Ha Unicum Riservát kóstolna, igyekezzen!

Új, szuperprémium termékkel rukkolt elő a Zwack család. Olyan gyógynövényekből előállított likőrt hoznak forgalomba májustól, amelyet speciális technológiával, dupla hordós érleléssel készítenek, és amelyből csak minimális mennyiség kerül kiskereskedelmi értékesítésre.

„Az Unicum Riserva az első olyan termék, amely szuperprémium termék lesz a gyógynövénylikőr piacon”, mondta Zwack Izabella, a Zwack birodalmat vezető testvérek egyike, aki a cég új fejlesztését mutatta be öccsével, Sándorral közösen.

Az Unicum Riserva elnevezésű új italukból a topvendéglátóhelyek már rendelhetnek, kiskereskedelmi értékesítésre pedig májustól terítik a polcokra – minimális mennyiségben. A kevés eladható tétel oka egyrészt a prémium változat – soha, sehol nem szokás tengernyi mennyiséget készíteni belőle. Másrészt a Riserva elkészítési módja a magyarázat. Ugyanis olyan eredeti, 80 éves, matuzsálem korú hordóban kerül először, amelyből mindössze egyetlenegy maradt meg az ádáz idők során (jó néhány társából például pontonhíd – igen, jól hallották! – készült a Dunára, a II. világháború idején). A patinás hordónak van egy speciális titka is: dongái között folyton egy speciális anyag, un. „fekete méz” termelődik, amely az Unicum Riserva egyik meghatározó összetevője is egyben.

A másik pedig, mint megtudtuk Zwack Sándortól, aki a családi manufaktúrában a fűszerek, gyógynövények szakértője, hogy a készülő Riserva átkerül innen egy másik hordóba, használt tokaji aszús hordóba további érlelésre. Ezeket a hordókat Izabella használja tokaji Dobogó Pincészetében, ahol a Zwack borok készülnek. „Ez a különleges, dupla hordós eljárás adja az új ital semmihez sem hasonlítható karakterjegyeit”, mondta Zwack Sándor az ital bemutatóján.

A Riserva ízvilága valóban komplex, de egyben lágy, fűszeres és gyümölcsös is. Fellelhető benne kevés sárgabarck, mentás, mézes jegy: utolérhetetlen. A testvérek híres édesapja, nagyszüleik büszkék lehetnének az utódaikra. Már csak azért is, hiszen a gyárat sok éven át egyedül vezető Zwack Péter édesapja és annak testvére, a termelést előtte vezető testvérpár, János és Béla, hiába eveztek végig egy hajóban, annyira nem voltak jóban, hogy a gyárépületben lévő irodáik közé egy ügyvéd szobáját helyezték, akinek János, amikor minden áldott reggel, amikor megérkezett a gyárba, annyit mondott: „Mondja meg Bélának, hogy jó reggelt!”


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.