'

Hazánk nemesi épületeinek fizikai állapotára tragikusan hatottak a 20. század történelmi eseményei és politikai változásai, de az elmúlt 25 év kastélyfelújítást és -hasznosítást segítő programjainak köszönhetően ma már jóval kedvezőbb a helyzet, bár még mindig sok a leromlott állapotú építmény. Napjainkban is több akadály gördül a megmentésre érdemes épületek helyreállítása és hasznosítása elé, a rendezetlen tulajdonviszonyoktól a felújításra fordítható pénzforrások elégtelenségén és az illetékes hatóságok túlzott akadékoskodásán át a komplex szemléletmód és szaktudás hiányáig.

A kastélyok hasznosítását célzó beruházások megvalósításához sok mindent végig kell gondolni. Minden beruházás megvalósulásához tervek szükségesek, amelyeknek konkrét adatokon és információkon kell alapulniuk. A legfontosabbak: az épület műszaki-fizikai állapota, amely a beruházás nagyságrendjét alapvetően meghatározza, komfortfokozat és bővítési lehetőségei, a kastélyra vonatkozó írott és rajzolt forrásanyag, tulajdon- és egyéb jogi viszonyok (például jelzálog, műemléki védettség), jogok és kötelezettségek, illetve korlátozások.

A kastélyok felújítása, fenntartása, üzemeltetése, fejlesztése magas költségvonzatú és lassan megtérülő befektetés, ezért jól átgondolt pénzügyi tervre van szükség. Forrás lehet: pályázat, banki kölcsön, jelzáloghitel, üzemeltetés bevételei (célszerű kisebb projektekre bontani a munkálatokat úgy, hogy már a részfeladatok teljesítése után is lehessen az épületet bevételi forrásként hasznosítani, például a homlokzat felújítása után az épületfront alkalmas lehet filmforgatások vagy fotózások helyszínének), magán-, illetve vállalkozói tőke.

Mint minden ingatlan hasznosításánál, a kastélyok esetében is az új funkció megtalálása sarkalatos pont. Az értéktudatosság alapvető fontosságú, mindemellett a jól megválasztott funkció minél inkább kielégíti a helyi közösség igényeit, annál inkább képes lesz biztosítani a kastély hosszú távú fenntarthatóságát, az ahhoz szükséges anyagi hátteret.

Az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy az épület fennmaradása szempontjából a nem megfelelő funkció is jobb, mint a lakatlanság. Abban azonban eltérnek a vélemények, hogy mely funkció őrzi meg leginkább egy-egy kastély értékeit.

A kastélyok eddigi gyakorlati hasznosításai az alábbiak szerint csoportosíthatók: közösségi funkciók: egészségügyi és szociális hasznosítás, oktatási és rendezvény célú hasznosítás, ismeretgyűjtést szolgáló hasznosítás, tudományos célú hasznosítás, igazgatási épületként történő hasznosítás, lakás- vagy üdülőfunkcióval magáncélú hasznosítás, turisztikai hasznosítás (szálláshely, múzeum, rendezvényhelyszín). Természetesen a gazdaságossági szempontok miatt gyakori a vegyes, többcélú felhasználás.

A legfőbb akadályok

Az egyik legfőbb probléma a kastélyhasznosítások terén, hogy nem létezik olyan, folyamatosan frissített nyilvántartás, amely az egész országra vonatkozóan tartalmazza a nemesi épületek paramétereit, a műszaki állapot leírásától kezdve a tulajdonoson át a meglévő vagy javasolt használati funkcióig. Ugyan a hatályos törvényi szabályozás (2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről) szerint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) feladatkörébe tartozik a „műemléki értékek felkutatása, tudományos kutatása, értékelése, számbavétele, dokumentálása, nyilvántartása”, meg kell állapítanunk, hogy jelenleg nem, illetve csak egyegy épületre létezik teljes körű, naprakész adatforrás. A legtöbb épület esetében azonban nem csupán a mostani műszaki állapotra, de a tulajdoni viszonyokra vagy a múltban elkészített tervekre, tanulmányokra vonatkozóan is nehéz és sok utánajárást igénylő az információk beszerzése.

Műemlék épületek esetében az új, életképes funkció megtalálásának gátja nemcsak a fellelhető információk hiányossága lehet, hanem az örökségvédelmi szakemberek tökéletességre való törekvése – a korabeli állapotokat lehetőleg százszázalékosan visszaadó helyreállítás igénye – is, amely a még meglévő értékek megmentését is veszélyezteti.

