Lángok csaptak fel az etyeki Korda Filmstúdióban 

Tűz ütött ki kedd délelőtt az etyeki Korda Filmstúdió egyik, körülbelül 1500 négyzetméteres csarnokában, személyi sérülés nem történt - tájékoztatott a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Iránytű turisztikai kommunikációs verseny: 27 pályamű jutott a döntőbe

Iránytű turisztikai kommunikációs verseny: 27 pályamű jutott a döntőbe 

A szakmai zsűri döntése alapján összeállt az Iránytű turisztikai kommunikációs verseny 2017. évi shortlistje: 27 pályamű került be a legjobbak közé. 

Új partnerkapcsolati menedzser az ETI-nél 

Patruna Róbert személyében új partnerkapcsolati menedzser kezdte meg munkáját az ETI-nél.

Mi az MTÜ feladata egy friss kormányrendelet szerint? 

A hétfői Magyar Közlönyben jelent meg a Magyar Turisztikai Ügynökség feladatait kijelölő kormányrendelet.

100 lakásos társasház épülhet a rózsadombi SZOT-üdülő helyén 

A II. kerületi Vérhalom utca 17-19. szám alatti ingatlan beruházója, a Rózsadomb Panoráma Kft. jogerős építési engedély birtokában építheti a társasházat — írta a Portfolio.hu.

A Kormány elkötelezett az  Erzsébet-program mellett, ezért... 

A pénteki Magyar Közlönyből derül ki, hogy mintegy 26 milliárdot szán a a Zánkai Erzsébet-tábor és a Fonyódligeti Erzsébet-tábor fejlesztésére 2019-ig.
Evett már apátrétest?

Evett már apátrétest? 

A szerzetesek étkezési kultúráját bemutató kiállítások nyíltak a tihanyi apátságban, kóstolókkal, bemutatókkal.

Szakmai és látogatói siker a 34. miskolci utazási kiállítás 

Ismét szakmai és látogatói sikerrel zárult a XXIV., „Menjünk Világgá” utazási kiállítás Miskolcon az ITC Székházban. Idén a tengeri és folyami hajóutak, valamint Tokaj, a bor fővárosa volt a fő attrakció.

Milyen a divat francia nyelven? 

A divat francia nyelven címmel rendezi meg tavaszi nyílt napját szombaton a Budapesti Francia Intézet, ahol többek között divatbemutatók, ékszerkészítő workshop és ingyenes nyelvórák várják az érdeklődőket. A gasztronómiában a francia eredetű mignon kerül előtérbe.

Ha szokatlan órát lát a budapesti Erzsébet téren... 

Száztizenhét nappal a rajt előtt vasárnap délelőtt, néhány perccel tíz óra előtt elindították a budapesti vizes világbajnokság hivatalos visszaszámláló óráját az Erzsébet téren - tudtuk meg a fővárosi önkormányzat honlapjáról.

Víz kerül a Tisza-tóba, köré pedig bicajút 

Megkezdte a Tisza-tó tavaszi feltöltését a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig). A március 26-áig tartó első ütemben az érkező vízhozam függvényében a 620 centiméteres téli vízállás 670 centiméterre emelkedik - közölte a az igazgatóság kiskörei szakaszmérnöke hétfőn.

Ha kedd, akkor francia nap a magyar éttermekben 

Öt földrész 150 országában 2000 étterem népszerűsíti a francia gasztronómiát kedden a Gout de/Good France projekthez kapcsolódva, melyben idén már tizenöt magyar étterem is részt vesz.

Megújul a balatonföldvári turisztikai régió portálja 

Új, többnyelvű, webapplikációs megoldásra épülő honlappal készül az idei turisztikai szezonra a Balatonföldvári Kistérségi Turisztikai Egyesület - közölte hétfőn az egyesület.

Majdnem 10 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma januárban 

A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 13,8 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 5,6 százalékkal emelkedett januárban az egy évvel korábbihoz képest; együttvéve 9,8 százalékkal nőtt a szálláshelyek forgalma - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

Ha Unicum Riservát kóstolna, igyekezzen! 

