Pénteken és szombaton is Torkos Csütörtök

A mai napon több mint 1300 étteremben torkoskodhatnak a jóllakni vágyók. A Magyar Turizmus Zrt. immár ötödik alkalommal rendezi meg a Torkos Csütörtököt, amelynek keretében fél áron lehet fogyasztani az akcióhoz csatlakozott vendéglátóhelyeken. A szervezet vezérigazgatója szerint a kezdeményezés egyre sikeresebb, ebben az évben már színház, éttermi beszállítók, és a MÁV is csatlakozott az akcióhoz - adta hírül a Gazdasági Rádió.

Róna Iván a gazdasági Rádiónak adott interjújában elmondta: a Torkos Csütörtök egy ezer éves néphagyományt elevenít fel, amely szerint a 40 napos böjt megkezdése után egy alkalommal még mindenkinek lehetősége van a farsangi maradék elfogyasztására. Az öt évvel ezelőtt elindult akció évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend; idén 1309 étteremben torkoskodhatnak féláron a vendégek, így kilenccel bővült a kezdeményezéshez csatlakozó vendéglátóhelyek száma. A Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: ez azért számít rendkívül jó eredménynek, mert a válság miatt most inkább csak azok az éttermek engedhetik meg maguknak a Torkos Csütörtököt, amelyeknek komoly tartalékai vannak. A vendéglátóhelyeket idén már 20 beszállító is segítette, ezek a cégek az akció előtti napokban kedvezményesen szállítottak alapanyagokat az éttermeknek. Több mint 1300 helyen ehetünk féláron Róna Iván egy érdekességre is felhívta a figyelmet: a Torkos Csütörtök ma már annyira népszerű, hogy a részt vevő éttermek listájának megjelenése után azonnal elindulnak a foglalások, és egy-egy helyre akár pár napon belül elkelnek az asztalok. Ezért sok étterem még pénteken, sőt szombaton is megtartja az 50 százalékos kedvezményt, hogy minél több vendéget csábítson el, akár hosszú távra is. Az idei év azért is különleges, hiszen a kezdeményezéshez egy színház is csatlakozott: a József Attila Színház február 26.-ig féláron adja a jegyet azoknak, akik elhozzák a Torkos Csütörtöki falatozásról szóló számlát. (Gazdasági Rádió)

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.
Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás

Jön a Balaton Fagyija közönségkóstolás  

Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik.
Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója

Texasban nyílik a világ első nyomtatott kávézója 

Brownsville-ben, Texasban készül megnyitni a világ első 3D nyomtatott kávézóját a Starbucks.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.