Nyár, Érsekkert, Egri Bikavér Ünnep

Idén - július 7-9-ig - is tízezrek ünnepelték Eger legújabb hungarikumát: a XXI. Egri Bikavér Ünnepre ismét megtelt az egri csodálatos adottságú Érseki Palota kertje.

Az Egri Bikavér Ünnep, vagyis az ország egyik legnagyobb borgasztronómiai fesztiválja bebizonyította, hogy az évek alatt nem véletlenül vált Eger legnépszerűbb szabadtéri rendezvényévé. Amióta a Dobó térről a csodás adottságokkal rendelkező Érsekkertbe költözött az Egri Bikavér Ünnep, szinte minden évben a korábbiaknál több látogatója van a borünnepnek. A poháreladásokból, a borászok és az éttermek forgalmából ismét arra lehet következtetni, hogy a rendezvény túllépte a tavalyi – rekordnak számító – 50 ezres látogatószámot.

Már mielőtt elindult volna a XXI. Egri Bikavér Ünnep, biztos volt, hogy minden eddiginél fontosabb lesz az idei rendezvény, hiszen márciusban a Magyar Hungarikum Bizottság bejelentette: a hungarikumok sorába emelik az Egri Bikavért. Mindez egy hatalmas elismerés az Egri borvidéknek, az itt dolgozó borászoknak és szőlőtermelőknek, szakértőknek, illetve mindenkinek, akinek fontos az egri bor. A szervező Eger Város Hegyközsége bízik abban, hogy munkájával és a borfesztivállal is hozzájárult ahhoz, hogy a borvidék zászlós bora hungarikum lehessen.  

„Az eddigieknél is fontosabb volt számunkra az idei borünnep, szerettük volna, hogy hungarikumhoz méltó módon ünnepelhessük meg az Egri Bikavért. Látva azt, hogy már az első naptól mennyien voltak kíváncsiak a borászokra, az éttermekre és az ingyenes programokra, azt hiszem, kijelenthetjük, megérte egy egész éven át dolgozni ezért a rendezvényért. Az Egri Bikavér Ünneppel is azt szeretnénk elérni, hogy a borvidék szőlészei és borászai egyre ismertebbek legyenek, és az Egerbe érkezők egy olyan minőségi borgasztronómiai fesztiválra látogassanak el, amelyből csak nagyon kevés van az országban” – értékelt Tarsoly József, a rendezvény főszervezője.

Eger Város Hegybírója külön kiemelte: évről-évre sikerül előrébb lépni, ami annak is köszönhető, hogy az Egri borvidék szőlészei és borászai is egyre jobb munkát végeznek, amelyet mutat a számos hazai és nemzetközi díj is. Külön elismerés a borvidék számára, hogy a XXI. Egri Bikavér Ünnep nyitónapján Tarlós István, Budapest főpolgármestere személyesen jelentette be, hogy a főváros hivatalos vörösbora az Egri Bikavér, míg fehérbora az Egri Csillag lett. Szintén a nyitónapon – amelyen díszvendég Franco Nero színész, rendező volt – derült ki, hogy File János lett a 2016. Év Szőlőtermelője, Osváth Tamás az Év Bortermelője, Malácsik Tibor az Év Borgasztronómusa, míg Pál Sándor munkáját az Eger Szőlő- és Borkultúrájáért éremmel ismerte el a hegyközség. 

A XXI. Egri Bikavér Ünnepen – ahogy a korábbi években is – a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség által kijelölt szakmai zsűri választotta ki a borünnep legjobb bor és étel párosítását. Az első helyezett a Hangácsi Pincészet Egri Bikavér Classicus 2011 bora és a Balneo Hotel Zsóri étele, a grillezett marharostélyos krumplis kenyérropogóssal és barbecue salátával lett. Második helyen Sike Tamás Pincészetének Egri Bikavér Superior 2013 nedűje végzett és az ehhez párosított gasztronómiai különlegesség. Sike Tamásék borához a Kis Anna Halászkert által készített étel az alábbi volt: a sertés szűzérmék és hízott kacsamájszeletkék roston sütve angolszalonnával, aszalt szilvával és toronyba rakva hecsedli lekváros barna mártással, sajtos gratin burgonyával, sárgarépachips-szel, cukorborsóval, rózsaszirommal. Harmadik lett a St. Andrea Szőlőbirtok 2015-ös Áldás Egri Bikavére és a hozzá párosított konfitált kacsacomb vörösboros erdei gombával, tortillába tekerve, illetve a desszert: Saliris házipálinkás (kajszibarack), levendulás pohárkrém erdei gyümölcsöntettel.  


Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás  

Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.
Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója

Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója 

Brownsville-ben, Texasban készül megnyitni a világ első 3D nyomtatott kávézóját a Starbucks.
A világ tíz legjobb kávézója

A világ tíz legjobb kávézója 

Egy ausztráliai kávézó került a dobogó tetejére. Az olaszok labdába sem rúgnak.
Bővült a támogatásra pályázható italboltok köre

Bővült a támogatásra pályázható italboltok köre 

Az 1000-2000 fő közötti települések italüzletei is pályázhatnak a 3 milliós támogatásra.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.