Női pilótákat támogat új programjával a Wizz Air

Női pilótákat támogat új programjával a Wizz Air 

A légitársaság „She Can Fly” programjának célja több nőt juttatni a pilótafülkékbe. És ezt épp a nemzetközi nőnap alkalmával jelentették be.
Jó évre számít a Lufthansa-csoport

Jó évre számít a Lufthansa-csoport 

Bevételeit csaknem megduplázta a vállalat 2022-ben, a taglégitársaságok összesített vesztesége a tizedére csökkent, de némelyik nyereséges is lett, az idei évre pedig további erős utazási keresletet és jövedelmezőséget vár a cégcsoport - írja az AIRportal.hu.
Kerékpárút-fejlesztés az Által-érnél

Kerékpárút-fejlesztés az Által-érnél 

Tatabányán megépül az Által-ér völgyi kerékpárút eddig hiányzó szakasza, így szeptemberre folyamatos kerékpáros összeköttetés jön létre Tatabánya, Tata, Dunaalmás, Környe és Oroszlány között.
Távozik a Budapest Airport vezérigazgatója

Távozik a Budapest Airport vezérigazgatója 

Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója július végén köszön el a vállalat éléről. Augusztustól a Calgary Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Calgary Airport Authority elnök-vezérigazgatói posztját tölti majd be Kanadában.
Az utasok szerint a ferihegyi Európa legjobb reptere

Az utasok szerint a ferihegyi Európa legjobb reptere 

Az utasok véleménye alapján a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lett a legjobb európai légikikötő a 15-25 milliós utasforgalmat bonyolító repülőterek között, jelentette be a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (Airports Council International, ACI) - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.
Hétfőtől drágább taxival utazni a fővárosban

Hétfőtől drágább taxival utazni a fővárosban 

Tíz százalékkal magasabbak lettek a fővárosi taxis tarifák.
Díjkiosztó gálaestet tartottak Ferihegyen

Díjkiosztó gálaestet tartottak Ferihegyen 

Március 2-án tartotta a Budapest Airport nagyszabású éves gálaestjét, amelynek keretében átadta egyebek mellett a legkiemelkedőbb kereskedelmi, légitársasági, környezetvédelmi, cargo és média partnereinek járó elismeréseket.
Saját tűzoltóságot hoz létre a Budapest Airport

Saját tűzoltóságot hoz létre a Budapest Airport 

Ősztől új tevékenységgel bővül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetőjének feladatköre; a Budapest Airport (BA) saját létesítményi tűzoltóságot alapít, nagy létszámú, saját állományban tevékenykedő tűzoltóval és Európa egyik legjobban felszerelt repülőtéri tűzoltóbázisával, közleményük szerint.
Négy új tengerentúli járat Londonból

Négy új tengerentúli járat Londonból 

A norvég diszkont légitársaság Gatwick és Washington-Dulles, Los Angeles, San Francisco, illetve Boston között is indít járatokat - írja az AIRportal.hu.
Mostantól, ha teheti, kerülje el a Népligeti felüljárót!

Mostantól, ha teheti, kerülje el a Népligeti felüljárót! 

Március 3-án, pénteken 20 órakor kezdődik meg a Népligeti felüljárón a forgalomterelés kiépítése, erről a Budapest Közút tájékoztatta a Világgazdaságot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy március 4., szombattól a hídon kifelé továbbra is kettő, a centrum irányában azonban már csak egy forgalmi sávon lehet majd közlekedni.

Leállt a Ryanair weboldala 

Remélhetőleg átmeneti hibáról van szó, azonban tény, hogy egyelőre elérhetetlen a légitársaság online platformja.

Ismét módosították a légiközlekedési különadót 

Egy friss rendelet értelmében a korábban már környezetvédelmi alapúvá alakított teher a legjobb kategóriában olcsóbbá, míg a legrosszabb esetén drágábbá válik - írja az AIRportal.hu.

Folytatódik a zajvédelmi program a reptér környékén 

A program célja, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében élők zajterhelése csökkenjen, az ingatlanok lakó- és pihenőhelyiségeiben található nyílászáróinak utólagos szigetelése vagy cseréje, illetve a hálószobákba ingyenesen kérhető szellőztetőberendezés telepítése által. 

Mulasztások a Wizz Airnél - így kompenzálnak  

A Hatóság a légitársaság 2022. január 1. és a 2022. augusztus 15. közötti időszakban tanúsított kereskedelmi gyakorlatán túl a visszautasított beszállásokat, a hosszabb késéseket, illetve járattörlés esetén az utasoknak fizetendő kártérítést, valamint a légitársaság a kártérítési kérelmekre történő 30 napon belüli válaszadásának gyakorlatát vizsgálta.

