha egy megfelelő légitársasággal megfelelő módon el lehet az országba jutni. Réthy Júliáék és sokak nagy örömére egy kisebb cégtörténeti vargabetű után visszatér a TAP Portugal a magyar piacra, hogy ott folytassa, ahol tavaly abbahagyta. Sőt, akár — ami a kapacitást illeti — többel is — derült ki kedden, az MSE Tours által szervezett portugál kedvcsináló eseményen.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!