Ukrajnában a szállodák veszítettek a légtérzárlaton 

Az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt légtérzárlat Ukrajnában főként a nagy kijevi szállodáknak okozott - nem számottevő - veszteséget, míg a vasút nyert a légi közlekedés leállásán.

Az osztrák gazdaság vesztesége 50 millió euró 

Ausztria múlt pénteken este zárta le és az elsők között, hétfőn reggel nyitotta meg légterét és reptereit, a bruttó hazai összterméket (GDP) mindeddig nem befolyásolta számottevően a légtérzárlat, a gazdasági kamara adatai szerint mindössze egytized százalékkal, 50 millió euróval lesz kevesebb a második negyedévi GDP.

Az első becsléseknél csekélyebbek a német gazdasági károk 

Bár az ezzel kapcsolatos felmérések még tartanak, csütörtöki összegzések szerint a légi közlekedés korlátozása okozta gazdasági károk Németországban csekélyebbek az első becsléseknél.

Mentesítő vonat indul Bécsbe 

Mentesítő vonatot indít a MÁV-START Zrt. hétfőn délben a jelentősen megnövekedett utaslétszám elszállítására Bécsbe a Keleti pályaudvarról - közölte a vasúttársaság hétfőn.

Hétfő estig hosszabbították meg a légtér zárlatát Németországban 

Hétfő estig meghosszabbították a légtér zárlatát Németországban - jelentette be kora reggel a langeni repülésbiztonsági hatóság szóvivője.

Légtérzár hétfő délig 

Magyarországon, így a Ferihegyi repülőtéren is április 19. hétfő délig meghosszabbította a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Igazgatósága a légtérzárlatot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egész Magyarország területén szünetel a légiközlekedés, a Budapest Airport sem indít, illetve fogad repülőgépeket.

Még a vasút is lehet nyereséges - Svájcban 

Tavaly ismét nyereséget könyvelhetett el a svájci vasút. Az SBB adózott eredménye 369,5 millió frank volt, 44,8 millióval több az egy évvel korábbinál - tájékoztatott az MTI.

Osztrák városok - most vagy soha 

Bécs, Graz és Salzburg – a három osztrák város együtt mutatta be nyári-őszi kulturális kínálatát múlt csütörtökön, a budapesti Művészetek Palotájában rendezett sajtótájékoztatón.

Uniós bőségszaru 

Az idei évben egymás után adják át a jelentős részben uniós támogatások révén megvalósuló turisztikai nagyberuházásokat. Cikkünkben a százmillió forintnál nagyobb értékű fejlesztéseket gyűjtöttük össze.

Újra indul a Lillafüredi kisvasút 

Április 1-től újra közlekedik a Lillafüredi Állami Erdei Vasút.

Elindult India legfényűzőbb turistavonata 

Szombaton indult első útjára az úgynevezett „Maharajas Express”, amelyen az egykori maharadzsáknak járó kényelemben utazhatják végig Indiát a turisták.

Orient után Kultúrexpressz 

Indul a MÁV Nosztalgia éves programsorozata – második útjára készül a Sophiane Élményvonat a Pécsi Tavaszi Fesztiválra.

Újra zakatol Pécsre az Élményvonat 

A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program ünnepélyes megnyitására 2010. január 10-én Pécs Megyei Jogú Város és a MÁV Nosztalgia Kft. együttműködésének köszönhetően Sopianae névre keresztelt élményvonatot indított Pécsre.

PÉCS – Magyarországnak idén két fővárosa van 

Páva Zsolt, Pécs polgármestere az Utazás kiállítás első szakmai napján hangsúlyozta: idén minden magyar egy kicsit pécsi is, a baranyai város pedig igyekszik méltón képviselni Magyarországot. Azt is elmondta: reméli, hogy a tavaszi idő beköszöntével Pécs látogatottsága is fellendül. Hogy ez így legyen, egyre sűrűsödnek a vendégcsalogató programok, fesztiválok is.

Rail & Fly: együttműködik a MÁV és a MALÉV 

Az Utazás kiállítás szakmai napjának megnyitóján együttműködési megállapodást írt alá a MÁV-START Zrt. és a MALÉV.

Megújul a lillafüredi kisvasút 

Megújulhat egy ökoturisztikai pályázat segítségével a 90 éves születésnapját ünneplő Lillafüredi Állami Erdei Vasút (Láév), amelyet az Északerdő Zrt. üzemeltet.

Egyre nagyobb méreteket ölt a Lufthansa-sztrájk 

Óráról-órára, egyre nagyobb méreteket ölt hétfőn a német légiközlekedés, illetve a Lufthansa légitársaság történetének eddigi legnagyobb, hajnalban kezdődött sztrájkja.

Pénteken és szombaton is Torkos Csütörtök 

A mai napon több mint 1300 étteremben torkoskodhatnak a jóllakni vágyók. A Magyar Turizmus Zrt. immár ötödik alkalommal rendezi meg a Torkos Csütörtököt, amelynek keretében fél áron lehet fogyasztani az akcióhoz csatlakozott vendéglátóhelyeken. A szervezet vezérigazgatója szerint a kezdeményezés egyre sikeresebb, ebben az évben már színház, éttermi beszállítók, és a MÁV is csatlakozott az akcióhoz - adta hírül a Gazdasági Rádió.

