Friss
Elbukhatja Tokaj a Világörökség címet az erőmű miatt
Nem szabad megépíteni Szerencsen a tervezett szalmatüzelésű erőművet, mert egy ilyen létesítmény súlyos negatív hatást gyakorolhat a világörökség részeként nyilvántartott Tokaj-hegyaljai borvidékre – vélik az Unesco-Icomos szakértői. Szerintük minden erőfeszítést meg kell tenni ezen beruházás leállítására és meg kell erősíteni a világörökségi helyszín védelmét. Szerencsen és a borvidéken vita alakult ki az erőmű megépítésével kapcsolatban - írja az Agromonitor.
Turistát csalogat Cseh- Francia-és Lengyelország
A három ország budapesti turisztikai külképviselete közösen látta vendégül évnyitó rendezvényén az utazási irodák és média képviselőit.
Munkatársunktól
Színes csokrot kínál a Best Reisen 2011-re
Extra jutalék, árgarancia fix foglalásokra, Dino Club bővítés, csak néhány a Best által kínált idei újdonságok közül.

Hubert a fülével kacsint
Hubert pedig azon kevés állatkertek egyikének új lakója, melyek tavaly képesek voltak növelni látogatószámukat; a Budakeszi Vadasparké.
Munkatársunktól
Beck Reisen: engedély visszavonás helybenhagyva
Másodfokon is helybenhagyták a győri Beck Reisen Kft. utazásszervezői engedélyének visszavonását - tájékoztatta a Turizmus Online-t a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal.

Lenyomhatják egymást a turizmus szereplői
De persze csak a sportszerűség keretein belül a VII. Nemzetközi Meghívásos Turisztikai Sportgálán.

120 utasát rakta ki gépéből a Ryanair
Egy a csomagok miatti vita miatt 120 utasát kirakta egyik gépéből a Ryanair és a spanyol Lanzarote szigeten hagyta őket.
Dress-code a brit gyorsétteremben
Nem szolgálták ki azt azt az asztalostanulót, aki melegítőben "ugrott be" kedvenc gyorséttermébe a lancashirei Leylandban. A meglepett vendég negyedóra múlva kifogástalan öltözékben (öltöny-nyakkendő) tért vissza, és így már rendelhetett.. - írta meg a Velvet.
2004-es szinten a szálláshelyek vendégforgalma
A hazai szálláshelyek 2010. egész évi vendégforgalma összességében lényegében a 2004. évinek felelt meg - tájékoztatott a KSH legfrissebb szálláshelyi jelentésében.

Hogy kerül magyar bor a Fat Duckba?
Isa Bal a törökországi Antalyában született. 1994-ig hotelmenedzsmentet tanult Törökországban, ezt követően chef du rang pozíciót töltött be Angliában. Itt kezdett előbb hobbiszinten foglalkozni a borokkal, öt évvel később pedig már ő volt a hotel vezető sommelierje. Később a Covent Garden-i Maggiore’s Restaurant vezető pohárnokaként dolgozott, innen került Heston Blumenthal három Michelin-csillagos éttermébe, a The Fat Duckba. 2008-ban megnyerte az „Európa legjobb sommelier-je” címet.
Tilos külföldi ételeket főzni a tévében
Az iráni állami tévé alelnökét idézve közölte vasárnap az Aftabnews nevű iráni hírportál, hogy a médiafelügyeleti hatóság megtiltotta a médiának a külföldi konyhákat népszerűsítő főzőcske műsorok sugárzását. Az alelnök bejelentése szerint"mostantól nem szabad tanítani a nem iráni ételek elkészítését" - adta hírül a Független Hírügynökség.
Ősztől úgy megújul a keszthelyi Balaton-part...
Mintegy háromszázmillió forint uniós támogatás segítségével újul meg a közeljövőben a keszthelyi Balaton-part; a projekt támogatási szerződését február 7-én írta alá a Városházán Ruzsics Ferenc polgármester és Breznovits István, a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője - tájékoztatta a Turizmus Online-t a keszthelyi önkormányzat.
