Megnyitott a pécsi Corso Hotel 

Pécs új négycsillagos szállodája hivatalosan május 10-én fogadta első vendégeit.

Új tagozat alakult a MATUR-ban 

Április végén új tagozat alakult a MATUR Egyesületben.

Újabb veszély fenyegeti a Tátrát 

Sokan jól emlékszünk még, hogy 2004. november 19-én, 2-3 óra leforgása alatt több ezer hektár erdőt tarolt le a rendkívül erős szél a Tátrai Nemzeti Parkban. Ezúttal nem a szélsőséges időjárás, hanem az ember, a szlovák közigazgatás engedékenysége veszélyezteti a Tátrai Nemzeti Park élővilágát.

Májusban új négycsillagos ház nyit Budapesten – teljes a menedzsment 

A NRD Hotels & Resorts immár ötödik házát nyitja meg Budapesten.

Országos TDM konferenciát tartanak Egerben 

Országos TDM konferenciát rendeznek a Magyar Turizmus Zrt. együttműködésével Egerben, május 26-án, szerdán.

Zöld utat kapott, de 40 százalékkal kisebb lesz az élményfürdő 

Támogatja a hódmezővásárhelyi közgyűlés az élményfürdő megépítését. A gazdaságos üzemeltetés érdekében ismét átszabják a terveket: a belső élmény- és gyermekmedencékre helyezik a hangsúlyt.

Vendégbarát fejlesztések 

Új szelek fújnak az érdi termálfürdőben és a hozzátartozó Termál Hotel Ligetben: tőkebevonás után megszépült a fürdő belülről, és további fejlesztések várhatók a közeljövőben.

Hazánk leglátogatottabb települései 2009-ben 

A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 2009- ben – a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma alapján – a legnépszerűbb magyarországi város pozícióját Budapest mind a külföldi, mind a magyar turisták körében megőrizte. Az elmúlt évekhez hasonlóan az ezüstérmet Hévíz, a bronzot Hajdúszoboszló szerezte meg, a 4. és az 5. helyen Siófok és Bük található – adta hírül a Magyar Turizmus Zrt.

60 éve az utasoké Ferihegy 

Hatvan éve, 1950. május 7-én avatták fel a Ferihegyi Repülőteret.

30 éves a Gundel-verseny 

Harmincéves jubileumához érkezett a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola által szervezett ifjúsági gasztronómiai verseny, amely Gundelverseny néven került be a köztudatba. A hármas – szakács, cukrász, pincér – csapatverseny célja a csapatok felkészültségének összemérése mellett a szakmai újdonságok megismerése, valamint a nemzetközi kapcsolatok ápolása.

Teljes körű adatbázis az uniós fejlesztésekről 

Pályázni szándékozóknak, projektgazdáknak, kutatóknak egyaránt hasznos segítséget nyújt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) weboldalán február óta elérhető térinformatikai alkalmazás, az Eutér, amellyel egy eddig sohasem látott méretű nyilvános adatbázis nyílt meg az Európai Unió által támogatott fejlesztési projektekről.

Pénzzé teszi Izland az Európát megbénító vulkáni hamut 

Az interneten 23 ezer forintnak megfelelő összegért árusítják az európai légteret csaknem egy héten át bénító izlandi Eyjafjöll tűzhányó hamuját.

Nőtt az első negyedévben a Lufthansa vesztesége 

A magasabb üzemanyagköltségek, a pilótasztrájk és a más légitársaságokban szerzett részesedések konszolidálása miatt nőtt az idei első negyedben a német Lufthansa vesztesége.

Tajvani turisztikai képviselet nyílt Pekingben 

Tajvan ünnepélyes külsőségek között hivatalos turisztikai képviseletet nyitott kedden Pekingben, és napokon belül Tajpejben (Taipei) a szárazföldi Kína hasonló irodája is megkezdi működését.

