Eger is esélyes az Európa Kulturális Fővárosa címre 

Eger is pályázik a 2023-ban esedékes Európa Kulturális Fővárosa címre, az erről szóló határozatot csütörtöki ülésén egyhangúlag támogatta a hevesi megyeszékhely közgyűlése.
Különleges egri kirándulásra csábít A kis herceg

Különleges egri kirándulásra csábít A kis herceg 

A kis herceg, a rózsa, a kígyó, a róka és más kultikus szereplők, valamint az őket körülölelő helyszínek jelennek meg azon az egri kiállításon, amelyet a Gárdonyi Géza Színház galériájában nyitottak. Ezzel összefüggésben különleges feladatra vállalkozott a teátrum társulata, amely a Magyar Kultúra Napján - január 22-én - mutatja be az egykori francia író, Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című világhírű regényének újonnan feldogozott színpadi változatát. 
Látta már Eger élő látképét az asztalra vetítve?

Látta már Eger élő látképét az asztalra vetítve? 

Talán kevesen tudják, hogy az Egerbe látogató turistáknak a történelmi vár mellett a Varázstorony a leglátogatottabb célpontjuk. A líceum tornyában található különleges attrakció 2015-ben is sok érdeklődő vendéget vonzott.
Megnyílt az Egri Érseki Palota Látogatóközpontja

Megnyílt az Egri Érseki Palota Látogatóközpontja 

2016. január 6-án ünnepélyes keretek között megnyílt az Egri Érseki Palota Látogatóközpont – mondta el Virág Zsolt projektvezető (Magyar Kastélyprogram Kft.).

Oktat és élményeket nyújt az Egri Érseki Palota látogatóközpontja 

Új kulturális és turisztikai látványossággal gazdagodott Eger. Szerdán – Vízkereszt ünnepén – a hevesi megyeszékhely központjában ünnepélyes keretek között nyitották meg az Érseki Palota Kulturális Turisztikai és Látogatóközpontot. A nagyszabású beruházás európai uniós támogatással, több mint 1,3 milliárd forint beruházással valósult meg.
Élen járó bortermelők a 15. Egri Borszalonban

Élen járó bortermelők a 15. Egri Borszalonban 

A hevesi megyeszékhelyen karácsony és szilveszter között tartották meg a város idei utolsó nagy turisztikai rendezvényét, az Egri Borszalont. A négycsillagos Hotel Eger-Park konferenciaközpontját ezúttal néhány órára a társasági élet egyik centrumává alakították át. 
Török kert, Várfalsétány, multimédia: így újul meg Eger vára

Török kert, Várfalsétány, multimédia: így újul meg Eger vára 

Az erődítmény számos új vonzerővel gazdagodott az Európai Unió és az Új Széchenyi Terv által támogatott „Egri Vár és erődrendszer turisztikai attrakciófejlesztése” című pályázati program keretében. Elkészült a fegyvertár, szigetelték a különleges, földalatti kazamatarendszert és olyan területek nyílnak meg a látogatók előtt, mint a Vár legmagasabb pontja, a Szép-bástya, az északi kapuhoz vezető Várfalsétány, valamint a déli kapu fölött magasodó Török kert.

Több mint 10 kilométeres kerékpárút-hálózattal bővült Eger 

Több mint 10 kilométeres összefüggő kerékpárút-hálózatot alakított ki Eger mintegy 800 millió forintos beruházással, amelyhez 573 millió forintos európai uniós forrást használt fel a város a 220 millió forintos önerő mellett - hangzott el az Észak-magyarországi Operatív Program keretében megvalósult fejlesztés projektzáró rendezvényén csütörtökön a hevesi megyeszékhelyen.