Vasárnapig malackodhatunk
Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Mangalica fesztivál, hagyomány lett belőle, és szinte az egész ország tudja, ha február első hétvégéje, akkor malackodás a Vajdahunyad várában.
Újabb dollármilliárdos brand a Coca-Cola portfoliojában
Először fordul elő, hogy egy fejlődő piacról származó termék lépi át a milliárd dolláros értékesítési határt - adta hírül a Marketinginfo
Forgó kávézó a siófoki víztoronyban
Mégis csak jut uniós forrás a siófoki víztorony átépítésére, bár korábban elutasították a város pályázatát - írja a somogyi hírportál, a Sonline.hu.
Botrány a Beck Reisen körül
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) ugyan még tavaly visszavonta a győri Beck Reisen utazásszervezésre vonatkozó engedélyét, az azonban ennek és a külügy tiltása ellenére utaztatott luxori indulással egyiptomi hajóútra.
Best Reisen: 2010-es összegzés
A Best Reisen a nehézségekkel teli 2010-es évben a 2009-essel megegyező utasszámot és forgalmat ért el, ami a partnerhálózat kiváló munkájának, valamint új fejlesztésű online foglalási rendszerüknek köszönhető – hangzott el a társaság hétvégi katalógus-bemutatóján.
Ifa, Budapest-kártya, tiszta víz és minőségi péktermék
Szűnni nem akaró hóesés, csúszós utak, budaörsi helyszín – a Vendég & Hotel Business Klub elszánt közönsége mindezen nehézségek ellenére ismét velünk tartott, és az előadásokat követően megtekintették a Magyarországon egyedülálló tudásközpontot, a METRO Vevőakadémiát. Ahol szakmai képzéseket, továbbképzéseket tartanak a konferenciateremmel, a legmodernebb főzőállásokkal felszerelt tankonyhával, kávézóval, étteremmel rendelkező önálló egységben, a budaörsi METRO épülete mellett.
Légi Oscar-díjakat adott át a Budapest Airport
A légitársaságoknak és utazási irodáknak járó elismeréseket idén - harmadik alkalommal - tíz kategóriában hirdette meg a Budapest Airport (BA) - tájékoztatta a Turizmus Online-t Hardy Mihály a BA vállalati kapcsolatok igazgatója.
Akció a fekete utazásszervezés ellen: a MUISZ örül
A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövesége (MUISZ) örömmel üdvözli a hírt, hogy több éves erőfeszítése eredményeként a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság összehangolt közös vizsgálatot indít a jogosulatlanul működő utazásszervezők ellen - közölte a szövetség a Turizmus Online-nal.
Kihirdették a Magyar Turizmus Minőség Díjasokat
A Nemzeti Turisztikai Bizottság idén is kiosztotta a Magyar Turizmus Minőség Díjakat. Az új pályázók közül négy vendéglátóhely és kilenc szálloda kapta meg az elismerést.
Százmilliós megtakarítás a BKV-nál
A Fővárosi Közgyűlés által 2010. október 27-én elfogadott bérpolitikai irányelvek alapján a fővárosi közszolgáltató cégeknél korábban megkötött munkaszerződéseknél, mindkét fél beleegyezése esetén, bércsökkentésre kerülhet sor - tájékoztatta a Turizmus Online-t a Fővárosi Önkormányzat.
A Malév és az idővisszacsináló medence
Melyben alaposan megmártózott a Malév egyik Q400-as gépe, hogy úgy nézzen ki, mint turbólégcsavaros elődei évtizedekkel ezelőtt.
Munkatársunktól
Április elején indulhatnak újra a tunéziai és egyiptomi charterek
A belpolitikai helyzet rendeződése után legkorábban április elején indulhatnak újra a tunéziai és egyiptomi charterjáratok – jelentette ki Zám Tibor, a Best Reisen ügyvezetője a társaság katalógus-bemutatóján.
Munkatársunktól
Már csak néhány nap és újra SPAgetti!