Április 1-jén indul újra a fogaskerekű 

Újraindul a fogaskerekű április 1-jén, szombaton; a téli üzemszünet idején felújított pályán csendesebben és üzembiztosan járnak majd a vonatok - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.

Jó eredményekkel zárta a tavalyi évet a bécsi reptér 

Növelte forgalmát és nyereségét a pandémia utáni mélypontról tavaly Bécs schwechati repülőterét üzemeltető Flughafen Wien.

Újabb kerékpárút csatlakozik a Balatoni Bringakörhöz 

Kerékpárút létesül a somogyi Mesztegnyő és Marcali között, az 525 millió forintos beruházás szeptember végén fejeződik be - tájékoztatta a Somogy megyei Önkormányzat hétfőn az MTI-t.

Ausztria támogatja a vonatra is felvihető e-bike-ok vásárlását 

Az ausztriai szövetségi klímaügyi minisztérium tájékoztatása szerint idén márciustól 600 euró támogatásban részesülhetnek az összecsukható elektromos kerékpárokat vásárlók.

Wizz Air: felfüggeszti moldovai járatait 

A Wizz Air március 14-től felfüggeszti járatait a moldovai fővárosba, Chisinauba. A budapesti és prágai járatokat nem pótolják. 

Komoly szerepet szán Budapestnek az Air Serbia 

Március 13-án elindul az Air Serbia első Budapest - Belgrád közvetlen járata. Fokozatos járatsűrítéssel májusra már 17 járat indul majd Budapestről, amelyekkel 87 úti cél érhető majd el belgrádi átszállással.

Új légi járatok a nyári menetrendben Budapestről 

A Budapest Airport járatfejlesztési menedzsere, Almási Eszter egy hétfői szakmai eseményen beszámolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmi adatairól, nyári újdonságairól, illetve távlati terveiről. 

Járatnyitás Párizs és Sao Paulo között 

Brazília egyik legfiatalabb légitársasága, a 2008-ban alapított  Azul Linhas Aéreas Brasileiras S/A (Azul Brazilian Airlines nonstop járatot indít Sao Paulo/Campinas (VCP) és Párizs(Orly) között.

Járattörlések Kaliforniában 

Havazás és esőzések, villámáradások okoztak fennakadásokat az Egyesült Államok nyugati államaiban, Los Angelesben három évtizede először adtak ki figyelmeztetést hófúvásra a hétvégén.

BKK: március 20-tól több busz a Lánchídon 

Március 20-tól a jelenleginél több busz közlekedik majd a Lánchídon, áll a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményében.

Több vadonatúj CAF villamos érkezik a fővárosba a tervezettnél 

Ez egy újabb hatalmas lépés Budapest korszerűbb járműparkja felé, áll a BKK ezzel kapcsolatos legújabb hírében.

Emirates: újrahasznosítási program minden járatuk fedélzetén 

A légitársaság tavaly több mint félmillió kilogramm műanyagot és üveget hasznosított újra a repülőgépei fedélzetén használt palackok szelektív gyűjtésének köszönhetően. Ez az 500 tonna nagyjából megegyezik a zászlóshajójuknak számító A380-as repülőgép felszállótömegével.

Budapesti vs. bécsi reptér a számok tükrében 

Az átlagárak alapján budapesti indulással olcsóbb a repülőjegy, mint a bécsi repülőtérről, ez derül ki a  Kiwi.com-on foglalt repülőjegyek alapján.

Drágul a reptéri busz és a budapesti fürdőbelépők is 

A belváros és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között közlekedő 100E buszon 1500 forintról 2200-ra emelkedik a jegyár április 1-jei hatállyal - döntött Fővárosi Közgyűlés szerdán.

Járattörlések Amerikában 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hóviharok és viharos szélviharok miatt rendelt el figyelmeztetést az Egyesült Államok nyugati és északi részeire.  

Dübörög az ázsiai utaztató 

Rekordmagas negyedéves eredmények, kimagasló telítettség és ígéretes előfoglalási adatok, a Singapure Airlines (SIA)  közleménye szerint.

Új, utaskényelmi fejlesztések Ferihegyen 

Az 1-es utasmólón gyermekjátszó készült, a utasbiztonsági ellenőrzés várakozási ideje a Budapest Airport honlapján is megtekinthető, a 2B terminálon működő Universal Airport HUB kínálata pedig vény nélkül kapható gyógyszerekkel bővült - írja az AIRportal.hu.

Bővíti pilótaképző központját az Emirates 

Az új központot várhatóan 2024-ben adják át, melynek köszönhetően az Emirates évente 54 százalékkal bővítheti pilótaképzési kapacitásátMagyarországon is toboroz fedélzeti csapatába a légitársaság. Legközelebb Pécsett és Budapesten.