A műemléki védettség alatt nem álló épületek esetében viszont az örökségvédelmi hatóság szinte semmit sem tehet az értékek védelmében. Az egyetlen fegyver a műemléki védettség alá helyezés kezdeményezése – ha időben értesülnek a bontási szándékról. Úgy gondolom, hogy a védettség alatt – már vagy még – nem álló ódon nemesi házaknak is megvan a maguk története, értéke, amelyek megőrzésére a funkció kiválasztásánál, a helyreállítás és a használat során ugyanúgy illik törekedni, mint a műemlék épületek esetében.

A kastélyhasznosítások egyik legnagyobb akadálya, hogy napjainkban is sok még a tisztázatlan tulajdoni helyzetű épület. A több, netán egymástól különböző jogi személyiségű tulajdonossal (állam, önkormányzat, vállalkozás, magánszemély) rendelkező kastélyok, esetleg különböző egyéb jogviszonnyal is terhelt épületek (vagyonkezelői, kényszerű ingyenes használati, tartós bérleti) esetében, ha a jogbitorlók nem tudnak megegyezni a tulajdoni hányad szerinti kötelezettségek és a használat vagy a birtokegyesítés, esetleg a meglévő funkció kiváltása terén, az örökségi érték kerül veszélybe, akár el is pusztulhat.

A gond nemcsak az épületnél, hanem a kastélyok közvetlen környezetében is jelentkezik, mert a nemesi lakóházat építése idején körülvevő park az idők folyamán sok esetben más „funkciót” kapott. A legjobb helyzetben azok a kastélyok vannak, amelyek környezete szabadon maradt, parkja „csak” elpusztult, hiszen azt helyre lehet állítani. Ha a község futballpályája kapott helyet a hajdani kastélyparkban (például a bodajki Lamberg-kastély esetében), nehezebb a probléma kezelése, de kisebb kompromisszummal – a focipálya áthelyezésével – ez a helyzet is megoldható. Lehetetlen vállalkozás azonban egy olyan kastélyparkot újraéleszteni, amelyet felparcelláztak, és épületet létesítettek a területén, különösen akkor, ha a telekhatárt az épület falánál jelölték ki. (A ráckevei Savoyai-kastély közvetlen közelében lakóházak sorakoznak, Nagytétényben pedig országút zárja el a kert újbóli kiépítésének lehetőségét.)

Az is probléma, hogy kastélyfelújítás céljára nagyon nehéz hitelhez jutni. Magánemberként mindenképp. Önkormányzatoknak, vállalkozóknak – megalapozott üzleti tervre – szívesebben adnak kölcsönt a pénzintézetek. A hitel fedezeteként azonban sok esetben nem jelölhető meg maga a felújítandó épület. Egyrészt állami tulajdonra nem lehet jelzálogot bejegyeztetni. Másrészt – ha nem állami tulajdonról van szó – múltbeli negatív tapasztalatok miatt a bankok nem szívesen fektetik pénzüket romos épületekbe, mert ha nem tudják behajtani kintlévőségeiket, nem tudnak mit kezdeni a rossz állapotú kastéllyal.

Ami pedig a pályázatokat illeti, hazánkban az örökségvédelemre fordítható források nagysága, elosztása és hozzáférhetősége még döntően a politikai, kevésbé a szakmai és még kevésbé a civil szervezetek lobbierő harcától függ. Az évről évre változó célok támogatására különböző kondíciókkal kiírt pályázatok nem biztos, hogy az adott beruházás, kastélyfelújítás számára igénybe vehetőek.

Megoldási javaslatok

Szükség lenne egy – legalább az örökségvédelmi szakma számára, de megfelelően szabályozva akár szélesebb körben is hozzáférhető – rendszeresen frissített adatbázisra, amely az alapvető adatokat, műszaki információkat, kép- és tervanyagot – vagy legalább az elkészült anyagok elérhetőségének megjelölését – tartalmazza. Tekintettel arra, hogy a KÖH rendelkezésére áll a hivatali működése során felhalmozott háttéranyagok és korábbi adattárak jelentős mennyisége, a hivatal által üzemeltetett adatbázis létrehozását tartanám ésszerűnek. Ez ugyan óriási munka, de javarészt a már meglévő információk rendszerezését jelentené, amelyeket természetesen aktualizálni kellene. Az adatbázis alapján listát lehetne készíteni, az egyes épületeket veszélyeztetettségük szerint besorolva (lásd keretes írás). E listát a gyakorlatban sokféle döntés előkészítésénél lehetne alkalmazni, például támogatások odaítélésénél, műemlékek hasznosításához nyújtott tanácsadásnál vagy az állami tulajdonban lévő kastélyok közötti sürgősségi sorrend megállapításánál, amely a szűkös források ésszerű felhasználását segíthetné.