Hamarosan ismét érdekes és hasznos információkkal, ráadásként pedig egy fantasztikus nyereménnyel gazdagodhat SPAgetti különszámunk idei első számából.
Utazás kiállítás: ismét „félidős” ajánlat
Az Utazás kiállítás szervezői idén külön is gondoltak azokra a kiállítókra, akik a szakmai napok nyugalmát kihasználva, az üzleti kapcsolatok építésére szeretnének koncentrálni a rendezvényen.
Kizárta a másodpilótát a stockholmi járat szunyókáló kapitánya
Elszunyókált a SAS egyik járatának kapitánya, a vécére ment másodpilóta nem tudott bejutni a pilótafülkébe.
Horváth Endre: Versenyképesebbek leszünk!
„Ha sok szempontból nézzük a minőséget, a különböző díjakat, a törekvések erősítik egymást. Azt láttam az elmúlt hónapokban, hetekben, hogy egyre erősebb és több irányú az összefogás a szakmán belül, a Magyar Turizmus Minőségi Díj is erre irányul” - mondta Horváth Endre turizmusért is felelős gazdaságfejlesztési helyettes államtitkár pénteken azon a sajtótájékoztatón, amelyen a Magyar Turizmus Minőségi Díj nyerteseinek ismertetése alkalmából tartottak.
Munkatársunktól
A díjazottak: négy étterem és kilenc szálloda
Az elmúlt évben 4 étterem és 9 szálloda nyerte el a Magyar Turizmus Minőségi Díjat.
Munkatársunktól
Egyiptom: a magyarok többsége már távozott
Az Egyiptomban tartózkodó magyarok nagy része, tekintettel az itteni feszült helyzetre, távozott az országból, itt bajba jutott magyar állampolgár nincs - közölte péntek délelőtt az MTI-vel Kveck Péter kairói magyar nagykövet.
Egyiptom: a visszajárót tartsa meg
Visszajár a pénz a meghiúsuló egyiptomi utazásokért, miután az utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriájába sorolta Egyiptomot a Külügyminisztérium január 31-én - közölte az Országos Fogyasztóvédelemi Egyesület (OFE) pénteken.
Liszt a Szarejevói Télben
Liszt Ferenc műveiből összeállított nagy hangversennyel köszöntik magyar művészek a Liszt-évet és a magyar EU-elnökséget hétfőn Bosznia-Hercegovinában. A koncert egyben a Szarajevói Tél elnevezésű nemzetközi kulturális fesztivál nyitó előadás is lesz a szarajevói Nemzeti Színházban.
Magyar fürdőkampány Londonban
A Magyar Turizmus Zrt. londoni külképviselete által szervezett, Budapest Winter Invitation kampányt népszerűsítő akció keretében 75 db járműre került fel a téli hidegben budapesti termálfürdőzésre csábító „hot springs – unplugged” felirat.
Új igazgató a Borosdi Sörgyárnál
Új vezetőként Dr. Sükösd Zsuzsa jogi és vállalati kapcsolatok igazgatója csatlakozott a Borsodi Sörgyár menedzsmentjéhez. A szakember széles körű tapasztalattal rendelkezik mind a jogi (nemzetközi jog), mind pedig a társadalmi, civil kapcsolatok területén. Feladatai közé tartozik majd a jogi terület irányítása mellett a vállalati kapcsolatok kezelése. „Nagyon izgalmas feladat a számomra egy ilyen széles, több szakterületet is átfogó feladatkör ellátása. Igyekszem majd a komplexitásra, az egyes terütelek egymást támogató hatására helyezni a hangsúlyt” – nyilatkozta Dr. Sükösd Zsuzsa.
Kiválasztották a 2012-es londoni Olimpia hivatalos sörét
A Heineken lesz a 2012-es londoni olimpia hivatalos söre. A holland söróriással kötött szerződéssel 670 millió fontra nőtt az olimpia szponzoroktól származó bevétele - adta hírül a Marketing&Média Online.