Ismét nyereséges az Air France-KLM 

Az Air France-KLM Csoport nyilvánosságra hozta a 2022-es pénzügyi év eredményeit - tájékoztatta lapunkat a légitársaság.

Idén nyáron is gondot okoz a munkaerőhiány a légiközlekedésben 

Továbbra is személyzethiánnyal küzd a német légitársaság, 34 ezer járatot töröl március végétől október végéig, köztük a budapesti útvonalon is lesznek ritkítások. Az amszterdami reptér pedig folytatja az utasok számának korlátozását a legforgalmasabb napszakokban - írja az AIRportal.hu. 

A rekordévnél is jobbra számít 2023-ban a Bahart 

A 2019-es rekordévet is felülmúló tavalyi év forgalmához hasonló, jó évre számít idén a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) - közölte a társaság vezérigazgatója az MTI megkeresésére.

Már közzé is tette az új bérlet variációkat a MÁV 

A miniszterelnök szombat délután bejelentette, a MÁV aznap estére már hivatalos közleményt adott ki az új tömegközlekedési bérletek részleteiről.

Több új és régi úti cél ismét elérhető Budapestről 

Az Air Baltic és az Air Connect desztinációs ajánlatából.

Belgrád-Budapest közvetlen járattal tér vissza az Air Serbia 

A szerb légitársaság útvonalhálózatának bővítése eredményeként 2023. márciustól újra elindulnak a Budapest-Belgrád közvetlen járatok.

Új kerékpárutak Erdély turisztikai látnivalóinál 

Kerékpárutakkal kötik össze a magyarországi turisták körében is népszerű Erdélyi-szigethegység három megye területén található látványosságait, közölte a Bihar megyei önkormányzat.

Változás a 6-os villamos vonalán 

Pótlóbusz jár a 6-os villamos helyett hétfőtől hétköznap éjszakánként, azonban a pótlójárat a Széll Kálmán tér felé nem áll meg a Margitszigetnél, áll a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményében.

Drágulhat a reptéri buszjárat 

Megszűnhet öt jegy, illetve bérlettípus, és tovább emelné a leginkább turisták körében népszerű, a reptér és a belváros között közlekedő 100E buszjegy árat a BKK, írta meg a Telex Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes háttérbeszélgetésén elhangzottak alapján.

Két új floridai útvonal Londonból 

Május végétől Orlando és Fort Lauderdale is elérhető lesz a dél-londoni repülőtérről, Gatwickről a prémium low-cost légitársaság hálózatán - írja az AIRportal.hu.

Pénteken lebénul a német légiforgalom 

Sztrájk miatt leállítják a forgalmat pénteken több németországi nemzetközi repülőtéren. Nem indítanak és fogadnak utasszállító járatokat pénteken az ország legnagyobb repülőterei, így a frankfurti és a müncheni, és szünetel a légiforgalom a hamburgi nemzetközi repülőtéren is.

Teljes káosz a Lufthansa szerdai járatainál 

Egy informatikai hiba miatt késnek, valamint törlődtek a szerdai járatok. Egyelőre nem tudni, meddig tart a káosz.

Bevezeti a zöld repjegyet az Austrian Airlines 

A Lufthansa csoporthoz tartozó osztrák AUA légitársaság 2023. február 15-től európai járatain bevezeti az úgynevezett „Green Fare” feláras repülőjegy vásárlási opciót, amely a viteldíjon felül a járat szén-dioxid-kibocsátás kompenzációjának díját is tartalmazza - írja a GD Consulting.

Idén is keresik az ország legizgalmasabb kerékpárútját 

Az Aktív Magyarország február 13-19. között várja a nevezéseket a kedvenc kerékpárút-szakaszokról, hogy azok az ország minden bicajosának felkerülhessenek a bakancslistájára.

Itt a vége: még 12 évig vehet benzin- vagy dízelüzemű új autót  

Az Európai Parlament - nem éppen nagy többséggel - megszavazta, hogy 2035-től kezdve az EU-ban csak olyan új gépkocsikat lehet majd értékesíteni, amelyek működése nem bocsát ki üvegházhatású gázokat.

A román vasútvonalak felett alaposan eljárt az idő 

Romániában a vasútvonalak 73 százalékának lejárt a tervezett élettartama. Ezért ma óránként 45 kilométeres átlagsebességgel közlekednek a vonatok, pedig száz évvel ezelőtt a korabeli sajtó szerint a személyszállításban óránként 50-60 kilométeres átlagot értek el a vonatok.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!

Group travel: next stop the Grand Est!

Group travel: next stop the Grand Est! 

The Grand Est is a must-see destination for group travel lovers. With its historic cities and unspoilt natural landscapes, this rich, diverse region offers an unrivalled range of experiences.
Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.