Visszatér Közép-Európába a Hainan Airlines

Charterjáratot indít a kínai légitársaság, azonban nem Budapestre, hanem Zadarba fog repülni.

Május elsejétől charterjáratot indít a kínai Hainan Airlines a dél-nyugat-kínai Csungking (Chongqing) városából Zadarba, amely az első légi összeköttetés lesz Kína és Horvátország között. A járat heti egyszer fog közlekedni, a repülőgép típusa és a jegyárak a következő hetekben kerülnek csak nyilvánosságra. A légitársaság azonban már most azt fontolgatja, hogy beépíti menetrendszerinti járatai közé az útvonalat, pontosabban az április 27-én induló, heti két Csungking-Róma járat köztes megállójaként iktatná be a zadari repülőteret a későbbiekben. Ezzel kapcsolatban március végén kezdődnek a tárgyalások a Hainan Airlines és a repülőtér között. Irena Ćosić, a zadari reptér vezérigazgatója elmondta, hogy információik szerint a légitársaság nem elégedett a római járatok töltöttségével, ezért látnak arra esélyt, hogy egy zadari megállóval további utasok érdeklődnének az útvonal iránt.

Becslések szerint körülbelül 25.000 kínai turista fog utazni a Csungking-Zadar charterjáratokon. Irena Ćosić hozzátette, hogy Zadar elhelyezkedése lehetővé teszi az ide érkezők számára, hogy Olaszországba is ellátogassanak, emellett a kínaiak számára különböző horvátországi utazási csomagokat fognak összeállítani a hajókirándulástól kezdve a túrákon át a téli sportokig.

A zadari repülőtérre 495.000 utas érkezett 2014-ben, 5%-kal több, mint egy évvel korábban. A Hainan Airlines Kína legnagyobb magánkézben lévő légitársasága.

A Hainan Airlines-nak volt Budapest-Peking járata korábban, azt azonban a Malév csődje után egy hónappal megszüntette. Jelenleg nagy erőkkel folyik a Kína és Kelet-Közép-Európa közötti kapcsolat erősítése, amelyből Magyarország is kivenné a részét, azonban a két ország közötti közvetlen légi összeköttetésről egyelőre nincs hír, bár egy éve arról írtunk, hogy újra napirendre került a téma.

Forrás: Balkans.com


A Ryanair Budapesten jelentette be nyári menetrendjét

A Ryanair Budapesten jelentette be nyári menetrendjét 

Tíz helyi bázisú repülőgéppel dolgoznak és a 6 új útvonallal együtt 66 célállomást kínálnak Budapestről.
Két repülőt is átlökött a szél a hangsebességen

Két repülőt is átlökött a szél a hangsebességen 

Ez nemcsak a turbulencia esélyét növelheti meg, hanem azét is, hogy az ember hamarabb érkezzen meg az úti céljára.
Mesterséges intelligenciával a nagyobb biztonságért

Mesterséges intelligenciával a nagyobb biztonságért 

Az airBaltic és a Beams, biztonságtechnikai vállalat partnerségre lépett, emellett a lett nemzeti légitársaság Rigában fogadta a 47. Airbus A220-300 típusú repülőgépét.
Tájékoztató weboldal az új MÁV-Volán tarifarendszerről

Tájékoztató weboldal az új MÁV-Volán tarifarendszerről 

Itt tájékozódhatunk az új bérlet- és kedvezményrendszerről, a 24 órás napijegyekről és a fővárosi agglomerációt érintő közlekedési változásáról.
Jó számokkal zárta 2023 utolsó negyedévét a Singapore Airlines

Jó számokkal zárta 2023 utolsó negyedévét a Singapore Airlines 

659 millió dolláros nettó negyedéves nyereséggel és a pandémia előttihez közelítő kapacitással.
Bemutatkozott a világnak Kína új utasszállítója

Bemutatkozott a világnak Kína új utasszállítója 

Szingapúri Airshow-n mutatták be szombaton Kína első, keskenytörzsű utasszállító repülőgépét.
Befejeződött BUD Cargo City bővítésének újabb üteme

Befejeződött BUD Cargo City bővítésének újabb üteme 

Ezzel a fejlesztéssel látványosan megnövelték a Liszt Ferenc Repülőtér légiáru-kereskedelmi kapacitását.
Beállt a kétszázadik gép a WIZZ flottájába

Beállt a kétszázadik gép a WIZZ flottájába 

Az új Airbus A321neo modell a London-Luton repülőtéri bázishoz csatlakozik.
Tizenhétezer járatot törölnek Eindhoven bezárása miatt

Tizenhétezer járatot törölnek Eindhoven bezárása miatt 

A nemzetközi repülőtér hamarosan jelentős átalakuláson megy keresztül, teljeskörűen felújítják ugyanis kifutópályáját, új kábeleket fektetnek le, megújul a világítás és a vízelvezetés is.
Szinte már nem is hír: újabb sztrájk hét elején a Lufthansánál

Szinte már nem is hír: újabb sztrájk hét elején a Lufthansánál 

Ezúttal kedd hajnaltól szerda reggelig keserítik meg a velük utazók életét.

Interjú

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.
Kedvenc desszertjeink a legszebb kiadásban

Kedvenc desszertjeink a legszebb kiadásban 

Korábban írtunk már a ZAZIE „újragondolatlanul” merész, hamisítatlan magyar konyhájáról - de nem lehet szó nélkül elmenni Nagy Gergő szemet gyönyörködtető tányérdesszertjei mellett sem.