Történelmi esemény elé néz Budapest turizmusa
A legnagyobb budapesti szakmai szervezetek, stratégiai partnerek képviselőit hívta össze Molnár József a BTSZK ügyvezetője a “Magyar Turisztika Házába”, hogy a 2011-ben létrejövő budapesti TDM alapjait meghatározzák.
Átadták az idei Balázs Mester Díjakat
A hagyományoknak megfelelően a Petőfi Irodalmi Múzeum Lotz termében, Balázs napon adták át a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum egykori igazgatója – Dr. Draveczky Balázs tiszteletére alapított Balázs Mester Díjakat.
Hova erősödhet a forint?
Háromhónapos csúcsára erősödött a forint az euróval szemben szerdára, az azonban már erősen kérdéses, hogy meg tud-e maradni a 270 forintos szint alatt az európai fizetőeszköz - írja a Napi Gazdaság.
Különösen eredményes évzáró Németországban
„Egy különösen eredményes évzárásnak nézünk elébe” – így értékeli Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatótanácsi elnöke a Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes adatait.
Bővíti török kapacitását a Sun & Fun Holidays
A Török Riviérára irányuló utazási hajlandóság növekedésére reflektálva az utazásszervező kapacitásbővítést kezdeményezett - tájékoztatta a Turizmus Online-t a Sun & Fun Holidays.
Termálvízzel melegednek a budapesti majmok
Ősztől várhatóan a budapesti Széchenyi fürdőt is tápláló termálvizes kutak hőjével fűtik a Fővárosi Állat- és Növénykert több épületét - döntött a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén.
Megváltozik majd a Roosevelt tér forgalmi rendje
A Budapest Szíve program 2. ütemének tervei szerint reprezentatív városi tér jön létre az MTA előtt - hangzott el a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén.
Forgó kávézó a siófoki víztoronyban
Mégis csak jut uniós forrás a siófoki víztorony átépítésére, bár korábban elutasították a város pályázatát - írja a somogyi hírportál, a Sonline.hu.
Matolcsy hadat üzen a fekete utazásszervezőknek
Azonnali, teljes körű vizsgálatot rendelt el a nemzetgazdasági miniszter, hogy kiderüljön, hány utazási iroda végez engedély nélküli utaztatást. Ha a vizsgálat eredménye indokolja, akár a jogszabályok is módosításra kerülnek - tájékoztatta a Turizmus Online-t a minisztérium.
Történelmi esemény elé néz Budapest turizmusa
A legnagyobb budapesti szakmai szervezetek, stratégiai partnerek képviselőit hívta össze Molnár József a BTSZK ügyvezetője szerdán délután a “Magyar Turisztika Házába”, hogy a 2011-ben létrejövő budapesti TDM alapjait meghatározzák - tájékoztatotta a Turizmus Online-t a BTSZK.
Áprilisban nyit Szeged új négycsillagosa
Áprilisban nyit Szeged belvárosában a négycsillagos Hotel Soleil, a felújított műemléképület, a Burger-ház emeletén tizenöt szobában és egy luxuslakosztályban fogadják majd a vendégeket – mondta Dömsödi Zsolt igazgató csütörtökön.
„Saját” borral várja a turistákat a sárvári fürdő
Új kampányt indít el a sárvári fürdő „Magyar bort minden fürdővárosba!” címmel. Ennek célja, hogy minden olyan fürdővárosnak legyen „saját” bora, ahová nagyobb számú hazai és külföldi turista is érkezik. A fürdő borát kóstolhassák meg azok a vendégek, akik ezekre a helyekre előszeretettel járnak, de egyébként nem látogatják túl gyakran a hazai borvidékeket - írja az Agromonitor.
Űrturisták holdkörüli pályán
Űrturisták hamarosan körülrepülhetik a Holdat és visszatérhetnek a Földre az orosz Szojuz űrhajókon - jelentette be Alekszej Krasznov, a Roszkoszmosz állami űrkutatási ügynökség ember irányította űrhajózással foglalkozó illetékese.