Vége a válságnak Magyarországon - még több wellnesshotel épül 

Immár bizakodóak a kiemelt helyszínekre tervezett turisztikai célú beruházások, bővítések fejlesztői. Az idén uniós forrásokat nyert öt nyugat-dunántúli szállodaprojekt például szerintük biztosan megvalósul.

2011 végén nyithat az új Pécsi Állatkert 

Az Árpád-tetőre költözik a Pécsi Állatkert és az Akvárium-Terrárium. Az új helyen a mostaninál több szolgáltatást és nagyobb kényelmet tudnak biztosítani.

A harmincmilliomodik vendéget várják a Büki Gyógyfürdőben  

A harmincmilliomodik fürdővendég érkezésére készülnek a Büki Gyógyfürdőben.

Megújul Nagykálló szimbóluma, a "tékás" tánccsűr 

Elkezdődtek a nemzetközi népművészeti táboroknak otthont adó épületek, köztük a Nagykálló szimbólumának tekinthető tánccsűr felújítási munkálatai a harangodi üdülőövezetben.

Rekordveszteség a CSA-nál 

Rekordnagyságú 3,7 milliárd korona (38,8 milliárd forint) veszteséggel zárta a tavalyi évet a Cseh Légitársaság (CSA) - jelentette be Eduard Janota, cseh pénzügyminiszter hétfőn Prágában a kormány ülése utáni sajtóértekezleten.

Hétfőtől egy prágai top látványossággal kevesebb 

Nem látogatható hétfő óta a prágai Arany utcácska, a cseh metropolisz egyik legvonzóbb és legfestőibb idegenforgalmi látványossága, mert felújítják.

Tömeges bedőlés vagy megtisztulás? 

Az utóbbi csaknem fél évben több hazai szálloda is bezárta kapuit. Az esetek egy része szerencsére ideiglenes volt, és üzemeltetőváltással végződött, néhány ház jövője azonban most is bizonytalan. A gondok nem csupán az újonnan épült szállodákat érintik; több régi, patinás ház tulajdonosa is pénzszűkébe került.

Csak a vállalkozókkal együtt érdemes 

A jövőben az olyan komplex fejlesztéseket kell támogatni, amelyekben a közvetlen fejlesztéshez kapcsolódva széles körűen emelik az érintett település vendégfogadó szolgáltatásainak a színvonalát. Ehhez megfelelő jövőképre és településfejlesztési stratégiára van szükség. Abból sohasem lesz igazán pozitív eredmény, ha egy település fejlesztését az éppen megjelenő pályázati kiírásokhoz próbálják idomítani, mondván, így lehet pénzt szerezni. A fentieket Bánki Erik ajánlotta a füredi turisztikai vállalkozók és más érintett szakemberek figyelmébe a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület szezonnyitó fórumán.

A legdemokratikusabb nyaralás 

Hajdanán a kempingezők jó része egy hátizsákkal meg egy hálózsákkal indult világgá. A kempingturizmus ma már itthon sem csak a vékony pénztárcájú fiatal utazók programja, a nyugat-európai kempingekben pedig évtizedek óta egymás mellett nyaral a sátras tinédzser, a lakókocsis nyugdíjas és a jól szituált lakóbuszos középkorú. Az új utazási trendek, valamint a környezettudatos életmód terjedése világszerte a kempingturizmus reneszánszát hozta. Nálunk ellenben az utóbbi tíz évben is komoly visszaesést mutat a kempingforgalom.

Füstbe ment milliárdok 

Az Eyjafjalla izlandi vulkán „diszkrimináció nélkül” elbánt a turizmusipar minden szereplőjével, legyen szó utasról, légitársaságról, utazási vállalkozóról, szállodáról. A vulkán okozta károk megosztása, a bajbajutottaknak a segítségnyújtás mértéke, formája kapcsán ráadásul nemegyszer ellentétes vélemények láttak napvilágot, s olykor a kedélyek is felkorbácsolódtak.

Szeptemberben indul a Syma központ építése 

A 4300 fős befogadóképességű Syma kongresszusi központ építése a tervezettnél később, szeptemberben kezdődhet.