Eger – a te történeted 

Eger nem csupán Heves megye székhelye és az északi régió legjelentősebb idegenforgalmi központja. Eger nem csupán a bikavér és a csillag és a gyógyító termálvizek hazája s nem csupán „barokk ékszerdoboz” vagy éppen a török kor magyar csodája. Eger mindez, együtt – Eger maga Magyarország egy helyen!
A Neckermann bemutatta 2016 évi nyári katalógusait

A Neckermann bemutatta 2016 évi nyári katalógusait 

Nagy a piaci verseny és 2016-ban várhatóan nehéz, kihívásokkal teli évnek néznek elébe - hangsúlyozta dr. Békefi Veronika, a NUR Neckermann-utazás Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, a cég elmúlt hét végén Egerben tartott kétnapos partneri találkozóján. - Ezért a Thomas Cook csoport tagjaként továbbra is azon dolgoznak, hogy utasaik igényeit és elvárásait szem előtt tartva fejlesszenek és szolgáltassanak.

Kitárta kapuit a Mézeskalács meseváros Egerben 

Ügyes kezek, szép alkotások. Így lehet röviden jellemezni azt a kiállítást, amelyet Mézeskalács meseváros címmel az elmúlt hét végén nyitottak az egri városházán. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ pályázatára gyerekek, felnőttek, közösségek neveztek be és ehető mézeskalácsból különböző alkotásokat készítettek.

Turisztikai attrakciókkal és szállásokkal gazdagodott Észak-Magyarország 

Jó úton halad az idegenforgalom, kedvezőek az esztendő első kilenc hónapjának eredményei Észak-Magyarországon – hangsúlyozta Molnár Anita, a Magyar Turizmus Zrt. Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője Szilvásváradon. A tavalyi hasonló időszakhoz képest 9,5 százalékkal nőtt a vendégek száma, és 5,8 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a térségbe látogatók. Ezek eddig túlszárnyalták az országos eredményeket.

Testvérvárosi kapcsolatát ünnepli Eger és a franciaországi Macon 

Eger és a franciaországi Macon 30 évvel ezelőtt, 1985-ben kötött testvérvárosi megállapodást. Ezt a jubileumot 2015 áprilisában, Egerben, 2015 november 21-én pedig Maconban ünnepelte meg a két város önkormányzata delegációja. Marie-Paule Cervos alpolgármester asszony és Habis László polgármester egy francia nyelvű nyilatkozat aláírásával újból elkötelezte magát a jövő közös szolgálata, a két település értékeinek megismertetése, a tapasztalatok kölcsönös átadása, a francia és a magyar kultúra megismertetése és a fiatalok találkozásainak elősegítése mellett.

Eger Katowicébe, a lengyelek Egerbe utaztak 

A lengyelországi Katowicében mutatkozott be Eger, ezt követően pedig 30 lengyel utazásszervező szakember érkezett Heves megye székhelyére.

Három óra alatt járhatjuk be a megújuló egri érseki palotát 

November végén zárul az egri érseki palota felújítása és kulturális-turisztikai fejlesztése. A több mint 1,3 milliárd forintos beruházással megújuló épületegyüttes várhatóan jövő év elején nyílik meg a látogatók előtt - hangzott el a keddi projektbemutató sajtótájékoztatón Egerben.

Nyomokban egeret tartalmazhat… 

Egy Pest megyei szaloncukorgyártó üzemben tartott közös ellenőrzést október közepén a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága és a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI). A vizsgálat során többek között 11 tonna alapanyagot és lejárt minőség megőrzési idejű terméket foglaltak le az élelmiszerlánc-biztonsági szakemberek - olvasható a NÉBIH közleményében.

Újabb turisztikai látványosságok az egri várban 

Az elmúlt ötszáz évben nem volt olyan nagyszabású fejlesztés az egri várban, mint ami két év alatt megvalósul – hangzott el az elmúlt hétvégén a Nemzeti Emlékhelyen tartott nyílt napon, amelyet a városban lakók mellett az ott tartózkodó turistáknak rendeztek. A résztvevők megismerhették, hol tart a 2,2 milliárd forintos beruházás.