Gyorsvasút Bangkokban a reptérről a belvárosba 

A decemberi próbaüzem után egy-két hónapon belül hivatalosan is megindulhat a forgalom a bangkoki Suvarnabhumi nemzetközi repülőtér és a városközpont között.

"Ráncfelvarráson" esik át a riói Krisztus  

Alapos "ráncfelvarráson" esik át a mostani hétvégétől kezdődően Rio de Janeiro jelképe, a Corcovado dombról a város fölé magasodó Megváltó Krisztus szobra - jelentette be a brazil katolikus egyház.

Európai kuriózum: nógrádi identitásház 

Balassagyarmat önkormányzata a Madách- és Mikszáth-hagyaték elhelyezésére ingyenes használatra ajánlotta fel a Palóc Múzeum közelében található, rendkívül patinás Aninger-házat, amelyben időszaki kiállítótereket hoznak létre, és a termékre irodalomtörténeti, műveltségi turisztikai utakat, rendezvényeket építenek.

Piacra dobnak huszonkilenc állami üdülőt 

A kormány nem akar évente egymilliárd forintot költeni a szállodák üzemeltetésére, inkább túlad rajtuk. A nyertesekről már csak a választások után döntenek.

A kultúra fővárosa Pécs egy éven át 

Hivatalosan is elkezdődik január 10-én hazánk eddigi legnagyobb kulturális eseménysorozata, a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program.

Kiemelt beruházás lett a Vát-Porpác repülőtér 

A kormány kiemelt kategóriájúvá nyilvánította a 455 millió eurós Vát-Porpác repülőtéri beruházást az engedélyezési eljárások szempontjából, az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.

Csökkent az utazási kedv 2009 első 9 hónapjában 

Az utazási kedv, az utazásra fordított idő és az utazási kiadások 14-18 százalékkal estek vissza 2009 első kilenc hónapjában - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb tájékoztatójából.

Szállodának ütközött egy vonat Helsinkiben 

Egy utasok nélküli személyvonat túlfutott hétfőn a helsinki pályaudvaron és szállodának ütközött, de csupán anyagi kár keletkezett.

Hétfőn sem közlekedtek a vonatok a Csalagútban  

Hétfőn sem közlekedtek a Nagy-Britanniát Franciaországgal és Belgiummal összekötő Eurostar szuperexpresszek, amelyek sorozatos műszaki hibái miatt a hétvégén ezrek rekedtek hosszú órákra a Csatorna-alagútban.

"Hotelszoba vasúti kilátással, sínnel!"  

Vasúti kilátással próbálja magához vonzani több szálloda a vonatokért rajongó vendégeket Japánban, továbbá síndarabbal és menetrenddel. A látvánnyal persze csak azok a hotelek szolgálhatnak, melyek pályaudvarok közelében vannak.

Január 10-én indul a pécsi EKF 

A budapesti New York kávéházban december 17-én tartott sajtótájékoztatón ismertették a szervezők programot, mely Pécs kétezer éves kulturális örökségének bemutatására épül.

Hátrányból előnyt 

Vasúti kilátással, síndarabbal és menetrenddel próbálja magához vonzani több szálloda a vonatokért rajongó vendégeket Japánban.

220 milliárd helyközi közlekedésre 

220 milliárd forint szerepel a helyközi közösségi közlekedés működtetésére a jövő évi költségvetésben. Ez 40 milliárd forinttal kevesebb a 2009. évinél a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) sajtóosztályának közlése szerint.

Veszélyben a nyíregyházi fürdőfejlesztés 

Közbeszerzési problémák miatt kérdésessé vált két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fürdőberuházás befejezése. Nyíregyházán a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt., míg Tiszavasváriban az önkormányzat fejlesztése odázódik el.

Többen utaztak hajóval és repülővel 

A helyközi személyszállításban szállított utasok száma 7 százalékkal 481 millióra csökkent 2009 első három negyedévében az előző év azonos időszakához képest, ám a repülőgéppel és hajóval utazók száma a visszaesés ellenére is több mint három százalékkal haladja meg a tavaly azonos időszaki értéket.

Kiemelt beruházás lesz a Vát-Porpác repülőtér 

Az engedélyezési eljárás szempontjából a kormány kiemelt beruházássá kívánja nyilvánítani a 455 millió eurós Vát-Porpác repülőtéri beruházást, az erről szóló rendelet-tervezet a Nemzeti Gazdasági és Fejlesztési Minisztérium honlapján olvasható.

Luxusutazás a svájci Glacier Expresszel 

Temérdek munkával érték el a svájciak, hogy a turistákat környezetkímélő módon juttassák el a legszebb hegyvidékekre, s ezáltal megőrizzék legfőbb vonzerejüket, a tiszta természetet. Létrehozták azt a tömegközlekedési rendszert, amely kényelmesebb, gyorsabb és tisztább az autózásnál, és olyan simán, összehangoltan és pontosan működik, mint a svájci óra. Autó nélkül Svájcban? Sőt, igazán így érdemes.