Új, szuperprémium termékkel rukkolt elő a Zwack család. Olyan gyógynövényekből előállított likőrt hoznak forgalomba májustól, amelyet speciális technológiával, dupla hordós érleléssel készítenek, és amelyből csak minimális mennyiség kerül kiskereskedelmi értékesítésre.

Jakabos Zsuzsannával indult a vizes vébé teaserkampánya 

Elindult a 2017-es, Budapesten és Balatonfüreden rendezett vizes világbajnokság teaserkampánya, az első kreatívon Jakabos Zsuzsanna úszónővel.

A fiatalokat szólítja meg a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. 

Főleg a 16-25 éves korosztálynak indított kampányt tavaly decemberben a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az Iskolamarketing és a Squ.ad közreműködésével.

Dinamikusan terjed az érintéses fizetési technológia 

Egyre többet használja vásárlásra bankkártyáit a lakosság, miközben többségbe kerültek az érintéses tranzakciók is – tájékoztat a Világgazdaság. A pénzforgalmi infrastruktúra szintén jelentősen fejlődött 2016-ban.

Nyári kilátások: biztos befutók, reménységek 

Jól indult az előfoglalási időszak a magyarországi utazásszervezők többségénél, és ha a lendület megmarad – és nem történik valamilyen rendkívüli esemény –, akkor az idei nyári kiutazási szezon erősebb lehet a tavalyinál.

Interaktív halászati kiállítás nyílik Kaposváron 

A kisszerszámos halászattal ismerteti meg az érdeklődőket a Rippl-Rónai Múzeum legújabb időszaki kiállítása, amely március 22-én nyílik a kaposvári Fekete István Látogatóközpontban.

Békéltető Testület: elenyésző az utazással kapcsolatos eljárások száma 

2016-ban a Budapesti Békéltető Testülethez érkezett több mint ötezer bejelentés csupán kevesebb, mint 3%-a érintett utazási irodákat. A tavalyi év tapasztalatait foglalta össze lapunknak a testület elnöke, dr. Baranovszky György.

Fizess verssel! - A Költészet Világnapján 

Kedvenc Julius Meinl kávéját 2017. március 21-én, a Költészet Világnapján egy idézettel is kifizetheti egy nagyszerű kezdeményezésnek köszönhetően.

Hilton Budapest az esélyegyenlőségért 

A budavári Hilton Budapest szervezésében március 18. és április 7. között kerül sor a „Szivárvány a világ!” című kiállításra. A Budai Várnegyedben lévő patinás szálloda Dominikánus Kerengőjében ezúttal fogyatékkal és tartós betegséggel élő, valamint daganatos gyermekek alkotásai láthatók.

Szakmák olimpiája - Úton Abu Dhabi felé 

Március 10-11-én lezajlott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett, nemzetközi ifjú szakemberek számára kiírt Worldskills Abu Dhabi 2017 Magyar Nemzeti Válogatóversenyének pincér-, szakács- és cukrász fordulója. A pincér versenynek a Gundel Étterem, míg a szakács és cukrász versenynek a METRO Gasztroakadémia adott otthont.

Összeolvadt az Instant és a Fogas 

Örökre bezárta kapuit a Nagymező utcai Instant, melyből nagy valószínűséggel butikhotel lesz.

Csók Csabára emlékezünk 

A 45 éve alapított MUISZ tavaszi közgyűléséhez közeledve szomorú esemény ad okot a visszatekintésre. A Szövetség eredményeihez számtalan szakember járult hozzá munkájával, s közülük ma már többen nincsenek közöttünk.2 évvel ezelőtt Molnár Gabriellától kellett végső búcsút vennünk, aki 14 évig volt a MUISZ elismert elnöke, most pedig dr. Csók Csaba, a MUISZ volt főtitkára távozott közülünk.