Látott már Picasso-festményt és minaretet marcipánból? 

Kereken egy évtizeddel ezelőtt, 2005 őszén nyitották meg Eger belvárosában, a Minaret mellett lévő egykori Harangöntő-házban a Kopcsik Marcipániát. A mestercukrász Kopcsik Lajos munkáiból berendezett kiállítóhely azóta a hevesi megyeszékhely egyik meghatározó turisztikai látványossága.

Uniós támogatással újult meg Eger történelmi főtere 

A közel 4 milliárd forint uniós támogatással megvalósult  egri Dobó téri felújítás alapvető fontosságú és meghatározó az érseki város mindennapjaiban és történetében – emelte ki Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a Heves megyei település megújult főterének átadásakor.

Egerben nem ért véget a fejlesztések sora 

Az elmúlt időszakban sokat változott Eger. Közel hatmilliárd forintos fejlesztéssel újult meg a belváros, és hamarosan befejeződik a vár felújítása is. Teljes gőzzel működik a termál-, valamint a nagy múltú Török Fürdő is. Jelentősen fejlődött a borászat és a gasztronómia is. A változások, az érdekességek bemutatására szervezett két napos tanulmányutat a hevesi megyeszékhelyre a Magyar Turizmus Zrt. hazai újságíróknak.

Végvári vitézek tere nyílt Egerben 

Az Egri Vitézlő Oskola tagjainak bevonulásával és fegyverropogással vette kezdetét szerdán délután a hevesi megyeszékhely belvárosában a Végvári vitézek terének avató ünnepsége. Egy évi munka után készült el az új tér, a valamikor Szúnyogi közhelyén, amely megváltozott környezetben Eger új színfoltja lett.

Tradíció és innováció a borturizmusban 

Miként viszi előre az innováció a borászatot, és hogyan erősíthető tovább a gasztronómia és borturizmus? Ez volt a témája annak az egri konferenciának, melyre az ország különböző borvidékéről jöttek el szakemberek.

Több tízezer turista lepi el Egert a napokban 

Ezekben a napokban nagyszabású fesztiválra készülnek Egerben. Csütörtöktől vasárnapig rendezik a már országos hírű, csaknem két évtizedes múltra visszatekintő borgasztronómiai parádét, a XIX. Egri Bikavér Ünnepet. Az eseménysorozatra több tízezer turistát várnak az Érsekkertben.

Rejtélyes Árpád-kori sírleletek Egerben 

Honfoglalás-kori időutazásra invitálják az érdeklődőket Egerben, a vár gótikus püspöki palotájában nyitott kiállításra. A Közép-Tiszavidékén feltárt, rejtélyes sírokból előkerült mindennapos használati tárgyakból csokorba foglalva mutatják be a különlegeseket.

Az üzleti turizmusban is Eger a nyerő 

Az év turisztikai városa cím elnyerése után újabb elismerést kapott Eger. A Business Traveller olvasóközönsége arról döntött, hogy a hevesi megyeszékhelynek ítéli a Magyar üzleti turizmus legjobb vidéki városa címet.

Év végéig befejeződik az egri vár kétmilliárd forintos attrakciófejlesztése 

A tervek szerint év végéig befejeződik az egri vár két ütemben zajló turisztikai attrakciófejlesztése: az Új Széchenyi Terv keretében több mint 2,2 milliárd forintos beruházással megújul a kazamatarendszer, újjáépül a Szép-bástya, megnyílik a várfalsétány és látogathatóvá válik a Török kert - hangzott el a helyszínen tartott sajtóbejáráson kedden.

Kincskeresés, szamártárlat és a Szegedi Robotember a Múzeumok Éjszakáján 

Június 20-án, szombaton idén is országszerte megrendezik a Múzeumok Éjszakáját, melynek keretében rengeteg helyszínen várják izgalmas programokkal a látogatókat.