Milyen lesz a turizmus 2023-ban? 

„Tourism 2023” címmel az eddigi legátfogóbb tanulmány jelent meg a turizmus jövőjével kapcsolatban néhány héttel ezelőtt Nagy- Britanniában. A kutatást a fenntartható fejlődéssel foglalkozó Forum for the Future nonprofit szervezet koordinálta. A 18 hónapon keresztül mintegy 100 szakember közreműködésével készülő jelentéshez olyan emblematikus brit cégek és intézmények adták a nevüket, mint az ABTA, a British Airways, a Carnival UK, a Co-operative Travel, a Thomas Cook és a TUI Travel, amelyek mindannyian elkötelezték magukat a fenntartható turizmus mellett. Bár a tanulmány a brit turisztikai szakmának készült, a benne felvázolt négy forgatókönyv a hazai szakemberek számára is tanulságokkal szolgál.

Tematikus tekerés a néhai vasfüggöny vidékén 

Az Európai Bizottság az Európai Parlament javaslatára, az egykori vasfüggöny mentén, Észak-Finnországtól a Fekete-tengerig tartó kerékpáros tematikus úthoz kapcsolódó együttműködő hálózatok felmérésére és együttműködésük elősegítésére három regionális konferenciát szervez a tematikus út tervezett nyomvonalán.

Beelőzi a vonat a repülőt az olasz belföldi közlekedésben? 

Harmadával csökken a menetidő a 600 kilométeres Róma-Milánó vasúti szakaszon, miután december közepétől Olaszországban új, nagysebességű vasúti pályát helyeznek üzembe. Ezzel az idővel olasz vasúttársaság már komoly versenytársává válik a két nagyváros között közlekedő légitársaságoknak.

2000 új P+R parkolóhely a fővárosban és körzetében 

A Margit híd átadásáig, illetve a következő években Európai Uniós támogatással közel 2000 új fővárosi és agglomerációs P+R parkoló helyet alakítanak ki a szakemberek.

 Megállapodás híján hétfőn beszünteti a munkát a VDSZSZ 

A munkabeszüntetés október 19-i folytatásáról azután döntött Gaskó István a VDSZSZ vezetője, hogy pénteken sem született megállapodás a MÁV és a VDSZSZ között. 

Milyen az eredeti karácsonyi vásár? 

Széles körben elterjedt vélekedés, hogy egy igazi karácsonyi vásárért érdemes az iránytűt nyugatra állítani, autóba vagy repülőre ülni, és meg sem állni Németországig. Az elmúlt években már nálunk is minden város karácsonyivásár-lázban ég, így szükségtelen bemutatni a fahéjas mandulától a kézműves ajándékokon át egészen a forralt borig terjedő kínálatot. Akkor mégis mitől olyan különlegesek a németországi karácsonyi vásárok?

Új állomás és kovácsműhely a Börzsöny kisvasútjainak 

A Börzsöny hegyei között kanyarog Magyarország két legismertebb kisvasútja. Mindkettőt, a környék erdeinek jelentős részét is gondozó Ipoly Erdő Zrt. működteti. Uniós forrásoknak köszönhetően hamarosan Kismaroson és Kemencén újdonságokra számíthatnak a vasúttal (is) túrázók.

Kétszámjegyű árcsökkentéssel harcol a válság ellen a szlovák síturizmus 

Átlagosan 15 százalékkal olcsóbb lesz a síelés az idei téli szezonban Szlovákiában.

Egyre fontosabbak a magyarok Svájcban 

Ez derül ki a svájci szálláshely-statisztikákból, sőt, az év hátralévő része is eredményes lehet, hiszen a Schweiz Turizmus sajtótájékoztatóján ismertette a hazai szakmának az alpesi ország kínálatát.

Komplex turisztikai fejlesztés a Deseda-tónál 

Egy többlépcsős beruházás során kerékpárút, túraútvonal, látogatóközpont épülhet a kaposvári Deseda-tó körül, mivel az önkormányzat szeretné a tavat felrajzolni hazánk turisztikai térképére.

Kisvasutas ünnep Gemencen 

Nem csak utazhatnak a kirándulók a gemenci nosztalgia vonaton, vezethetik is a Rezét nevű gőzmozdonyt a hétvégén a Gemencben, amikor a Gemenc Zrt. változatos programokkal ünnepli a több mint fél évszázados erdei vasút napját.

100 %-os hógarancia, új felvonók és útvonalak 

 Az idei téli szezontól kezdve az osztrák  Zell am See Kaprun sívidéke is hógaranciát biztosít.

Új négycsillagos luxusszálloda Salzburg tartományban 

A grossarli panorámás hegyi vasút völgyállomásának közvetlen közelében, az egykori Unterbergwirt helyén 2009. december 5-én nyílik meg az új 4 csillagos DELUXE szálloda, a Grossarler Hof.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!