Már letölthetők a vagyoni biztosítékot igazoló adatlapok 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal honlapján megjelent a felhívás az utazásszervezők és -közvetítők számára a vagyoni biztosíték 2010. május 31-i igazolási kötelezettségéről.

Üléseztek a nemzetközi turisztikai jogászok 

2010. április 15-18. között az Orosz Turisztikai Hivatal (Federal Agency for Tourism) és az Orosz Túraszervezők Szövetségének támogatásával került megrendezésre Moszkvában az Idegenforgalmi és Utazási Jogászok Nemzetközi Fórumának (IFTTA) 3. Európai Workshopja.

Elbántak a vendéglátósokkal 

Elsősorban a vendéglátásban okozhat problémát az alkalmi munkavállalói (am) könyv eltűnése. A megkérdezett munkaügyi felügyelőségek szinte kivétel nélkül arról számoltak be, hogy a szabálytalan foglalkoztatás aránya nő.

A nyár második felében lesz teljes a "Baranyai élménykörút" 

A Baranyai élménykörút összes eleme elkészül az idei turisztikai szezon második felére, ennek köszönhetően a vendégek a megyében eddig páratlan, a vízi sportokhoz, a borászathoz és egy élménybirtokhoz kapcsolódóan részesülhetnek emelt szintű szolgáltatásokban.

400 embert állítanak munkába a magánszálláshelyek ellenőrzésére  

A tavaly ősszel alakult Magánszállásadók Országos Szövetsége szerdán tartotta második közgyűlését, amelyen többek között ismertette a szövetség által kidolgozott és elfogadott minősítő védjegyrendszer részleteit.

Hétvégén avatják a Zöld Piramist 

Több tízezer vendéget várnak a turistacsalogató hétvégére Nyíregyházán, ahol pénteken az állatparkban felavatják az igazi látványosságnak számító, az indonéziai dzsungelvilágot bemutató Zöld Piramist, szombaton négy helyszínen rendeznek majálist, vasárnap pedig a Nemzeti Vágta térségi versenyét láthatják az érdeklődők.

Fejlesztéseket tervez az új üzemeltető a zalaegerszegi AquaCityben 

Hét év után ismét a Strand Kft. üzemelteti a zalaegerszegi AquaCityt; a működési feltételek fejlesztésére és eszközbeszerzésre mintegy 40-50 millió forintot fordít idén a tulajdonos önkormányzat - közölte Gyuk György, a Strand Kft. ügyvezetője.

Elengedik a légi irányítási költségeket a légitársaságoknak 

Összesen 1,5-2,5 milliárd euró kárt okozhatott az európai légi közlekedésnek az izlandi vulkánkitörés miatti leállás - jelentette be Siim Kallas, az Európai Bizottság közlekedési felelőse kedden Brüsszelben.

Megújul az érdi Termál Hotel Liget  

Új szelek fújnak az érdi termálfürdőben és a hozzátartozó Termál Hotel Ligetben: tőkebevonás után megszépült a fürdő belülről, a szállodai kapacitás pedig a négyszeresére nő.

A Tisza-tó lett Magyarország legígéretesebb természetes vizű desztinációja 

2010. április 26-án, zárókonferencia keretében szakmai döntőbizottság választotta ki az Európai Bizottság által kiírt „Kiváló Európai Desztinációk” magyarországi pályázatának győztesét. A „Magyarország legígéretesebb természetes vizű desztinációja” címet a Tisza-tó „A Tisza-tavi Túraközpont Hálózat, mint a Tisza-tavi vízi kalandozások túraszervezője” című pályaműve nyerte el.

Budapest Airport: a légtérzár magyar mérlege 

Napok óta zavartalan a légiközlekedés Magyarországon, miután a kedvező légköri viszonyok miatt tovább nem zavarja az izlandi eredetű vulkáni hamu a repülőgépek működése. A légtérzár április 16-tól kezdve egy héten keresztül akadályozta a légiközlekedést.