Erdély is megelevenedik a Múzeumok Éjszakáján 

Országszerte több mint 360 intézmény csaknem 2000 programot kínál az idei, június 20-ára meghirdetett Múzeumok Éjszakáján. Az ország legnagyobb kulturális rendezvényén idén először kiemelt tematikához – Élő Erdély – is kapcsolódhatnak a résztvevő intézmények, a vidéki városok közül pedig Eger kerül fókuszba. A látogatók ezen az éjszakán nemcsak a múzeumok és kiállítóhelyek, hanem számos más kulturális, művészeti és közművelődési intézmény, kulturális örökségi helyszín, műemlék vagy civil szervezet gazdag programjaiból választhatnak.

Máglyagyújtás és vitézparádé Egerben 

A felújítás alatt levő vár, valamit a tavaly nemzeti emlékhellyé nyilvánított Eger és a Dobó István Vármúzeum lesz a kiemelt vidéki helyszíne az idei Múzeumok Éjszakája országos programsorozatnak. A június 20-ára meghirdetett látványos, nagyszabású kulturális eseményről kedden bemutatókkal egybekötött sajtótájékoztatót tartottak az egri várban.

Új helyükre kerültek a Végvári vitézek Egerben 

A hevesi megyeszékhely belvárosában – a csaknem hatmilliárd forintos rehabilitációs program záróelemeként – új helyére került Kisfaludi Stróbl Zsigmond remekműve, a Végvári vitézek szoborcsoport. Az egykori Szúnyog-közben, ahol a Dobó és a Gárdonyi tér mellett új közteret alakítanak ki, fehér kőből épített alapzatra helyezték a monumentális alkotást.

Több mint 700 millió forintból bővíti kerékpárút-hálózatát Eger 

Mintegy 720 millió forintból bővíti kerékpárút-hálózatát Eger, amely az év végéig eléri a bükki kijelöléses szakaszt - közölte a Média Eger Nonprofit Kft.

Nem fogja kitalálni, melyik magyar városban nyílik Beatles-múzeum 

Tudomásunk szerint nincs sok kötődés az egykori zenekar és hazánk között, így elvileg bármelyik magyar város szóba jöhetne.

Ötcsillagos élményeket tartogat az Év Turisztikai Városa 

A 2014-es eredményeit mérlegelve, szakmai és közönségszavazatok alapján az Év Turisztikai Városa címet kapta Eger.

Ukrajna Hévízévé fejlesztik Hajdúszoboszlót 

A KSH adatai szerint tavaly az észak-magyarországi régióban 38,9 százalékkal nőtt az ukrán turisták száma és 24,6 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a térségben, mint egy évvel korábban – hangzott el Egerben egy szakmai fórumon. Ezért az érdekeltek fontosnak tartják, hogy felmérjék a régióban, mit jelent az ukrán piaci potenciál.

Hamarosan kerékpárúton tekerhetünk a Bükkig Egerből 

Március 26-án, csütörtökön elindul Eger Önkormányzatának több mint 600 millió forintos kerékpárút-fejlesztési programja.

Eger került az élre az idegenforgalmi adóbevételben 

Egy friss elemzés szerint a megyeszékhelyi és a megyei jogú városok közül tavaly Egerben szedték be a legtöbb idegenforgalmi adót – mondta a Turizmus Online-nak Korsós László, a hevesi megyeszékhely polgármesteri hivatalának adóiroda-vezetője.

Balassi életét mutatja be Eger új turisztikai attrakciója 

Különleges kiállítást nyitottak Egerben, az Eszterházy Károly Főiskola központi épületének – az egykori líceumnak – az aulájában. A tárlat irodalmunk egyik kimagasló képviselőjének, Balassi Bálintnak az életét és munkásságát, valamint Egerhez való kötődését mutatja be.

