Turisztikai fejlesztési lehetőségek itthon és a régióban

Szeptember közepén első ízben rendezték meg Budapesten a REevolutio közép- és délkelet-európai fejlesztési és befektetési kiállítást, projektvásárt és pályázati fórumot, amely lehetőséget kínált projektek és fejlesztők, fejlesztők és befektetők egymásra találására.

A regionális rendezvényen egész napos konferenciát szenteltek a hazai és regionális turisztikai befektetéseknek. A rendezvényen Somogyi Zoltán turisztikai államtitkár hangsúlyozta, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Tervben nem lesznek külön turisztikai fejlesztési pályázatok csak hazai forrásokra támaszkodva (kivételt a tavaly kezdődött műemlékfürdőprogram jelent), hanem uniós programok keretében lehet turisztikai fejlesztési forrásokhoz jutni.

Nemzetközi trendek

Az idegenforgalom európai trendjeiről Jancsik András, a Veszprémi Tudományegyetem tanára az European Tourism Council (ETC) legfrissebb tanulmánya alapján számolt be. Felhívta a figyelmet, hogy az utazók egyre inkább kezükbe veszik utazásuk megszervezését, és egyre kevésbé „szorulnak rá” közvetítők, utazási irodák segítségére. Ezzel együtt erősödik a verseny a desztinációk (országok, régiók, városok) között, amelyeknek éppen ezért határozottabban kell megjeleníteniük magukat a nemzetközi versenyben. Míg azonban a vállalkozások világában természetes dolog a verseny, a desztinációknál ez még nem az. Puczkó László, a Turisztikai Tanácsadók Szövetségének elnöke a tematikus parkok és a témaparkok közötti különbségekre világított rá, miközben felhívta a figyelmet arra, hogy egy valódi témapark megvalósítása nagy kockázatú, csak hosszú távon megtérülő beruházás. Olyan helyen valósulhat meg, amelynek 100 kilométeres körzetében 5-10 millió ember él, továbbá 30-50 hektáros terület és 100 milliós beruházás szükséges még hozzá. Gruber István, a Nemzeti Gasztronómiai Szövetség képviseletében konkrét tematikus park körvonalait vázolta fel a hallgatóság előtt. A Gastroland projekt Szobon és környékén, a szlovák határon átnyúlva valósulna meg: 300 hektáros területen mutatnák be a világ gasztronómiáját. 35-50, a nemzeti szakácsszövetségek által hitelesített nemzeti konyha üzemelne a tematikus parkban, ahová naponta az elképzelések szerint 10 ezer turista látogatna el. A vendégek elhelyezését tíz szálloda oldaná meg. A vendégváró skanzen 400 embernek adhatna munkát, most már csupán befektetőre vár a projekt.

Az európai, illetve a hazai szállodafejlesztési trendekről Német Richárd, a Horwath Consulting turisztikai igazgatója és Niklai Ákos, a Szállodaszövetség tiszteletbeli elnöke tartott előadást.

Fókuszban az egészségturizmus

Az érdeklődők később horvátországi, vajdasági és bulgáriai turisztikai befektetési lehetőségekről is hallhattak. Nádasi Tamás, az Aquaprofit Zrt. ügyvezető igazgatója egy komplex termékfejlesztési megaprojekt megvalósítását sürgette, amely magába foglalja a termálkincs balneológiai és geofizikai hasznosítását. Molnár László, az EconoConsult Kft. ügyvezetőjének egyik legfontosabb gondolata az volt, hogy gondos innovatív munkával a hátrányos helyzetben lévő területek fürdői is fejleszthetők oly módon, hogy költségeik megtérüljenek. Talpas János a romániai INCDT képviseletében országának turisztikai helyzetét és lehetőségeit ismertette. Galla Gábor, az MT Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, az egészségturizmus a jövőben is a nemzeti turisztikai marketing középpontjában áll. A konferencia résztvevői megismerkedhettek a Zalalövőre tervezett tematikus római fürdő nagyszabású projektjével, amelynek megvalósításához a II. NFT-ből igényelnének forrásokat a befektetők. A Hévíz Gyógyfürdő és Szent András Reumakórház Kht. 15 évre szóló, 19 milliárdos fejlesztési tervéhez szintén pályázna a hamarosan megnyíló uniós támogatásokra. Még az idén átadják a 4,8 milliárd forintból megújuló Egerszalóki fürdőt – tájékoztatott Farkas Imre, a Szalók Holding ügyvezetője. A konferencia záró előadásában Németh István, a Pannon Termál Klaszter elnöke ismertette a nyugat-dunántúli fürdők közti többéves együttműködés eredményeit.

Nyertes projektek

A REevolutio vásárt naponta közel 1000 látogató tekintette meg. A 39 kiállító mintegy 35 milliárd euró összértékű projektötletet mutatott be. Fontos eredménye a rendezvénynek a Budapest és Lisszabon főpolgármesterei által aláírt együttműködés, amely a városrehabilitáció terén a két város között egyfajta tudástranszfert hivatott elősegíteni. Az esemény keretében a szervezők négy kategóriában hirdetettek projektversenyt. A városmegújító, azaz „regenerációs projekt” kategóriában a díjat a Rijeka Autóbusz Pályaudvar, Hajó- és Vasútállomás Komplex Megújítása projekt nyerte el. A díjazottak között szerepelt továbbá a Békéscsaba által bemutatott István Malom Egészségügyi Központ és a VI. kerület Terézváros-Kodály körönd Komplex Megújítása projekt. A zsűri által legjobb „zöldmezős projektnek” Európa Kulturális Fővárosa – Pécs, 2010 Konferencia és Koncertközpont projekt találtatott. E kategóriában a szabadkai Free Zone Vámszabadterületet és a Székesfehérvár – Alba Ipari Parkot díjazták még. A Szegedi Pólus Kht. „A Tisza mint főút” projektjét minősítette a zsűri „EU finanszírozásra legalkalmasabb projektnek”. A további díjazottak között a Talentis „Tudásalapú régiófejlesztés” és a Közép- Magyarországi Régió „Tabán- Gellérthegy Kulturális és Városfejlesztési Projektje” szerepelt.


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.