Rekord mértékű idegenforgalmi adóval gazdagodott Gyöngyös 

A Mátra kapujában, Gyöngyösön 2016-ban rekord mértékű, csaknem 81 millió forint idegenforgalmi adó érkezett az önkormányzathoz – jelentette ki egy szakmai konferencián Csupekné Bedő Éva, a város polgármesteri hivatalának adóügyi csoportvezetője. Hozzátette: mindez a turisták növekvő érdeklődésének és a szállásadók szervezett munkájának köszönhető.

Víz Világnapja: hastánc, cigányzene és szelfirekord a budapesti fürdőkben 

Március 19-én, a Víz Világnapját megelőző vasárnap pezsdítő programok széles választéka várja korosztálytól függetlenül a vendégeket Budapest fürdőiben. A látogatók különböző stílusú kulturális produkciókkal és sportprogramokkal találkozhatnak: koncertek, DJ, hastánc, tradicionális cigánymuzsika és úszóversenyek is várják a kikapcsolódni vágyókat.

Bejelentés nélkül működő utazásszervező ügyében büntetett a hivatal 

Feketeszervező ellenőrzése kapcsán büntetett az átszervezett MKEH utódja: százezer forint a bírság, a weboldal azonban most is működik, de az ellenőrzés még folytatódik.

Turizmusban érdekelt szakemberek részesültek állami kitüntetésben 

Március 15-e alkalmából számos, a hazai turizmusban is érdekelt szakember kapott állami elismerést.

Ünnepelve várja a turistákat a gyulai Almásy-kastély 

A gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont megnyitásának első évfordulóját ünnepli március 18-án. Az évfordulót egy héten keresztül tárlatvezetésekkel, szombaton kastélyfesztivállal ünneplik meg. Ennek alkalmából sajtótájékoztatót tartottak, ahol dr. Görgényi Ernő, a város polgármestere jelentette be, hogy a látogatói tervet túlszárnyalták, a nyitás óta 76.241 érdeklődő kereste fel a kastélyt.

Áfacsökkentésért lobbiznak a csapolt sörök gyártói is 

Közösen fordultak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez a nagy sörgyártók és a kisüzemi főzdék, hogy terjesszék ki a csapolt sörre is az étkezőhelyi kedvezményes áfát – értesült a Világgazdaság.

Túrázás okostelefonnal, szállás barlangházaknál Cserépváralján 

Az elmúlt négy évben a Bükkalja legdinamikusabban fejlődő települése Cserépváralja volt. A falu növekvő turizmusa is ezt bizonyítja, miután Mezőkövesd és Bogács mellett itt a legtöbb a vendégéjszakák száma.

A Dunakanyar is kiemelt turisztikai térség lehet 

Minden eddiginél több forrás áll rendelkezésre a kiemelt turisztikai térségek fejlesztésére 2020-ig, a már elfogadott kormánydöntés szerint a Balatonnál 367 milliárd forint, Sopron és térségében 60 milliárd forint, a Felső-Tisza vidékén 100 milliárd forint értékben valósulnak meg fejlesztések - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója háttérbeszélgetésen kedden Budapesten.

Ingyenes tanácsadással várják a bringásokat az Intersportnál 

A világ legnagyobb sportkereskedőjének számító Intersportnál Magyarországon is a „Kerékpározás éve“ a 2017-es esztendő. Az áruházlánc csatlakozott a BikeSafe programhoz és ingyenes tanácsadással is segíti a kerékpárosok tavaszi felkészülését.

Kolbász- és sódarmustrával indul a szezon Gyulán 

Gyulán stílszerűen a VII. Kolbász- és Sódarmustrával március utolsó napján kezdődik a turisztikai szezon a Várkertben. A Gyulai Pálinka Manufaktúra kóstolóházában március 9-én az eseményt beharangozó sajtótájékoztatót és tanulmányutat szerveztek.