Új vezető az Ostoros-Novaj Bor Zrt.-nél 

Február elsejétől Soltész Gergő látja el az Egri Borvidék legnagyobb borászati vállalkozásának, az Ostoros-Novaj Bor Zrt. elnök-igazgatói tisztségét - hangzott el a társaság keddi sajtótájékoztatóján Egerben.

Szaktudással, országkóstolóval a legjobb borokért 

A tudomány támogatása nélkül a következő időszakban nem lehet eredményes a hazai szőlő- és bortermelés, a gasztronómia és a bor kapcsolata és a borturizmus sem – mondta a Turizmus Online-nak dr. Gál Lajos (PhD), az Eszterházy Károly Főiskola Borkultúra Intézetének igazgatója.

Nagyestélyi és kalap volt a módi az Egri Borszalonban 

Az 1920-as, 1930-as évek polgári Magyarországának hangulatát idézték fel az óévet záró turisztikai parádén az Egri Borszalonban. Sok vendég, különösen a fiatalok közül többen korabeli estélyi ruhákban, kesztyűkben és kalapokban kóstolták az egri borászok különleges nedűit a rendezvényen.

Nemzeti emlékhely lett Eger vára 

A hevesi megyeszékhely életére vonatkozóan nagy jelentőségű döntést hozott az Országgyűlés. Egy idei februári kezdeményezésre Nemzeti emlékhellyé nyilvánították Eger várát.

Az olaszrizling falujában fejlesztik a turizmust 

Egerszólát egyre inkább kitárja kapuit az érdeklődő idegenek előtt – mondta a Turizmus Online-nak Verebélyi György, a község polgármestere. A Gyógyvizek Völgyében elhelyezkedő kis falu nemrég nyerte el a "Magyarország legkedveltebb borvidéki települése" címet.

A lengyeleket akarja Észak-Magyarország 

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-Magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága tíz partnerrel fogott össze és az idén immár második alkalommal folytatott egész éves kampányt, hogy még több lengyel turista látogasson el a régióba – jelentette ki egri évzáró sajtótájékoztatóján Molnár Anita igazgató.

A török Marco Polo szobra Egerben 

Eger belvárosában, közvetlenül a várfal közelében, a Dobó utcából nyíló Török-Magyar Testvériség terén állítottak szobrot Evlia Cselebinek, a XVII. századi híres török világutazónak. Szakértők szerint Cselebi munkássága legalább olyan jelentőségű, mint az olasz kereskedő és utazó  Marco Poloé volt.

Egerben is kigyúltak az adventi fények 

Adventköszöntő ünnepségre népesült be vasárnap délután Eger központi tere, a megújult Dobó tér. Nemcsak a helybeliek, hanem a városban tartózkodó hazai és külföldi turisták is szép számmal voltak jelen az eseményen.

Nemzetközi díjakat is bezsebelt az Almagyar-Érseki Szőlőbirtok 

2014 júniusában nyitott meg Egerben az Almagyar Borkemping, Borterasz és Venyige Spa, amelyet azóta többször is elismert az építész szakma. Az eredeti koncepció alapján felépült birtok november 23-án elnyerte a rangos Piranesi Award fődíját, csütörtökön elnyerte az Építészfórum Média Díját, és aspirálnak az Európa Díjra, illetve a New York-i Architiser magazin díjára is. A tervezők Gereben Péter és Marián Balázs, a beruházás és a szőlőbirtok művészeti vezetője Mészáros Péter.

Családi ház udvaráról érkezett Eger karácsonyfája 

Kedden délelőtt megérkezett a Dobó térre a város karácsonyfája.

Barokk épületmaradványok kerültek elő Egerben 

Egykori barokk épületmaradványokat találtak az egri történelmi belvárosban. Az idei tavasz végén kezdtek ásatásokat az Eger-patak partján, majd négyszáz négyzetméternyi területen teljes régészeti feltárást folytattak az egri Dobó István Vármúzeum szakemberei. A munkák hetven napig tartottak, most pedig befejeződtek.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!