Komplexebb problémáknál a megoldás kidolgozásáig, illetve a nagyobb befektetést igénylő épületek esetén a szükséges tőke megteremtéséig az állagromlás megelőzése a fő feladat, amely kreatív ötleteket és a régiek mellett az új technológiák ismeretét is igényli. Ez egyben a műemlékvédők részéről folyamatos szakmai továbbképzést és a társterületeken dolgozó kollégákkal való rendszeres konzultációt feltételez. Amennyiben ezek adottak, az örökségvédelmi hatósági munkát ki kellene bővíteni egyrészt olyan előírásokkal, vizsgálatokkal, amelyek a hasznosítási terv realitására és a beruházás anyagi fedezeteinek meglétére vonatkoznak, másrészt tanácsadással, amely segítene elébe menni olyan beruházásoknak, amelyeknél a kellő fedezet hiányában a teljes helyreállítás nem valósulhat meg, és így az épített örökségi érték pusztulásnak lehet kitéve. (Például a csalapusztai Kégl-kastély 1992 óta egy német cég kezében van. A tulajdonos nem talált befektetőt nagy ívű tervei (kastélyszálló, konferenciaközpont, kaszinó, szabadtéri uszoda) megvalósításához. A karbantartási kötelezettségének eleget próbálva tenni kijavíttatta a kastély egyik tornyának tetejét, de ezzel el is fogyott a pénze – mert közben vadonatúj fogadóépületet építtetett iroda és lakás céljára. Ha az örökségvédelmi hatóság az egy torony rendbehozatalára kiadott engedély helyett például az egész kastély fölé egy ideiglenes védőtetőt emeltetett volna, megmenthették volna az épületet az időjárás rongáló hatásaitól.)

A hatályos kulturális örökségvédelmi törvény – igazodva az Európai Unió szemléletmódjához és a nemzetközi ajánlásokhoz – megteremtette a műemlékvédelem elméleti kereteit. Az elmélet gyakorlati megvalósulásához azonban szükség lenne a jogszabályokat kiegészítő szakmai irányelvek mindenki számára érthető, pontos megfogalmazására. Ezek az irányelvek nemcsak a KÖH tisztviselőinek segítenék a mindennapi munkáját, hanem a hozzájuk forduló „ügyfeleket” és az örökségvédelemmel kapcsolatos szakterületek – köztük a turizmus és a területfejlesztés – képviselőit is tájékoztatnák a szakmai elvárásokról, továbbá egységesebb szemlélet kialakítását és megismertetését – ezzel együtt pedig annak elfogadtatását – tennék lehetővé.

A jogi szabályozás áttekintését igényelné a finanszírozási kérdések köre. Ezek közül itt az önkormányzatok büdzséjét gyarapító helyi bevételek (idegenforgalmi adó, műemlékvédelmi bírság bizonyos hányada) visszaforgatási kötelezettségét kellene bevezetni.

A műemlékvédelem állami finanszírozása sohasem volt elegendő az összes védett érték megmentésére, felújítására, karbantartására – és így van ez ma is. Ezért célszerűnek tartanám megvizsgálni az örökségvédelemmel kapcsolatos feladatok finanszírozási lehetőségeit – az intézményi rendszer működésének áttekintésével és megreformálásával egy időben. Tisztázni szükséges, hogy mely teendőket kell az államnak mint tulajdonosnak ellátnia (kutatás, sürgős állagmegóvás és veszélyelhárítás), és milyen feladatok finanszírozása bízható a magántőkére (felújítás, üzemeltetés, karbantartás). Ugyanakkor erősíteni szükséges a társfinanszírozás gyakorlatát, ezen belül is az állam és a magánszféra PPP néven ismert együttműködési formáját.