15 kamionnyi Legót nézhetnek meg 

Lengyelország és Csehország után Magyarországon is megnyit a Kocka Kiállítás. A Legókból készült alkotások között megtalálható a világ legnagyobb felépített Titanic-modellje, illetve több mint 100 másik, Lego-kockából alkotott építmény.

Törvénymódosítással növelik az erdőterületet 

Javulhatnak a természeti, környezeti állapotok is.

MSZÉSZ: rendkívüli tisztújító közgyűlés márciusban 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége tájékoztatja tagjait, hogy 2017. március 21-én rendkívüli tisztújító közgyűlést tart.

Pénz, Utazás, Design - ötcsillagos Business Klub meghívó a Buddha Bar-ba 

Folytatjuk a hazai szakmai körben legsikeresebb szállodás, vendéglátós programunkat: ez alkalommal az exkluzív, ötcsillagos, belvárosi Buddha Bar Lounge-ban találkozunk, ahol ezúttal minden a pénz, utazás és design körül forog – előadásaink témái erről szólnak. Természetesen ezúttal sem feledkezünk el szakmai vendégeink gasztronómiai élményeiről: libanoni jellegű kóstolót kínál a ház Baalbek Étterme, amely mellé különleges borkoktélt, kávéfinomságokat, gyümölcsleveket és pálinkát kínálunk.

Kutya jó dolguk van 

Egyre több szálloda és étterem igyekszik kutyabarát szolgáltatásokkal kitűnni, abban bízva, hogy ez üzletileg is megtérül.

Szálloda lesz a telefonközpontból 

A fő­vá­ros egyik leg­na­gyobb mű­szaki em­léke a Jó­zsef te­le­fon­köz­pont pa­lo­tája a Hor­váth Mi­hály téren. Az im­po­záns épü­let 2007 óta üre­sen áll, de most új életre kel! - írja a Ripost.

Szálloda az irodaházban? 

A koncepció lényege, hogy az irodaházakban dolgozók számára még jobb és kényelmesebb szolgáltatásokat kínálnak, vagyis a közös területeken – lobby, társalgó, kávézó, étterem, park stb. – szállodai nívót prezentálnak mind esztétikai értelemben, mind a szolgáltatások minőségét tekintve.

Magyar találmány a szállodaiparban 

A hosszú megtérülési idő gyakran elriasztja a beruházókat a szállodák építésétől. Az új, hazai fejlesztésű boxhotel-koncepció azonban lényegesen lerövidíti a megtérülési időt, mivel az építési és a működtetési költségek jelentősen lecsökkennek.

Megnyílt a Hunguest Hotel Helikon 

A keszthelyi Hotel Helikon 2017 januárjától a Hunguest Hotels szállodalánc tagja.

Tama István: marketingigazgatóból szállodaigazgató 

Tama István csaknem másfél évtizeden keresztül volt a nyugat-dunántúli régió turizmusának egyik meghatározó személyisége, előbb mint a regionális marketing igazgatóság munkatársa, majd vezetője. Az igazgatóság megszüntetése után az elmúlt év végén az ő munkaviszonya is megszűnt. Az idegenforgalomtól azonban nem szakadt el, a celldömölki JUFA szálló igazgatójaként továbbra is a szakmában dolgozik.

Idén a tokaji borok arattak a XVI. Országos Syngenta Borversenyen 

Tizenhatodik alkalommal rendezték meg az Országos Syngenta Borversenyt, amelyre idén összesen 459 nevezés érkezett az ország összes bortermelő térségéből. A megmérettetésen a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a tokaji borok vitték a prímet: a legjobb tizenhárom borból hetet a történelmi borvidék borászai készítettek. A siófoki díjátadón elhangzott: a kihívásokkal teli tavalyi év ellenére kiváló 2016-os borok kerültek a zsűri elé.

Miskolci utazási kiállítás Tokajjal és a Mahart Tours-szal 

2017. március 17-18-án 24. alkalommal rendezik meg az észak-magyarországi régió legnagyobb turisztikai rendezvényét „Menjünk világgá…! Utazási Kiállítás 2017. Miskolc” néven.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!