Eger: előnyökkel jár a szálláshelyek számára a TDM-tagság 

Az Eger Magánszálláshelyeinek Egyesülete alapító tagja és tulajdonosa a Turisztikai Desztináció Menedzsmentnek, törzstőkét és tagdíjat is fizetnek.

Kedvelt turistacélpont lehet a mauzóleum  

A tervek szerint nyár közepén adják át a fejlesztések első ütemében elkészülő emlékhelyet.

Megalakult a Kaliforniai Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamara 

Megalakult a Kaliforniai Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamara, amelynek egyik célja a magyarországi és a kaliforniai üzleti érdekeltségek közötti híd kialakítása lesz - tájékoztatta a Los Angeles-i magyar főkonzulátus pénteken az MTI-t.

Több ezer brit talán csak május végén keveredik haza  

Az izlandi vulkánkitörés miatt külföldön rekedt britek ezrei várnak még mindig a hazatérés lehetőségére, mivel a légitársaságoknak nincs elég férőhelyük hazaszállításukra.

Sanghajban a Kis hableány 

Megérkezett Sanghajba és vasárnap be is mutatták a világkiállításon Dánia egyik fő nevezetességét, a Kis hableány szobrát.

EU: normalizálódott a légi közlekedés, rendkívüli miniszteri találkozó  

Visszatért a normális kerékvágásba a légi közlekedés Európában, immár második napja elérheti a 28 ezret a közlekedő légi járatok száma - jelentette ki az Európai Bizottság közlekedési felelőse, Siim Kallas pénteken Brüsszelben.

Termálvizes ökoszálloda épül a Lázár Lovasparkban 

Április 14-én a domonyvölgyi Lázár Lovaspark adott helyszínt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Tanács idei első ülésének, amelyen a Budapest-Közép-Dunavidék Regionális Marketing Igazgatósága is részt vett.

Oroszországban az utazási irodák buktak leginkább 

Oroszországban a vulkánkitörés okozta repülési válság fő károsultjai az utazási irodák és a légitársaságok, haszonélvezői a vasutak, a az autóbuszokat üzemeltető cégek és a biztosítók, de összegeket még sem a vesztesek, sem a nyertesek nem közölnek.

13 mentesítő járatot indít az easyJet 

Az easyJet, az Egyesült Királyság legnagyobb légitársasága ma már az összes járatát elindította (1100 járat, több mint 150 000 férőhely). A társaság 13 mentesítő járatot is indít olyan desztinációkra, ahol sok utas rekedt.

Mutsch Reisen: kevés az állami marketing, leállhatnak a sármelléki Lufthansa-charterek 

Leállhatnak a Lufthansa Sármellékre érkező járatai, ha nem lesz megfelelő németországi marketingje a nyugat-balatoni régió repülős turizmusának - közölte csütörtökön az MTI-vel a hévízi Mutsch Ungarn Reisen tulajdonosa, aki kilenc éve a német légitársaság partnere a sármelléki járatok üzemeltetésében. A Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója ugyanakkor azt mondta: a reptér újranyitása előtt plusz forrásokkal segítették Hévíz németországi reklámját.

650 millió dollár kár az amerikai gazdaságban 

A repülőgép-járatok törlése miatt 650 millió dollár kárt okozott az amerikai gazdaságnak az izlandi vulkánkitörés öt nap alatt - jelentette az Egyesült Államok Utazási Szövetsége, amely a légtérzár elrendelésével kapcsolatos túlreagálás veszélyére figyelmeztetett.

Kilátás az Avaláról 

Míg Nyugat- és Észak-Európában a turisztikai vásárok egyre zsugorodnak, vagy nagyközönségi börzéből szakmai találkozókká válnak, Belgrádban, Szerbia legjelentősebb turisztikai vásárán az idén februárban immár 32. alkalommal megrendezett IFT-re minden eddiginél többen voltak kíváncsiak. A fokozott érdeklődés hátterében a szerb turizmus meglódulása húzódik.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!