Az örökségi értékeknek a jelenleginél hatékonyabb megőrzését és hasznosítását egy megfelelő támogatási rendszer, kedvezőbb pénzügyi környezet létrehozásával kellene segíteni. Itt nem csupán a hozzáférhető pályázati források bővítésére gondolok, hanem adókedvezményi jogosultságok, kedvezményes műemlék- helyreállítási kölcsönök biztosítására és egyéb beruházási ösztönzők kidolgozására. A támogatási rendszerek tekintetében célszerű lenne hazánkban is meghonosítani a más országokban bevált gyakorlatot. Az Egyesült Királyságban már 1976-ban létrehozták az Építészeti Örökség Alapot (Architectural Heritage Fund), amelynek célja tanácsadással, információszolgáltatással és legfőképp támogatásokkal, alacsony kamatú kölcsönökkel segíteni a műemlék épületek helyreállítását. (Támogatják a projektet megalapozó megvalósíthatósági tanulmány elkészítését, amelynek költségeihez 75%-ban járulnak hozzá.) A támogatást, kölcsönt olyan szervezetek vehetik igénybe, amelyeket egy adott műemlék helyreállítására vagy folyamatosan erre a tevékenységre hoznak létre. A helyreállítás után ezek a szervezetek általában értékesítik az ingatlant, s a befolyó összegből visszafizetik a kölcsönt – egy összegben, kamatostul, így az alapban lévő pénz s így az ilyen célra felhasználható összeg évente gyarapszik.

A másik, szintén az örökségi értékek megőrzését támogató alap a brit szigeteken a Nemzeti Lottó Örökségalapja. 1994 óta minden lottóra költött 1 fontból 4,66 penny az örökségalaphoz kerül. Olyan projekteket támogatnak, amelyek részvételre és döntéshozatalra ösztönözik az embereket, a közösségeket saját örökségükkel kapcsolatban, másfelől az Egyesült Királyság oly sokféle örökségi értékét megőrzi és kihangsúlyozza, harmadrészt pedig mindenki számára megismerhetővé, hozzáférhetővé és élvezhetővé teszi azokat. Állítólag a hazai lottóalap létrehozásával kapcsolatban néhány éve készült egy tanulmány, amely megállapította, hogy a bevezetés, a promóció és egyéb költségek miatt az első 3 év veszteséges működést eredményezne, ezért akkor nem vállalta fel a kormány ennek támogatását. Azóta pedig nem került napirendre...

A tisztázatlan tulajdoni helyzetű épületek esetében a tulajdonjogok egy kézben való egyesítése mellett – és annál jóval kevesebb költséggel – a kölcsönös együttműködés nyújthat megoldást. Ehhez szemléletváltásra van szükség, valamint kompromisszumra és együttműködésre való hajlandóságra.

A turisztikai hasznosításról

A kastélyok eddigi hasznosításánál azon funkciókon kívül, amelyek kizárják a közönséget, a gazdaságos működtetésre való törekvés miatt mindenütt megjelenik valamilyen formában a turizmus. Az egyes kastélyok hasznosítási javaslatainak kidolgozását ma már egyre inkább turisztikai szakemberek végzik. Azonban ők – tisztelet a kivételnek – előbbre valónak tartják a gazdasági szempontokat. Ezért lenne szükség olyan szakemberekre, akik jártasak az örökségmenedzsmentben, a műemlékvédelmet, építészetet, lakáskultúrát, népnevelést, területfejlesztést, turizmust megfelelő mértékben ismerik, tudásukat pedig képesek a befektető igényeinek kielégítése mellett – kellő kompromisszumkészséggel – az értékek megmentésére fordítani.

Központi adatbázisra lenne szükség

A listakészítés angol módszer, amelynek lényege, hogy az egyes épületek veszélyeztetettségét különböző fokozatokban adják meg. E besorolásnál mindazokat a tényezőket figyelembe veszik, amelyek közrejátszottak az épület jelenlegi fizikai állapotának elérésében, továbbá amelyek miatt esetleg rosszabb állapotba kerülhet. (Ilyen tényező lehet a nem megfelelő funkció, a tulajdonos hiánya, a karbantartás elmulasztása vagy az épület jövőjének biztosítására kidolgozott terv hiánya.) Az angol módszert magyar szakemberek egy része az angol örökségvédelmi hivatallal (English Heritage) 1999-ben kötött 3 éves együttműködési megállapodás keretében elsajátította. Gyakorlatban történő alkalmazása a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál időközben bekövetkezett elnökváltás és az új feladathangsúlyok miatt meghiúsult.

Cikkünk a szerző Kastélyhasznosítás Magyarországon című diplomadolgozatának összefoglalója. A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézetének Turizmus szakán szerzett szakértői diplomát 2005-ben. A szakdolgozat 2006-ban I. díjat nyert a Magyar Turizmus Zrt. által meghirdetett „Az év turisztikai témájú szakdolgozata” című pályázaton.

'